Havadtőy Sámuel 1952. augusztus 4-én született Londonban. A család 1956 elején hazatért Magyarországra. A forradalmat követően nem tudtak visszamenni Angliába, és Sámuelnek több mint 14 évet kellett várnia, amíg érvényt tudott szerezni brit állampolgárságának. Magyarországon vendéglátó-ipari szakközépiskolába járt, és dolgozott is vendéglátósként. 1971-ben illegális úton végül elhagyta az országot, és Jugoszlávián keresztül Londonba ment, ahol 1972-ig élt. Bentlakó szakácsként és lakájként megélhetést is talált. Ott ismerkedett meg az angol régiségkereskedő és lakberendező Stuart Greettel, akinek New Yorkban volt belsőépítészeti galériája. Az ő meghívására érkezett Sámuel 1972-ben New Yorkba, ahol kisebb megszakítással 2000-ig élt. 1978-ban létrehozta a lakberendezéssel foglalkozó Samuel Ha­vad­toy Gal­leryt, és 1981-ig maga is lakberendezőként dolgozott. Ugyan­csak ettől az évtől bekapcsolódott a New York-i művészeti életbe, ahol a legkülönbözőbb művészekkel dolgozott együtt. Szoros baráti viszonyba ke­rült Yoko Onóval (a világhírű zenész, John Lennon feleségével), Andy Warhol­lal, Keith Haringgel, George Condó­val, Do­nald Baechler­rel és sok más művésszel is. John Lennon halála után húsz évig (1981-től 2003-ig) Yoko Ono élettársa volt, jó viszonyuk szétválásuk után is megmaradt, Yoko Ono azóta is többször adományozott többmilliós értékű saját festményeket Ma­gyaror­szágra. Keith Haring halála előtti legutolsó és talán legmonumentálisabb munkáit, a bronz szár­nyas oltárokat Havadtőy Sá­muel készítette el. Az oltárok közül egyet a budapesti Ludwig Múzeumnak ajándékozott. 1986 és 1990 között jobbára a svájci Genfben élt, majd visszaköltözött New Yorkba. A 80-as évek végétől egyre többet járt Magyaror­szágra, és 1992-ben létrehozta a Galéria 56-ot. A név Yoko Onótól származik, aki a művészetben is bekövetkező forradalomra akart ezzel utalni. A Galéria 56 egyedülálló és rendkívül fontos szerepet töltött be a kortárs magyar képzőművészeti életben. Sámuel világhírű, gyakran a személyes ismeretségi körébe tartozó, főként amerikai képzőművészeket mutatott be, illetve hívott meg a galériába. A Galéria 56-ban láthatott a magyarországi közönség Keith Haring-, Andy Warhol-, Agnes Martin-, Cindy Sherman-, Kiki Smith-, Robert Mapletorpe-, Ross Bleckner-, Do­nald Sultan-, Donald Baechler-, de Moholy-Nagy László-kiállítást is, és a művészek közül többen a budapesti tárlatmegnyitóra maguk is elmentek. 2000-ben újra hazaköltözött, és azóta Buda­pesten, illetve Szentendrén él és dolgozik.
Képeket már egészen fiatalon, közvetlenül New Yorkba érkezése után elkezdett festeni, de saját egyedi látásmódját igazán az 1980-as évek közepétől kezdte kialakítani. Művészeti kísérletezéseinek eredményeképpen mára teljesen egyedi technikája és önálló, összetéveszthetetlen stílusa alakult ki. Havadtőy Sámuel műveire a kulturális hatások keveredése jellemző: magyar alapokra amerikai felépítmény kerül, és ha minden­áron címkézni akarnánk, akkor leginkább „euramerikai” festőnek nevezhetjük.
A kolozsvári kiállítás olyan, neves múzeumokban és képtárakban tartott tárlatok sorába illeszkedik, amelyeken a művész neo-pop áramlatba sorolható munkái láthatók, mint Havadtőy fogalmaz: ezeken az Amerikában megélt szabadságérzet alapvető tapasztalatai feleselnek az utóbbi évtized másfajta társadalmi viszonyaira, amelyekre a gátlások, a kortárs történelem, a burján-kultúra nyomja rá bélyegét, amit azonban a művész a pop-art ironikus, humoros eszközeivel mutat fel.
A Kolozsváron bemutatott alkotások közös jegye a felületesség és a lényeg, a kitárulkozás és a bizalom, a komolyság és a nevetségesség szembeállítása. Legtöbb­jükben a csipke (a halotti lepelre, az életet a haláltól elválasztó jelre emlékeztetve) az, amely a művész életéből ihletett ellentétek közötti határt megvonja.
A Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban látható kiállítás amellett, hogy reprezentatív válogatást mutat be Havadtőy Sámuel műveiből, a művész tisztelgését is kifejezi Erdély iránt, ahonnan ősei származtak.(f. e.)