„Miben is hisz ön valójában, Mitt?” – kérdezte a tekintélyes brit folyóirat a volt massachusettsi kormányzótól, akit az ellenzéki republikánusok kedd este választottak meg hivatalosan pártjuk elnökjelöltjévé a tampai konvención.
Mitt Romney egykor a liberális Massachusetts szövetségi állam kormányzójaként támogatta a művi terhességmegsza­kítást, a fegyvertartás szigorítását, a klímaváltozás kérdésének kezelését. Legfőképpen pedig kiállt azért, ami mostani ellenfelének, a demokrata párti Barack Obama elnöknek is szívügye, hogy legyen mindenkinek egészségbiztosítása, bőkezű állami támogatással segítve a rászorulókat. A Republikánus Párt elnökjelöltjeként már mindezeket ellenzi. A 65 éves politikus egy évvel ezelőtt még síkraszállt azért, hogy a jövedelemadók szintje ne változzon, most ezen adók csökkentésének szükségét hangoztatja: a leggazdagabb amerikaiak 35 százalékos adósávját 28 százalékosra csökkentené.
Időnként minden politikus váltogatja a nézeteit, de Romney ebben akár egy olimpián is sikeresen szerepelne. Kár érte, mert ennek a karizma nélküli, ám szívós politikusnak több rokonszenves vonása van, kezdve nyilvánvaló üzleti érzékétől egészen addig, ahogy Massachusetts államban kormányzó korában a szembenálló két nagy párt ellentétét áthidalva elfogadtatta egészségügyi reformját, továbbá mérsékelte az állami költségvetés hiányát – írta a The Economist. A brit hírmagazin osztja Romney több nézetét, köztük azt, hogy mennyire ártalmas a beruházásokra, a termelékenységre és a növekedésre az Egyesült Államokat jellemző túlszabályozás és túlzott állami szerepvállalás. Az elmúlt négy évi Obama-kormányzatnak a gazdasági reformokról szóló magasröptű szólamai és a szórványos változtatások után miért nem lehetne egy profi üzletembert a Fehér Házba ültetni, aki hozzáfogna az Egyesült Államok pénzügyeinek rendbetételéhez?
A The Economist megállapítja, hogy az üzleti szakértelem sajnos kevés, ha nem kíséri határozott irány és következetesség. Romney a republikánus elnökjelöltség megszerzése útján szélkakasnak bizonyult, bizonyos témákban, így a szociális politika és a külügyek terén olykor feleslegesen szélsőséges nézetek mellett kötelezte el magát, amelyekben talán nem hisz, de nem tud majd tőlük megválni.
Az amerikai bal- és jobboldal „kulturális háborújában” a déli evangéliumi keresztény szavazók kedvére téve a szociális kérdésekben erősen konzervatív álláspontot tett a magáévá – közölte például, hogy abortuszt ellenző tagokat fog kinevezni a legfelsőbb bíróságba –, ez azonban nem illeszkedik a választásokon fontos szerephez jutó független szavazók elvárásaihoz. A jobboldali szavazók kegyeiért az előválasztási küzdelem során a külpolitikában egyebek mellett olyan ígéretet tett, hogy elnöksége első napján megbélyegezné Kínát mint árfolyam-manipulátort. Ez mérsékelt elemzők szerint is kereskedelmi háborúhoz vezetne az Egyesült Államok egyik legnagyobb üzleti partnerével. Bevándorlásellenes politikája sem szolgál majd javára az őszi választási kampányban, mint ahogyan az sem, hogy az amerikai zsidók szavazataiért versengve szinte rasszista kijelentésekre ragadtatta magát az arabok kapcsán. Az a harciasság sem válna hazája – és mellesleg Izrael – javára, amelyet Iránnal szemben mutatott.
A gazdasági problémákat illetően – részletekre nem kitérve – szintén hangzatos kijelentéseket tett, amelyek közelebbről szemügyre véve bizony semmitmondónak bizonyulnak. Romney talán úgy gondolja, hogy elegendő, ha csöndben marad, és a gazdasági bajok úgyis majd az ő oldalára sodorják a választókat. Valószínűbb azonban, hogy köntörfalazása, a határozott gazdasági reformprogram kijelölésének hiánya miatt elolvad az az előny, amelyet üzleti szakértelme jelent.
Egyesek azt mondhatják, hogy ez a fajta köpönyegforgatás, a nézetek ilyen váltogatása nem  számít: korábbi elnökök is hízelegtek a különböző erős érdekcsoportoknak, majd hatalomra kerülve visszatértek a reálpolitika talajára. Némi túlzással Romney olyan üzletember, aki mást mond reggelinél és mást vacsoránál. A választók előtt kétségessé válik, milyen szándékai is vannak. Egy olyan politikus nyugtalanító képe rajzolódik ki, aki valójában nincs tisztában azzal, mit akar. Amerika nem fog szavazni egy ilyen emberre, ahogy mi sem tennénk – állapította meg a The Economist.