Felszámolja a vérségi, a nemzetségi és törzsi kereteket, lerakja a korszerű államszervezet alapjait. A területi szervezés alapja a vármegye lesz, István uralma végén számuk harminc körüli. Többségük határvármegye (marchia), Erdély­ben az egyik legkorábbi a király rokonának nevét viseli: Doboka. Fehér megye élén az Ist­vánnal ugyancsak rokon Erdőelvi Zoltán áll. Kezdetben a nagy kiterjedésű vármegyék és püspökségek központjai többségükben föld-favárak voltak. Meg­kezdték a kőből emelt erősségek építését is. Amikor a besenyők 1010 táján megtámadták Gyulafehérvárt, a lakosság annak kővárába menekülve, életben maradt. A besenyők „váratlan csapása; gyújtogatással és fosztogatással mindent elpusztítottak, de (…) mindannyiuk lelke a falak menedékében megmenekült”.
Az állam intézményeivel párhuzamosan épült ki a keresztény egyházszervezet, megalakultak a plébániák, a püspökségek, az esztergomi és a kalocsai érsekség. A köztudat szerint István idejében legkevesebb tíz püspökség alakult. Az elsők, a veszprémi, az esztergomi, a győri, az erdélyi, a pécsi, a kalocsai és az egri, 1010 előtt már léteztek. A forrásokból arra lehet következtetni, hogy az első plébániák az ispáni központokban létesültek.

István törvényei
István törvényeinek nemcsak a hitéletben, hanem a társadalmon belüli viszonyok kialakításában is meghatározó szerepük volt. Az első törvénykönyv harmincöt cikkelyből áll. Ezek összeállítására – a kutatók többségének véleménye szerint – 1009 előtt sor került.
Szabályozták az egyházi javak védelmét, a templomba járást, a böjtölést, a gyónást, a temetést, a tanúskodást, a magántulajdon örök­lését, az emberölés bün­tetését, a szolgák felszabadítását, mások vitézeinek felfogadását. Gondoskod­tak az özvegyek és árvák védelméről. Intézkedtek a leányok elrablásában vétkesek és a paráználkodók megbüntetéséről. Külön cikkely foglalkozott a házak megtámadóival.
A vasárnap megtartásáról, a mise alatti viselkedéssel kapcsolatos szabály kimondta: az Úr napját kötelező megtartani. Ha valakit úrnapján dolgozni találtak, attól elvették az ökreit, és átadták a „várnépnek étkezésre”. Ha lovakkal vagy bármilyen más eszközzel dolgozott, ugyanaz a büntetés várt rá. Elvették lovát és más munkaeszközét.
A tizennyolcas törvénycikk tiltja a mise alatti beszélgetést, ha „mormognak, vagy beszélnek (…), (az) öregebbek, megfeddetvén dicstelenség közepette űzessenek ki a templomból, ha pedig fiatalabbak és közemberek, a templom átriumában ekkora meggondolatlanságukért mindenki előtt kötöztessenek meg és ostorral, meg hajuk levágásával büntettessenek”. István második törvénykönyve előírja: tíz falu köteles építeni egy templomot. A rabszolgákról, azok gyilkosairól, felszabadításáról és a tolvajlásról szintén intézkednek. Az ispáni hatalmaskodásról, a hazugság büntetéséről, a gyilkosságokról, a tizedfizetésről is határoznak. Ez utóbbi, a tizennyolcas cikkely előírja, ha „valakinek az isten tízet adott egy évben, a tízedik részt adja Istennek, és ha valaki tizedét elrejti, kilenc részt fizessen”.

Intelmek
Irodalmi szempontból István király Intelmei a királytükörnek nevezett irodalmi műfajba sorolhatók. Ennek feladata a jó király bemutatása. Az első ilyen típusú irodalmi alkotások a Karoling-korban készültek. Az Intelmek összeállítójának István királyt tekintjük. Műveltsége alapján ez elképzelhető, mert az egyik egyházi ének a királyt széles körű kultúrája miatt doctornak nevezte. Az Intelmekből mint erkölcsoktató munkából kiolvasható a szigorú és gyöngéd apa érzelemvilága fiával szemben, de a felelősségérzet országa és népe iránt is. Biztosan állítható, hogy a király volt az ideactor, a tartalom, a gondolatok szerzője, míg az Intelmek formába öntője, lejegyzője egy királyi udvarban élő tudós pap. Az Intelmek pontokba – a tízparancsolat mintájára –, tíz fejezetbe tömörítve mutatják be a helyes kormányzás alapelveit. Az Imre herceg számára készített Intelmek ismertetik azokat az erkölcsi elveket, amelyek szerint tiszteletben kell tartani az egyházat, a papságot, a főembereket, a vitézi rendet, a királyi tanácsot és az ország területére befogadott telepeseket. A katolikus hit megőrzésének fontosságát hangsúlyozza azáltal is, hogy arról már az első fejezetben szól. Ha „a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg (...), hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass”. Fontosnak tartja az egyházi rend becsben tartását, ezért a „királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet”. A harmadik fejezet a főpapoknak kijáró tiszteletre hívja fel a figyelmet. A főemberek és a vitézek alkotják az „uralom negyedik” díszét, ők az „országod védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói”. Az igaz ítélet és türelem gyakorlásának szükségességét emeli ki az ötödik fejezet, mert a „türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak”. A következő fejezet az idegenek befogadását és támogatását tartja fontosnak, „mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”. A királyi tanács szerepét is jelentősnek tartja, ezért azt vallja, hogy a „tanács a hetedik helyre tart igényt. A tanács állít királyokat (…), ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér”. A nyolcadik fejezet kitér arra, hogy az atyák a „fiakat gyámolítsák”, a fiak pedig „szüleiknek szót fogadjanak”. A kilencedik fejezet az imádság megtartását, a tizedik fejezet az irgalmasság szükségességét hangsúlyozza.

István műve
István erős kézzel teremtette meg nagy művét: Magyarországot, a középkori Európa legegységesebb, egyik legjobban szervezett, katonailag is jelentős államát, a Bizánci Birodalom méltó ellenfelét, az angol és a francia királysággal mérhető hatalmat. István király érdeme, hogy a Kárpát-medencei magyarság nem került a hajdanán itt letelepedett dákok, gótok, gepidák stb. sorsára, akik eltűntek a történelem színpadáról.

(folytatjuk)