A husziták
A második világháború után, a titói Jugoszláviában Szerbia és Horvátország között történt területcsere („régiócsere”) egyik tárgya, a Duna és a Száva közti nagytáj, a Szerémség (Kelet-Szlavónia) a középkorban nemcsak híres szőlő- és bortermelő terület volt gazdag, virágzó településekkel (Szávaszentdemeter, Szalánkemén, Árpatarló, Valkó, Újlak, Kamonc, Zimony stb.), hanem huszita fellegvár is.
A huszitizmus vallási mozgalom elindítója Husz János (csehül Jan Hus, 1369–1415) cseh pap, egyetemi tanár, aki 33 éves korában a prágai Károly Egyetem rektora lett. Tanításában, prédikációiban egyházi reformok szükségességét hirdette. 1415. július 6-án máglyán megégették, miután a konstanzi zsinat eretneknek nyilvánította. Kivégzése nagy felháborodást keltett Csehországban. Követőit huszitáknak nevezték, akiknek mozgalmában két fő irányzat alakult ki: kelyhesek (nevüket a zászlójukon lévő kehelyről kapták) és táboriták (nevüket a Tábor hegyéről kapták, ahol egy várost is alapítottak).
A forradalmi huszita mozgalom az 1419. július 30-i prágai felkeléssel kezdődött. A Csehországot uraló németeket és a katolikus egyházat támadó husziták ellen keresztes hadjáratok indultak. Ennek ellenére terjedtek a huszita tanok és huszita ellentámadások Sziléziába, Bajorországba, Ausztriába, Szászországba és Magyarországra is kicsaptak (huszita háborúk, 1419–1434). A huszitizmus túllépte a cseh határokat, de a különböző régiókban nem egyforma eredményekkel, következményekkel járt.
Giskra János
A Felvidéken a huszita mozgalom nem volt népszerű az 1428-tól kezdődő pusztító betörések, dúlások, a cseh-morva származású Giskra János* (eredeti neve Jan Jiskra) huszita zsoldosvezér fellépése, alvezérereinek túlkapásai, a magukat testvéreknek (csehül bratri) nevező, neki sem engedelmeskedő zsoldosainak garázdálkodásai, a kegyetlen sarcolások, az 1461-ben visszamaradt, gazdátlan, lézengő zsebrákok (cseh szó, jelentése koldus) fosztogatásai miatt. Ezek egyik-másik oligarchának, helyi kiskirálynak készségesen tettek szolgálatot. A Trencsén, Nyitra, Árva, Turóc, Liptó, Zólyom, Bars, Gömör, Sáros, Torna és Abaúj vármegye és a Szepesség váraiba magukat befészkelő husziták elleni hadjáratok nyomán több mint négy évtizeden át tartott a véres zűrzavar.
Budai Nagy Antal
Erdélyben széles tömegek csatlakoztak a huszita vallási irányzathoz, a parasztság java része nyíltan vagy titokban annak a híve lett, főleg a radikális táborita ágának. A túladóztatás és az inkvizíció miatt 1437 nyarán kitört, a Csehországot megjárt kisnemes, Budai Nagy Antal vezette (bábolnai) felkeléskor a huszita-táborita harcmodor, huszita fegyverek és felszerelések, szekérvárak alkalmazása, a huszita hadviselés vert gyökeret ebben a régióban. Tarpai Márton vezetésével a huszita érzelműek a szomszédos Nyírségben és Szamosközben (nemcsak Szabolcs, hanem Szatmár és Bihar vármegye említett középtáji, illetve kistáji településein) is fegyvert ragadtak.
Tamás és Bálint
Délen, a Szerémségben inkább a huszita előreformációs tanokat, eszmeiséget ápolták, azok hódítottak igazán. De az inkvizíció, az üldöztetések miatt, a Duna jobb partján fekvő szerémségi gazdag mezőváros, huszita központ, Kamonc polgársága is fellázadt. (Kamonc szerb neve Sremska Kamenica ma – akárcsak keleti szomszédja, az egykor váráról, hatalmas erődítményrendszeréről híres Pétervárad** – az átellenben, túlnyomórészt a Duna bal partján, Dél-Bácskában elterülő Újvidék jobb parti, szerémségi városrésze).
A várható megtorlás elől Pécsi Tamás és Újlaki Bálint, huszita vallásra tért papok, a prágai egyetem volt diákjai – akik a Bibliát latinról magyarra fordították (Huszita Biblia) – 1439-ben egy augusztusi éjszakán több száz hívükkel felkerekedtek, a Dunán átkelve elhagyták a várost, és Moldvába menekültek. Vannak olyan következtetések, hogy a magyar bibliafordítást 1441-ben Tatros városában (ma Târgu Trotuş község, Bákó megye) fejezték be. 1571-ig a huszita menekültek leszármazottai „a szerémségi vallásról”, a huszita tanokról visszatértek a katolikus hitre. Az 1950-ben megszüntetett Fălciu megye, korábban vidék (ţinut) székhelye, a Prut menti Huşi alapításával és nevének eredetével kapcsolatban az idők során eltért a román történészek álláspontja: némelyek szerint a várost 1460-ban a magyar husziták alapították, és Husz Jánosról Husznak nevezték el, mások szerint viszont a település régebbi, és nevét Husul vagy Husea moldvai bojárról kapta.
(folytatjuk)
* Nem azonos Jan Zsizska (1360–1424) legendás huszita-táborita hadvezérrel, akiről 1813-ban Katona József két drámát írt.
** Péterváradnak 25 nappal a világosi, 12 nappal a zsibói fegyverletétel után, 25 nappal Komárom kapitulációja előtt a szabadságharc utolsó előtti védőbástyájaként 1849. szeptember 7-én történt feladásakor a honvédség IX. hadteste, 5800 honvéd tette le a fegyvert, 200 tábori és várágyú került a császáriak kezére.
