A Nemzeti Színház történetében sok vita és költözés szerepel, de játsszanak bárhol a művészei, a magyar színházi kultúra elkötelezettjei mindahányan – fogalmazott Szakonyi Ká­roly író, az MMA Színház­művészeti Tagozatának vezetője.
Fekete György, az MMA elnöke kiemelte: a magyar népnek nemcsak saját beszélt nyelve, hanem zenei, képzőművészeti, építészeti, tárgyművészeti, filmes és néprajzi nyelve is van, amelyeknek összessége világra szóló nemzeti kincs. „Van­nak múzeumai, könyvtárai, koncerttermei, iskolái, temp­lomai, államigazgatása, erényei és fogyatékosságai, mulasztásai, múltja, szokásai, kórházai, temetői és színházai. És utóbbi intézmények azok, amelyekben valami módon az összes benne van. A színház a gondolat, a hang, a szó és a kép állandó összessége, és a színházak sorában elsőnek kell lennie a Nemzeti Színháznak, amelynek születése a magyar szellem újjászületésének nagy pillanata volt” – fejtette ki az MMA elnöke.
Székely György színháztörténész szerint a Nemzeti Színház legnagyobb teljesítménye, hogy még mindig van, pedig még meg sem építették, már csata folyt körülötte. Felidézett a 175 évből három, véleménye szerint kiemelkedő évet, amelyeknek maga is részese volt az igazgató, Németh Antal munkatársaként.
„1941–42–43-ban nyílt először lehetősége Németh Antalnak, hogy egy dinamikus színházat építsen ki. Szabadon alakíthatta az együttes jövőjét. Körül­nézve Európában megújította a színház stílusát, ennek előfeltételeként kiegészítette a társulatot, jórészt vígszínházi színészekkel. A látványhoz új szemléletű díszlet- és jelmeztervezői gárdát alkalmazott, amelynek egyik kimagasló egyénisége a későbbi filmrendező, Fábri Zoltán volt” – mondta Székely György. Meg­je­gyezte: a köztörténeti háttér nem volt szerencsés, 1941-ben életbe lépett a harmadik zsidótörvény, Némethnek pedig védenie kellett művészeit. Ma­gyar­ország előbb a Szov­jet­uniónak, majd az Egyesült Államoknak üzent hadat, ilyen körülmények között működtetett nagyszabású, európai Nemzeti Színházat Németh Antal.