Teremtéstörténet az írás, eksztatikus állapot, az alkotó belevész  a nyelvbe, egyszer csak elkezdenek önálló életet élni a szereplői – ecsetelte Demeter Szilárd, megjegyezve: ennek ellenére még mindig jobban szeret olvasni, mint írni. Az olvasóra terelődvén a szó, felmerült a kérdés: szubkultúrává vált-e az irodalom, ki olvas manapság, meg lehet-e erősíteni az irodalom bástyáit. Sántha Attila az 1989-es fordulópontról beszélt, ha addig az olvasók keresve kutatták a művekben az elrejtett mondatokat, amelyeket a diktatúra éveiben nem lehetett nyíltan kimondani, 1990 után megváltozott a helyzet, majd a transzközép irányzat próbálkozásait elevenítette fel. S van erdélyi irodalom, hiszen van sajátos erdélyi világ, nyelv, sajátos erdélyi történetek, van székelyföldi irodalom is, hisz elég, ha nyitott szemmel, füllel jár az ember, kész történetekkel, kész művekkel találkozik – vélekedett Demeter Szilárd és Sántha Attila. György Attila pedig azt hangsúlyozta: akárcsak a konyha­mű­vészetben az erdélyi konyha, ugyanúgy az irodalomban is van erdélyi, mely része a magyar irodalomnak, csak más az íz, a fűszerezés. Politizáljon-e az író – adódott nyomban a közéleti szerepvállalás dilemmája, György Attila ennek kapcsán határozottan leszögezte: kötelessége véleményt nyilvánítania közéleti kérdésekről, hiszen a papnak, az írónak van közösségi lelkiismerete.
Szóltak a jelenlevők terveikről, készülő munkáikról is: Demeter Szilárdot például a székelyföldi besúgók lelkiismeretének kérdése foglalkoztatja, György Attila éppen macskáról írt könyvet – az is lehet olyan fontos, mint a nemzetpolitika, jegyezte meg –, Sántha Attila pedig leg­újabb kutakodásainak eredményéről számolt be: a vasorrú bába mesékből ismert gonosz figurájának eredetére világított rá – a régen kaparást végző bábaasszony lehet a forrása a számtalan történetben visszatérő szereplőnek.