A Vadas-tetőn meghitt hely fogadja a látogatót: az állandóan fejlődő, szépülő Cserkészpark természetközeli emberek táborhelye, ahol nyaranta több száz gyermek – köztük szegény sorban élők is – megfordul. A háromszéki Pro Natura mozgalom egykori elindítója, Gaál Sándor a lelke, mozgatóembere az itteni történéseknek, aki örül annak, hogy újabban egyre több fiatal pedagógus szegődik melléje.
Sepsikőröspatakról az egykor hadi útnak keresztelt szakaszon érünk a Baróti-hegység gerincére, s bizony jó látni, hogy nemcsak a mindenhol felbukkanó fakitermelés, állattartás uralja a környéket, hanem a korábbi utászházat takaros, otthonos cserkészépületté alakították. Szerethető hely, befogadó környezettel, ez önmagában is jelentős Sepsiszentgyörgy közelében. A legnagyobb érték az alapítók természetközeli szellemisége. „Jó, hogy sikerült magunknak Székelyföldön egy birodalmat létrehozni” – mondja Gaál Sándor, a Vadas Cserkészpark házigazdája, megálmodója. Nem hagyták, hogy az utászház tönkremenjen, a Romániai Magyar Cserkészszövetség birtokába került 2005-ben, azóta folyamatosan alakítják. Sok önkéntes kéz munkája nyomát viseli, gyermekek, felnőttek egyaránt dolgoztak azon, hogy emeletes ágyakkal, rendbe tett helyiségekkel alakítsák télen-nyáron működőképes táborhellyé. Negyven főt tudnak kényelmesen elszállásolni, de arra is volt már példa, hogy vihar idején százan húzták meg magukat.
Gaál Sándor elve egyszerű: ki kell mozdítani a gyermekeket megszokott, otthoni környezetükből, megismertetni velük a természetet, s egy-egy, a környékre szervezett túrán – például Zalánpatakig – lehetőséget adni nekik, hogy kipróbálják magukat, de a Vadas Cserkészparkban akár egy hagyma meghámozása vagy a mosogatás is élmény az apróságoknak. Az önállóság, a felelősségérzet első impulzusaival is találkoznak, és ez nem csak életre szóló élmény, hanem egy szemléletmód megalapozása is lehet. Hiszen a környék megismerése, fák, füvek, állatok, gombák, mind a természet irányába terelik a gyermekeket, s ezt Gaál Sándor szerint nem lehet elég korán kezdeni. Olyan is volt, hogy háromszáz óvodás rohangált a környéken.
A Vadas Cserkészpark bárkinek nyitott, nemcsak cserkészeknek, más kisdiákok, felnőttek is táboroznak itt. Lehetőséget biztosítanak nehezebb sorsú gyermekeknek is, hogy pár napot itt töltsenek, hiszen olcsó, önellátó táborokat szerveznek, az ott tartózkodás ára napi egy lej. Azon múlik, hogy egy-egy településen valaki – tanító, tanár, lelkész – észreveszi-e, kiket érdemes elhozni, itt aztán egy életre megszokják, „ne tasakos teát főzzenek, hanem gyógynövényeket gyűjtsenek”. A táborozókat állatismertető pannók fogadják, még egy-egy koponyát is bemutatnak, a túraútvonalak jelzőoszlopai alatt pedig virágok ékeskednek, közöttük számos ültetett havasi gyopár. Tervezik, hogy nyaranta biciklizzenek a környéken, télire pedig a sífutást szeretnék meghonosítani, s bár igen fiatalos, hatvanhárom esztendejével Gaál Sándor már nyugdíjas korára gondol, amikor több ideje lesz majd a Vadasra, a Cserkészparkra, s szeretné, ha három kisebb hucul lovat is beszerezhetnének, hogy a gyermekek lovagolhassanak is.
Gaál Sándor a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjában környezetvédelmi kört vezet, fizika-kémia szakos tanárként már Kommandón megszokta – 1974 és 1987 között tanított a hegyvidéki településen –, „értelmét látta”, hogy a diákokat vakáció alatt kirándulni vigye a Keleti–Kárpátokba. Ma is vallja: a gyermekekért teszi mindezt, hiszen a Vadason észrevétlenül nevelődnek, s a természetről szerzett ismeretek mellett közösségi játékokkal színesítetten, erdő-mező lenyomatával térnek haza. „Az lenne fontos – összegez Gaál Sándor –, hogy minden faluban legyenek, akik áldozatot vállalnának a gyermekekért, akik érzik, valami jót kellene adni nekik, közelebb kellene hozni őket a természethez.”
