A magyarországi, Veszprém megyei Olaszfalu két kisgazdájával beszélgethettünk nemrég. Arra próbáltunk választ találni, milyen problémákkal szembesülnek az anyaország kisgazdái. A Vörös Dávid káposztatermelővel és Dobos Károly burgonyatermelővel (mindketten másodállásban gazdálkodnak) folytatott eszmecsere nyomán kiderült, szinte ugyanazok a gondjaik, mint székelyföldi sorstársaiknak, az uniós csatlakozás számukra sem hozott semmi jót.
Vörös Dávid öt hektáron termel káposztát. Az ültetést, permetezéseket géppel végzi, de a szedéshez kétkezi munkára van szüksége. Holland vetőmaggal dolgozik, ez is hozzájárul ahhoz, hogy nagyok a termelési költségek. Ezzel szemben a haszon csekély, még akkor is, ha az értékesítést nagykereskedőkön keresztül tudta megoldani. Meglepő kijelentést tett, mely szerint a szövetkezetekbe, őstermelői csoportokba tömörült gazdák számára sem virágosabb a helyzet, mi több, sok esetben maguknak kell megoldaniuk az értékesítést.
Az adórendszer, a kötelező hivatalos iratok vezetése ugyancsak sok gonddal jár. Például permetezési naplót kell vezetni, melyben fel kell tüntetni az időpontokat, a használt vegyszert – mindezt azért, nehogy a felhasználhatósági várakozási idő előtt kerüljön piacra a termék. Vajon az importáru esetében is ugyanezek a feltételek? – tette fel a kérdést a gazda.
Az adózás lépcsős rendszerben történik. Hatszázezer forintig nincs adó, de a jövedelmet be kell jelenteni. Nagyobb forgalom esetén a pénzösszegtől függően szabják meg az adót. Ilyen körülmények mellett nem csoda, hogy a kisgazdák több személyre lebontva – családtagok, ismerősök bevonásával – jelentik be forgalmukat, hogy az adómentességet jelentő hatszázezer forintos jövedelemhatár alatt maradjanak.
Dobos Károly három hektáron termel burgonyát, a vetésforgóhoz szükséges gabonát. Mint kiderült, Veszprém környéke ugyanazt jelenti a magyar burgonyatermesztésnek, mint Romániában a Székelyföld. A talaj, de főként a mikroklíma hatására az ott megtermelt burgonya kitűnően tárolható a téli időszakban, az ültetőgumó termesztését is meg tudják oldani. Az alföldi pityóka messze elmarad minőségben a veszprémitől – a hasonlóság ugyanolyan, mint nálunk a déli megyék és Hargita vagy Kovászna megye között.
A veszprémi burgonya jövedelmezőségét nagyban befolyásolja az időjárás alakulása. Locsolásra nincs lehetőségük, ezért bő termésre megfelelő mennyiségű természetes csapadék esetén számíthatnak – ez a tényező is hasonlít a háromszéki körülményekre.
Több fajtát termesztenek, de az egyik nagy kedvenc a piroshéjú Desiré. A szaporítóanyagot Hollandiából vagy Skóciából szerzik be. A tapasztalat szerint a szigetországi burgonya jobban ellenáll a fertőzéseknek, és hozama sem marad el a hollandtól. Utóbbi viszont sokkal piacosabb, formában, külalakban tetszetősebb.
Milyen irányban halad a magyarországi agrárium? – kérdeztük a két gazdát.
Véleményük egybehangzó: jó lehetőségek rejlenek a mezőgazdasági termelésben, az emberek hozzáállása is jó, ám a döntéseket felső szinteken hozzák, s nem mindig veszik figyelembe a vidéki valóságot. No de körvonalazódik a fordított áfafizetési rendszer, ami előnyös lehet a termelők számára.
A magyar gazdának is meg kell vívnia a maga harcát az unióból özönlő importtal szemben. Dömpingáron hozzák például a burgonyát, a magyar gazdának a termelés is sokkal többe kerül. Az importkrumpli minősége ráadásul nagyon silány, sokszor a takarmányozásra való burgonya kerül az üzletekbe, piacokra.
Ha korlátoznák az importot, sok magyar ember meg tudna élni a mezőgazdaságból. A fogyasztók is jól járnának, eltartható, minőségi hazai termékeket vásárolhatnának – vonta le a következtetést a két magyar gazda.
Különben a hazai termékek fogyasztásának „divatja” kezd elharapózni Magyarországon. Az emberek rájöttek, ha drágábbak is, de sokkal jobbak a magyar gazdák terményei. A hazai termékek megkülönböztető jele a Magyar termék felirat, és a magyar zászló meg az országtérkép is látható a címkéken– tudtuk meg az anyaországi termelőktől.
