Háromszéki kiállítója is volt augusztus 17–20. között Budapesten a huszonhatodik alkalommal megrendezett Mesterségek Ünnepének, ahol a látogatók bikfalvi kályhacsempékkel (melyek kuriózumnak számítottak a hagyományos technika és anyagok miatt) ismerkedhettek a Régi, ritka mesterségek tárlaton. Történetük egy helyi udvarház felújításával indult, s nemcsak a település, az utókor is hálás lehet a képzőművész és művészettörténész házaspár elszántságáért, hiszen (értékmentő) kíváncsiságuk, munkájuk gazdagabbá tette régiónk népművészeti örökségét. Az Erdélyi Kályhacsempe Manufaktúrával, csodálatos kályhacsempéivel első ízben a Szent György-napi kézművesvásárban találkozhattunk, az ötletgazda pedig Péter Alpár képzőművész és felesége, Várallyay Réka művészettörténész.
– Korábban nem sokat tudtam a kályhacsempékről, közvetlen kapcsolatba nem kerültem velük, bár líceumi éveim alatt jártam a falvakat. Szépségükkel tulajdonképpen a Bikfalván megvásárolt udvarházunk felújításakor szembesültem, a padló alól kerültek elő az első darabok, töredékek – avatott be a manufaktúra történetébe a sepsiszentgyörgyi képzőművész.
Katalógusokat szerzett beazonosításukra, a kutatómunka pedig egy idő után szenvedéllyé vált – kiderült így az is, hogy az erdélyi csempemívesség egész tárházát, a főbb motívumokat fellelte családi házukban: a habán brokát mintáktól az ananászos, tulipános csempékig. Egy-egy darab, minta kiszerkesztését a digitális technikák alkalmazása tette lehetővé.
Rajongásból mesterség
– Ez az a folyamat, mely révén megismertem a csempéket, nagyon mély kapcsolatba kerültem velük, egy adott ponton pedig felmerült a lehetőség, hogy a rendelkezésre álló információ, ismeretek birtokában a minták alapján legyártsuk önmagunknak egy kályhát. Mivel grafikusként – a fametszet révén – a fába való vésés nem idegen tőlem, nem esett nehezemre újrafaragni a dúcokat sem – magyarázta Péter Alpár. – A szakirodalomból, a több száz évvel ezelőtt élt mesterek érintését hordozó csempetöredékektől nagyon sok új dolgot meg kellett tanulnom. Egyik kályhánk már elkészült – bikfalvi udvarházunkban, ugyanabban a térben, ahonnan töredékei előkerültek; egy másikon dolgozunk még, mi magunk gyártottuk az elemeit. A munkafolyamatok elsajátítása, az agyaggal való ismerkedés, kísérletezés során akarva-akaratlanul kitanultam ezt a mesterséget, amihez mindig is úgy álltam hozzá, mint a képzőművész, ki csodálja elődjei végtelen kreativitását, rácsodálkozik arra az izgalmas átalakulásra, mely során a helyi agyagból családi tűzhely kerekedik.
Önfenntartó manufaktúra
A begyűjtött információ, a szakmai kísérletek és az ismert erdélyi kályhacsempetípusok eddig ismeretlen, helyben talált változatai alapján megtörténhet, hogy létezett egy bikfalvi kályhacsempeműhely – a házaspár erre talált utalást Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató Erdélyi kályhák és kályhacsempék című könyvében.
A csempegyártás kísérleti szakaszai során egyébként bebizonyosodott: a helyi agyag megfelelő erre a célra, szépen kiégethető. Így adódott az ötlet, hogy kísérleti jelleggel beindítsanak egy műhelyt, amely hosszú távon önfenntartóvá válhat, helyi agyagot használva, kizárólag kétkezi megmunkálással, helyi munkaerő foglalkoztatásával. Bikfalván már rendelkezésre áll az a tér, ahol a manufaktúra működhet (eddig Sepsiszentgyörgyön készültek a csempék). A család augusztus első felében kiköltözött felújított udvarházába, így helyben folyhat a gyártás, hiszen már befutottak azok a megrendelések is, melyek miatt szükségessé vált a folyamatos munka. A kályharakó mester szintén helybéli, Pál András.
Mivel az előkerültek 95 százaléka máztalan, csillámozott, a bikfalvi kályhacsempe-manufaktúra darabjai is hasonlóan készülnek, az eddig ismeretlen 17–18. századi erdélyi csempék pontos, hiteles másolatai. Megrendelő pedig lenne, szakmai kapcsolatok révén műemlék-felújítással foglalkozók fókuszába kerülhet a bikfalvi manufaktúra, s életre hívói nem tartják kizártnak, hogy hasonló projektekbe bekapcsolódva kályharekonstrukciót is vállaljanak a jövőben. Bízzunk abban is, hogy a bikfalvi csempék új tulajdonosai kályhájuk melegében megtalálják azt az érzést, ami a máztalan csempe szépségével, a kézi megmunkálás „esetlenségével” együtt jár.
Csempecsodák a magyar fővárosban
A Bikfalvi Értékvédő Program települést és kúriáit dokumentáló kiállítás anyaga mellett a kályhacsempékről is készült szemléltető, melyet tavasszal bemutattak Budapesten a Bikfalva javára szervezett jótékonysági esten, illetve egy szovátai műemlékvédő konferencián egyaránt. Megrendeléseket is eredményezett a bemutatkozás, akárcsak az idei városnapi múzeumkerti. Végül ezt az anyagot hívták meg a magyar fővárosba, a Mesterségek Ünnepére, ahol az idei téma a csempe volt – a vásárral együtt szakmai kiállítás is zajlott, Péter Alpár pedig mesterségbemutatót is tartott: az általa körtefából faragott dúcokba nyomkodva készítette el a csillámos csempéket, melyeket sokan megcsodáltak. Egyébként a rendezvény idei plakátját az általuk rekonstruált egyik csemperészlet díszítette.
– Ez is igazolja, hogy jó a fogadtatása annak, amit teszünk, jó az elképzelés, hogy ezekkel a dolgokkal foglalkozni kell. Nem áll szándékomban nagy vállalkozás beindítása, ahol sorozatban gyártjuk a kályhacsempéket, mindenképpen szeretnénk megőrizni a manualitást, a műhely helyi jellegét, intimitását, hiszen ettől sajátos – jegyezte meg Péter Alpár.
A bikfalvi kályhacsempe-manufaktúra a tervek szerint látványműhelyként is működne, ahol a látogató bepillantást nyerhet a munkafolyamatokba, illetve megtekintheti a csempetöredékeket. A kézi munkával létrejövő értékek újabb otthonokba kerülve nem csupán melegíthetnek majd, de alkotójuk úgy véli: életbe tarthatják azt az örökséget, amire a régi és mai Erdély is büszke lehet, hiszen kevés az olyan terület, amely ilyen gazdag csempeanyaggal, kreativitással, motívumvilággal rendelkezett a régi Magyarországon és Európában.
