Megijedt a legény, otthagy fejszét, tarisznyát, és szalad, hazáig meg sem áll. Az apja szidja: – Ejnye, azt a gyáva mindenedet, engem próbált volna hazakergetni a csúf manó, amikor a te korodban voltam! Mért nem mondtad neki, hogy bért fizetek azért az erdőért?
Éppen úgy járt a középső fiú is, mint a bátyja. Végtére felkerekedett a legkisebb, akit Hamu­jankónak csúfoltak, mert naphosszat a kemencepadkán hevert.
– Tarisznyáljon fel, édesanyám – azt mondja –, ma én próbálok szerencsét.
Az anyja egy friss sajtot tett a tarisznyába, meg egy karéj kenyeret, és útnak eresztette.
Hamujankó belevágja fejszéjét a fenyőfa törzsébe, előugrik az erdei manó, és ráordít:
– Hogy mered bántani az én fenyőfámat?! Most jaj neked!
Igen ám, de ezúttal hiába ordít, a legény nem ijed meg.
– Apám ötven éve fizeti a bért az erdőrészért! De megtanítlak én! Úgy összeprésellek, mint ezt a követ, ni! – Azzal felkapja a sajtot, mintha kődarab volna, jól megmarkolja, és persze csurog belőle a savó. A manó meg azt hiszi, követ szorongat, és abból is vizet tud préselni. Ezzel a fickóval nem lesz jó ujjat húzni – gondolja, és ajánlkozik, hogy segít neki a favágásban, csak kímélje az életét. Vígan döntögetik a fákat, a gyerek örül, hogy nem neki kell erőlködnie, mégis halad a munka. Aztán, mikor bealkonyodik, a manó meghívja a házába vacsorára. Elég rendes házban lakik – az udvaron kerekes kút, minden, ami kell.
– No, barátom, amíg én megrakom a tüzet, te hozz be két veder vizet!
Hamujankó meglátja a két ormótlan nagy vedret a kút mellett. Bekiált a konyhába:
– Én bizony nem vesződöm ezekkel a vedrekkel, inkább beviszem a kutat!
– Nem, nem – rémüldözik a manó –, a kutat ne bántsd!
Szalad a kútra, megtölti a vedreket, megfőzi a vacsorát, fel is tálalja.
Hamujankó megkérdi, nem akar-e versenyt enni vele.
– Miért ne? – mondja a manó nagy örömmel.
Csakhogy Hamujankó felkészült a versenyre: ügyesen a hasára kötözte a tarisznyáját a nadrágja alatt, és csak annyit eszik, amennyi jólesik neki, a többit a tarisznyába ejti. A házigazda egyszer csak nem győzi tovább.
– Egy falat sem fér belém – nyögi fulladozva.
– Ne mondd! Nekem most kezd igazán megjönni az étvágyam. De, ha nincs kedved feladni a versenyt, vágj egy kis lyukat a hasadba.
– Jaj, dehogyis! – tiltakozik ijedten a manó. – Olyan bolondot nem teszek! Inkább vidd az aranyamat, ezüstömet, nesze, itt a láda kulcsa! Fát is vághatsz ezentúl, csak engem hagyjál békén!
No, Hamujankó összeszedett, amennyi ara­nyat elbírt, és hazaballagott nagy vígan. De fát nem vágott, inkább pénzt adott az apjának, hogy vegyen, amennyi a háznál kell. A két bátyja meg világgá ment szégyenében.

(Átdolgozta: Beke Margit)