Erdőszéli vagy erdei ritkások, bozótosok cserjéje a sóskaborbolya. Lefelé hajló, sárgás kérgű ágain késő tavasszal gömbszerűen behajló, hat sziromleveles virágai fürtösen csüngnek, akárcsak most és október végéig piros termései. Hármas, olykor többosztatú, levélből alakult töviseinek hónaljából több bőrnemű ovális levélke nő, amelynek széle fűrészesen érdes.
Mindkét végén gömbölyített, pirosra érő hosszúkás termése kb. 1 cm. Gyakrabban használt neve – sóskafa – a termés savanyú ízére utal. Bár tájainkon kevésbé ismert és gyűjtött, érdemes megismernünk. A C-vitaminban igen gazdag termését nyersen is, de inkább feldolgozva fogyaszthatjuk. Ha lekvárt készítenénk belőle, érdemes jól érett őszi körtével vegyíteni, sajátos, kellemes aromájú befőttünk lesz. Gyümölcslevet, zselét is készíthetünk a sóskaborbolya terméséből, akár savanyításra (citrom, ecet helyett) is használhatjuk.
A gabonarozsda nevű gombaparazita gazdanövénye, a gazdák jól ismerik, ezért a gabonatáblák közeléből eltávolítják. Nekünk azonban egyébre kell figyelnünk a sóskaborbolya termésének a szüretelésekor. Van néhány olyan erdei cserje, amelynek piros termése mérgező, és ha nem rögzítettük jól emlékezetünkben a sóskaborbolya külső megjelenését, akkor megeshet, hogy a hozzá elég hasonló ükörkelonc vagy a szintén fürtökben termő fürtös bodza, kányabangita, keserű csucsor, madárbirs, magyal vagy a hozzá már nem hasonlító kecskerágó termését (is) leszedjük. Ezek a növények enyhén mérgezőek (nem halálosak), de kellemetlen gyomor- és béltünetekkel keseríthetik meg tévedésünk napját. Maga a sóskaborbolya is enyhén hashajtó hatású, alkalmas étvágyjavítónak. Elég gyakori a dísznövényként betelepített közeli rokona, a japán borbolya, ennek termése azonban nem fogyasztható.
