Napsugaras mementó
Három polgármester és számos lelkész váltotta egymást a rendszerváltás után Nagyborosnyón, melynek közigazgatása alá tartozik Feldoboly is, egyházilag a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye tartozéka. Együtt sorjázzuk régi ismerőseinkkel a falu kiemelkedő eseményeit, hogy aztán a gondokkal terhelt hétköznapokra is sor kerüljön.
A feldobolyiak legszívesebben csak a szépre emlékeznének, az ünnepnapokra, az emlék- és kopjafaavatókra. Ott voltunk a negyvennyolcas és világháborús hősök emlékművének ünnepélyes avatóján s a templomkerti emlékkopja megáldó ünnepségén. Tele volt a kultúrotthon a helybeliekkel, soha jobb hangulat, műsor is volt, s úgy éreztük, hogy életrevaló, dolgozni, de vigadni is tud ez a nép. Ünnep volt számára az is, amikor kavicsozták az utat, és farkincányi aszfaltszőnyeget öntöttek a letérőhöz, és ünnep az is, amikor új iskolaépületet avattak, megmenekültek a gyermekek a régi roskadozótól. Az örömök sorába tartozott, amikor új lelkész köszöntött be a faluba. Azt már megszokták, hogy itt gyakran váltogatják egymást a papok, az öröm az, hogy van önálló papja a falunak, s ez talán azt is jelenti, hogy el tud tartani egy lelkészt Feldoboly. A baj, hogy ennyi csak, ami belefér egy napsugaras mementóba, mert a mindennapi apró örömökön túl csak a hétköznapok gondja s a várakozások sora következett-következik.
 Amit még hozzá kell tennünk: öröm Feldoboly számára az is, hogy a millenniumi emlékerdő alatt fészket rakott az Éltes házaspár, tehetséges fiatalok, akik bármiben készek segíteni, ha hívja a falu. Éltes Barna a kortárs szobrászat egyik tehetsége, akinek műhelye, faragványai bármikor odavonzzák a művészet iránt érdeklődőket. A kiváló minőségű feldobolyi gyümölcspálinka, a látnivalók, a csend és a tiszta levegő is elegendő ahhoz, hogy megvethesse lábát itt a faluturizmus. Alapjai? Még váratnak magukra – mondták, hiszen még a községközpontban sincs vezetékes ivóvíz és kanálishálózat!

Pusztít az aszály és a vad
Ki vitathatná, hogy a feldobolyi ember legnagyobb gondja közvetve és közvetlenül is a föld. E faluban sem veheti elő bárki éjjeliszekrény-fiókjából azt a birtoklevelet, amelyen maradéktalanul rajta lenne föld-, kaszáló- és erdővagyonának minden darabkája. És ez valóban a legnagyobb gond, sokan bele is fáradtak már az állandó utánajárásba. Föld van –  mondták –, de birtoklevél kevés, s nincsen ez így rendjén. A közbirtokosság sem rendelkezik azzal az erdő- és legelővagyonnal, ami kijár ennek a közösségnek. Máig is visszakövetelnek-visszavárnak egy 13 hektáros valamikori erdős területet, amit más falunak ítélt oda a kezdetekkor a községi földosztó bizottság, de a feldobolyi közbirtokosság telekkönyvén szerepel! Fárasztó az az állandó, közel húszéves várakozás, amióta emlegetik, hogy még kapnivalójuk volna.
Megszoktuk mi már a várakozást – szóltak közbe a helyiek –, ebben az évben az áldást hozó esőt vártuk, nem jött, nem akar jönni, sújt az aszály, nincs, amit harapnia a legelőn a tejelő tehénnek. Az egyik gazda mesélte, hogy egy nagy parcella földből annyi gabona jött vissza, amennyit belevetett az ősszel. A pityóka- és a répatermés nagyon gyenge lesz, egy részét már dézsmálják a szarvasok, és ha még a szárazság miatt az ősszel vetni sem tudnak, akkor jövőben lesz a nagy baj. Dobolyban, ha valaki medvét akar látni, jöhet – mondták, mert a gyümölcsöskertekben úgy járkál, mint otthon. S ott a templom, az értékes és ősi műemlék – mondták, amit őseink fel tudtak építeni, de mi már nem tudunk önerőnkből felújítani. Még Borbándi tiszteletes korában megkezdték a levelezgetést, a harcot az anyagiak megszerzésére: azóta csak az ígéret. Ma is csak az ígérettel vagyunk – panaszolta most is, mint minden évben, Albert János lelkész. Most már az sem táplálja a reményt, hogy szenátoraink és képviselőink ígérgetnek, mert ellenzékből templomokat építeni nem könnyű dolog. A tervek készülnek, s ha jobb út nem adódik, újra pályáznia kell az egyházvezetésnek. Várja a feldobolyi ember két évtizede, hogy valamilyen baráti kapcsolat születhessék: testvértelepülési vagy testvéregyházi kapcsolat, mindegy, csak valami legyen, valami változzék, mert peregnek az évek, s ami elmúlt, azt visszahozni soha nem lehet.
Még a népes feldobolyi cigányság is örök várakozásban él: várja a minden hónapi szociális segélyt, s hogy napszámra hívja őket egy-egy tehetetlen idős asszony, ahol legalább egy jó ételt ehessenek, szert tehessenek egy liter szemes paszulyra, mert „jaj, istállom, pityókával jól sűrűre esszefőzve tömi a belet!”

Gondözön
Elindultunk, hogy feltérképezzük a gond­özönt. S mert valahol már készülődik az ősz, egyre hűvösebbek lesznek az éjszakák, estefelé jó melegedni a pattogó kályha mellett. Sajnos, a mi közbirtokosságunk nem ad fát, pénzt ad – mondták –, s nekünk itt, az erdő alatt pénzzel kell megvásárolnunk a téli tüzelőt. Ezért kérezkedtünk be Dobolyi Ernő közbirtokossági elnökhöz, hogy megtudjuk, mi a helyzet a falucska közös birtokával-vagyonával?
– Összterületünk 248,2 hektár – mondta az idén újraválasztott elnök, akinek bizalmat szavazott a közgyűlés. – Ebből erdő 98,2 hektár és 150 hektár legelő. Elég szép erdőt örököltünk vissza. Erre az évre is számíthatunk kb. 400 köbméter kitermelni való fára, azonnal kezdjük a bélyegezést a Cseremáson Hárombozzásnál, majd versenytárgyalást hirdetünk a kitermelésre. A kitermelt fa árából gazdálkodunk. A tisztújításkor beszámoltunk a tavalyi eredményekről, sajnos, a legelőt, indokolt okok miatt áron alul értékesíthettük. Tagjaink egy hektár erdővagyonra 50 lejt kaptak. Van olyan tagunk, akinek 17 hektár erdőrésze van, de olyanok is, akiknek félhektáros részek. Ennek függvényében kapták a járadékot. Sajnos, gondot okozott a kinnlevőségek behajtása. Egy rész már megtérült, a többire is ígéretet kaptunk. Megjegyzem, hogy a kezdet kezdetén adóssággal vettem át a birtokosságot. A legelőnkből egy hathektáros beerdősödött területet átadtunk a zágoni magánerdészetnek. Utasításuk alapján mi fogjuk kigyéríteni, hogy ott új erdő nőhessen fel. Az idén megtettünk mindent, hogy jövedelmezően értékesítsük legelőnket, amit a nagyborosnyói református egyház vett bérbe. Ezért hozadékának 40 százalékát fogjuk megkapni pénzben, és a területen legelhetnek továbbra is a feldobolyi állatok. Ezt a legelőt 90 százalékban kitakarítottuk, és megígértük, hogy a betakarodás után befejezzük. Az új községvezetés új földosztó bizottságot is jelent. Meg­ígérem a közbirtokosság 85 tagjának, hogy újrakezdjük régi vagyonuk visszaszerzésének küzdelmét. Ebbe tartozik az a 80 hektáros vagyonrész, amiről a szitabodzai községvezetés tudni sem akar. Ígéretet kaptam, és megpróbáljuk peres úton visszaszerezni azt a 18 hektáros legelőt is, amit a Ladóc-kapu övezetében szintén mások használnak.
Dobolyi elmondta továbbá, hogy az eredmények dacára még ilyen kisközösségben sem leányálom vállalni az elnökséget, mert az emberek nem egyformák, s vannak, akik a fárasztó munkát, az utánajárást nem méltányolják, csupán a jövedelem érdekli őket. Az ilyen kicsi közbirtokosságnak is azokat a papírformaságokat kell elkészítenie, mint a sok ezer hektáros birtokkal rendelkezők, és vállalniuk kell az állandó vesződést is.

Útkereső
– Bacsó Szilvia az RMDSZ, ön pedig a néppárt színeiben lett tagja az új nagyborosnyói községi tanácsnak. Bizonyára ott is üres a kassza, de nem minden a pénzen múlik, mert van még székely kaláka is, vannak még, akiknek meg kell dolgozniuk a szociális segélyért. Melyek a falugondok? – kérdeztük Lőrincz Istvánt.
– Megbeszéltük ezeket már az új polgármesterrel, Szőcs Leventével is. A bekötőutat akarjuk kissé feljavítani, és van olyan mellékutca is, ahol kavicsozni kellene. Szóba került az Alsó-csorgó helyzete. Szakemberre lenne szükség, mert két teljesen különböző összetételű cső az összeillesztésnél kihasadt. Nem léptünk közbe, nehogy valami nagyobb baj adja elő magát, ember is, állat is víz nélkül maradjon az őszre. Hamarosan megjavítjuk... A kultúrotthonunkkal van baj. Megérett a főjavításra. Konyhai részleget szeretnénk ott kialakítani. A tetőzetet néhány éve kezeltük, de az esővízcsatornákat azonnal ki kellene cserélni. Van rá remény – mondta a polgármester –, mert nyertes volt a kultúrotthonok fele-fele arányban való renoválásának pályázata, amelyben a feldobolyi is szerepel.
– Egyetértek képviselőtársam elképzeléseivel – egészítette ki Bacsó Szilvia –, de megjegyzem, hogy az útjavítás előtt a sáncokat-vízlefolyókat ki kell ásni, s ez általános elvárás faluszinten. Valóban, pénz nélkül is lehet előre lépni. Ezt szolgálja a közösségkovácsolás is. Augusztus 20-án ennek érdekében szerveztünk egy kis piknikezést, ahol meg tudjuk beszélni gondjainkat. Én a meglátásaimat-javaslataimat benyújtom a tanácshoz, követni fogom, mert ezért felelősséggel tartozom azoknak, akik rám szavaztak.
– Milyen volt az eddig lepergett év a vidéken élő szobrászművésznek? – tettük fel a kérdést Éltes Barnának, aki elégedettnek mutatkozott.
– Résztvevője lehettem egy székelyudvarhelyi művésztelepnek, majd pedig a Land Art-nak, melyet a tájművészt témakörben Péter Alpár és Kolumbán Hanna szervezett Bikfal­ván. Mindkettő nagyon tartalmas és jó volt.
Éppen otthoni tevékenysége közben látogattuk meg a millenniumi fenyőerdő tövében: szedem fel a szilvát, mert ha nem, a medve fogyasztja el – mondta –, türelmetlen, és ha éhes, letöri a gyümölcsfák ágait. Itthon is van éppen elég tennivaló. Most díszes kerítéssasokat farag, s hogy kötődjenek Háromszékhez, forrása a Huszka József-féle könyv motívumvilága. Nem vállalt részvételt több táborban, mert iskolakezdés után bőven lesz munkája, tanárként dolgozik a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban.