York
Az első igazi megállónk valóságos é­kszerdoboz. Vörös téglaházak, közéjük ékelt Tudor-kori épületek, az apátság, macskaköves, szűk sétálóutcák, világmárkaboltok csillogó kirakatai. Yorkban mindenki megtalálja a neki tetszőt: az is, aki vásárolni, nézelődni szeretne, az is, aki a nagy múltú város kincseiben kíván tobzódni. A yorki apátság a város fölé magasodik, gótikus csipkéivel, lefejezett szobraival, vízköpőivel évszázadok történetét vetíti elénk. A város egy-egy pontján megállt az idő. Ha jó helyen állunk, egyszerre láthatjuk a Római Birodalom, a sötét középkor és valamilyen futurista álom képkockáit.
Edinburgh
A fekete város sokak számára az utazás fénypontja volt. A tökéletes állapotban megmaradt vár egy dombon magasodik a város fölé, tiszteletet parancsolva. A Bogáncsrend jelmondatával díszített zord várkapu (Nemo me impune lacessit / Senki sem támadhat meg büntetlenül) nem éppen vendégcsalogató jellegét ellensúlyozza a falakon belül terjeszkedő épületek pompája. Van itt minden, lovagteremtől katedrálisig, skót dudástól whiskyboltig. Külön érdekesség számunkra a vár legrégebbi épülete, a Szent Margit-kápolna, amely a 12. századból származik, és magyar vonatkozásai is vannak. Persze, nem feledkezhetünk meg az itt kiállított skót koronaékszerekről meg a turistavonzó óriási ágyúról, a Mons Megről sem. Következik egy séta a főutcán, ahol lépten-nyomon skót mintás ruhákba botlik az ember a boltok kirakataiban. Elérve a Royal Mile végére, máris szemünk elé tárul a város másik büszkesége, a ma is használatban lévő Holyrood-palota, melynek bizonyos szobái nyitva állnak a nagyközönség előtt, és bárkit elkápráztatnak sokszínűségükkel, kifinomult díszítésükkel és nem utolsósorban érdekes történetükkel.

Kastélyok és katedrálisok
Az ország történelmét hadjáratok, vesztes csaták, lázadások és megtorlások teszik érdekessé (és hátborzongatóvá!). Így talán nem meglepő, hogy úton-útfélen egy-egy kastélyra vagy romos katedrálisra bukkanunk. Persze, mind csodálatosak!
A hófehér Blair-kastély évszázadok óta az Atholl család tulajdona. A jelenlegi gróf Dél-Afrikában él, a kastély azonban látogatható, híres a fegyvertáráról meg gyönyörűen berendezett szobáiról. A Glamis-kastély II. Erzsébet édesanyjának szülőhelye. Igazi szellemkastély, melyben minden szobára jut egy kísértet. Hazahoznánk, hogy meghallgathassuk éjfélkor a befalazott ajtó mögött kártyázókat, vagy megismerkedhessünk a kápolna máglyahalálra ítélt lakójával.
Skócia tele van romba dőlt katedrálisokkal. Erről mindig gondoskodott egy-egy felbőszült angol király. De még így is lenyűgözőek például a melrose-i apátság rózsaüveg nélküli csúcsívei, gótikus pillérei, a hatalmas méretek, melyek az apátság egykori szépségét sugallják. St. Andrews manapság 600 éves egyeteméről híres (itt ismerkedett meg ugyanis Vilmos herceg kedvesével, Kate Middletonnal), de a tengerparton fekvő várromot és katedrálist is szívesen elhoznánk.

Felhők fölött, lábbal a földön
A Skóciába utazó az épített örökségen túl a természeti szépségekkel ismerkedhet: tavak – a helyiek nyelvén lochok –, völgyek, zöld fű. Vizsuly Tünde, kirándulásunk főszervezője Nagy-Britannia legmagasabb hegyormát, a Ben Nevist (1343 m) pakolná be a csomagjába. Beszámolója alapján nem fogja egyhamar elfelejteni a csúcsig vezető négyórás utat.
A Ben Nevis neve többek között azt is jelentheti gaelic nyelven: a hegy, amelynek csúcsa a mennybe nyúlik. Kacér ez a hegy; mindig csak egy kis részt mutat meg magából, mindig ott egy másik, még magasabbra nyúló vulkáni tömb... De megéri dacolni a feladás kísértésével azért, hogy érezhesd azt a szabadságot, kötetlenséget, diadalittasságot vagy csendes alázatot, amit a csúcs meghódítása jelent. Végső soron az önmagadban rejlő akadályokat győzöd le.

Gretna Green
Romantikus lányszöktetéseket követő esküvők helyszíne volt a neves kovácsműhely, amely a skót–angol határvonal mellett található. Több fiatal pár döntött úgy a régi Angliában, nem várja ki a törvényes felnőttkort, vállalva ezzel, hogy egy kovács eskesse meg őket. Ma már, persze, csak látványosságként és múzeumként működik az épület, noha megtörténik, hogy egy-egy (most már hivatalos) házasságkötés helyszínévé is válik, felidézve a letűnt kor szokását. Megeshet viszont az is, hogy két fiatal szerelmest meglepetésszerűen vezetnek az oltár (vagyis inkább kovácsüllő) elé, ahol aztán kissé megszeppenve felelgetnek a fogadalom szövegét előttük fennhangon zengő skót úriembernek. Mondanunk sem kell, hogy (egy kevés szervezés árán) a mi csoportunkból is kiszólítottak két embert a többiek nagy meghökkenésére és nem kisebb mulatságára.

Amit a buszablakból láttunk
Bárányok. Mindegyik hófehér vagy koromfekete, tökéletesen „standard” kis bárány, mint valami képeskönyv szereplője. Nem gondos kis nyájfelhőkbe terelve, mint itthon. A táj (kőkerítésekkel és a valószínűtlenül zöld fűvel a domboldalakon) inkább olyan, mint amit porcukorként bárányokkal hintettek meg... És ha már meseállatok, meg kell említenünk a skót felföldi marhákat, amelyek hosszú bundájukkal és hatalmas szarvaikkal nagy kedvencei lettek a foltos hazaiakhoz szokott csoportnak.
Ez mind kell nekünk. Ezeket mind magunkkal szeretnénk hozni. Amikor viszont Köllő Zsolt tanár urat kérdeztük, ezt a választ kaptuk: Semmit sem hoznék haza Skóciából, hogy ha majd ismét eljutok oda, viszontláthassam a tájat lilává színező végtelen hangamezőket, a sasharasztok között fehéren virító bárányokat, amelyek nem ismerik a nyáj fogalmát, a tőzeg által barnára színezett patakokat, a percenként változó felhőformákat, az Északi-tenger komor hullámai közt keresgélő madarakat. Hogy ismét érezhessem a városok illatát, hallhassam a szél által kilométerekre sodort dudaszót, az utcakövek kopogását. Semmit sem hoznék, mégis mindent elhoztam.
                                                                               Márton-Simon Anna, Roşu Kriszta, Kovács Gellért