A Kárpát Régió Üzleti Hálózat és a Kovászna megyei Asimcov által szervezett Kárpát-medencei hálózatépítő agrárvállalkozók üzleti találkozójának jeles előadója volt dr. Szabó József, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének agrárattaséja. A diplomata exkluzív interjúban válaszolt a magyar agrárkamarát érintő kérdéseinkre.
– Romániában most zajlik az agrárkamarák létesítése. Magyarország hogyan áll ezen a téren?
– Magyarországon agrárkamara nagyon régen létezik, időközben megszületett az agrárkamarai törvény, mely kötelezővé tette a tagságot. Nemcsak a termelőket, hanem a szövetkezeteket, feldolgozókat is egyazon kamarába terelte. Magyarán: egy agrárkamarán belül tömörül az agrárium minden érdekelt tényezője. A tagsági díj kötelező, ötezer forint tagonként, attól függetlenül, hogy az illető milyen volumenű mezőgazdasági tevékenységet folytat.
– Milyen előnyöket élveznek a kamara tagjai?
– Az állam hozott egy olyan határozatot, mely szerint az állam által folyósított nemzeti és nemzeti kiegészítő támogatásokat csak a kamara tagjai kaphatják meg. Az államnak rálátása van a kamara és a tagok tevékenységére, így könnyebben ellenőrizhetők a tevékenységek. Miért fontos ez? Mert minden tevékenységnek van adózási háttere, az állam rendet akar ezen a területen is tenni.
– Vannak visszaélések a mezőgazdasági termelők részéről?
– Igen. Őstermelők importból származó árut csomagoltak, címkéztek át, s ezt saját termékként kínálták. Ez a jelenség is kiszűrhető az agrárkamarák által. Aki piacon van, de nem tag, az halászik a zavarosban, nem igényli sem a nemzeti, sem az uniós támogatásokat. A magyarországi fogalmak szerint magántermelő az, aki önmagának, családja szükségletére termel. Őstermelő, aki ezen felül környezete számára is termel, általában 1–5 hektár közötti területen dolgozik, a terményt piacon értékesíti. Ez a csoport egyedi adózási rendszerrel rendelkezik. Figyelembe kell venni, hogy többet termelnek, ebből kiindulva a csalási lehetőség is nagyobb, azt is megtehetik, hogy magántermelőtől megvett árut értékesítenek a piacon.
– Tudomásunk szerint az uniós támogatások folyósítása nem köthető az agrárkamarai tagsághoz.
– Így van, a tagság csak a nemzeti támogatásokhoz szükséges.
– Mennyire sikerült a politikumot távol tartani az agrárkamaráktól?
– A gazdák érdekeit érvényesítő szervezetet eleve távol kell, kellene tartani a politikumtól. Magyarországon nem kötelező, hogy a kamarába bevegyék az állami hivatalok képviselőit, delegált tagságot. Az más, hogy a mindenkori kormányokkal természetszerűen együtt kell működniük az agrárkamaráknak.
– Az agrárkamarák alakulásánál mennyire lehetett bízni a gazdák önszerveződési képességében? Kellett őket noszogatni?
– Részben igen, részben nem. Itt a problémát a kötelező tagsági díj adta. Miért? Aki kisgazda, annak sok az ötezer forint, aki meg nagy, annak jelentéktelen ez az összeg. Főleg a kicsikről van szó, hiszen belőlük van a több, ők érzik meg a legjobban. Ezért is határoztatott meg ez a minimális összeg, ami nem függ a forgalomtól. Nyilván, ez így is okoz némi problémát a kicsiknek, főként az őstermelőknek, akik piacra járnak árulni, és hétszázezren vannak Magyarországon.
