Márkus András sepsiszentgyörgyi katolikus lelkész bő másfél évtizede a „cigányok papja”, mesélt az indulásáról, hogyan vált külön a cigány gyülekezet, hogyan építette fel az önálló cigány iskolát, milyen eredményeket értek el, milyen kudarcokkal szembesült. Kin­cses Kálmán Székely­szenterzsébeten, egy ma már 60 százaléknál is nagyobb arányban romák lakta faluban református lelkész, ő az együttélés problémáit vázolta. Fosztó László szociológus, antropológus, a Nemzeti Kisebbség­kutató Intézet munkatársa az európai törekvésekről, a készülő romastratégia munkakörülményeiről beszélt.
Márkus András a nyolcvanas években gelencei segédlelkészként már sikerrel terelgette a templomba a cigány gyerekeket, s korán tudatosult benne, bizony a templom mellé iskola is szükséges, csak így lehet felemelni a roma közösséget. Tizenhat éve működik a Néri Szent Fülöp cigány iskola Sepsiszent­györgyön, de csak részben hozott sikert, nagyon erőteljes a lemorzsolódás, az első osztályba még 50–60 gyermeket íratnak be, a nyolcadikat jó esetben tízen végzik el (idén csak négyen), az érettségi vizsgát legfeljebb egy-kettő teszi le négy-öt évenként. A kormánynak kéne szigorítania a szabályokon, iskolába járáshoz kötnie a segélyek folyósítását, mert csak kényszerrel vehetőek rá a szülők, hogy engedjék gyermekeiket tanulni, legtöbbször ugyanis ők nem engedik, nem a gyermek akar lógni. „A gyógyuláshoz sokszor fájdalmas injekciókra, beavatkozásokra van szükség. Ez esetben is ilyesmi kellene” – vélekedett Márkus atya.
Kincses Kálmán saját faluja helyzetét vázolta, ahol többségbe került a cigányság, és szépen lassan bekövetkezik, hogy nem ők emelkednek fel, hanem a magyar embereket húzzák le magukhoz, egyre igénytelenebbé válnak a magyarok is, már nem zavarja őket düledező kerítésük, a szemetes utca. Szólt a cigányok hibáiról, de az elmúlt évek szolgálata arra is ráébresztette, tulajdonképpen természetükből, habitusukból fakad, hogy ilyenek, hogy csak a mában élnek, a 30 fokos melegben eszük ágában sincs tüzelőről gondoskodni, s ha az aznapi betevő kikerült, nem törik a fejüket azon, holnap mit tesznek majd az asztalra. Kincses Kálmán bírálóan, a gondok ismeretében, de ugyanakkor sok szeretettel beszélt gyülekezete cigány tagjairól, és pozitív példákat is tudott mondani (a kántorrá képzett roma kisfiúról), de olyan is történt, hogy a cigányok közül kiemelt, a teológiát ösztöndíjjal elvégző fiatal már nem volt hajlandó visszamenni papnak saját közösségébe.
Képmutatás volna azt mondani, hogy a falusi közösségeknek a dolga integrálni a cigányokat, ezt az európai hatalmak sem várhatják el. Párbeszédre van szükség, amely helyi szinten zajlik, de alapvetően regionálisan kell megoldásokat keresni – fejtette ki Fosztó László. Az EU négy pontot tart rendkívül fontosnak a romák integrációja szempontjából: az oktatást, a munkahelyteremtést, a lakhatási körülmények javítását és az egészségügyi ellátás biztosítását – általában ezekre fordítanak pénzt, és ezek képezik az elkészült, 2020-ig érvényes romastratégia alapját is. Fosztó László szerint nagyon fontos, hogy a kisebb közösségek ne maradjanak magukra a cigányokkal kapcsolatos  gondokkal.
A kétórás beszélgetés során még számos kérdésről szó volt. Márkus András olyan értékeket sorolt fel, melyeket bizony jó lenne, ha a magyarok vennének át a cigányoktól: az összetartásukat, szaporaságukat vagy rend­kívüli gyermekszeretetüket említette. Felmerült az is, jobb-e, ha az egyházak külön gyülekezeteket hoznak létre a cigány közösségek számára, szabad-e, jó-e az egyházi adó kifizetéséhez kötni a keresztelést, temetést. Pró és kontra érvek hangzottak el a szegregált, illetve a vegyes oktatással kapcsolatosan, és Márkus András is elismerte, ma már úgy látja, talán hasznosabb lenne, ha csak I–IV.-ben működne a külön roma iskola, V. osztály után már vegyes osztályokba járnának a cigány gyermekek, mert szükségük lenne a jó példára.
Az egyértelműen kiderült: az igen összetett cigánykérdésre megoldást nem sikerül találni Tusnádon, de igen hasznos volt a szeretetteljes, megértően bíráló, odafigyelő, emberi  beszélgetés, a jelen levő 50–60 fős közönség a kérdés számos, általa nem ismert oldalával szembesülhetett, a feladatot vállaló lelkészek pedig érezhették, nincsenek teljesen egyedül. A cigánykérdés megoldása ugyanis nemcsak az ő feladatuk, nem néhány szakértő dolga, kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindannyiunk felelőssége.