1918 utáni átrendeződés
Az első világháború nyomán Besszarábia, Bukovina, Erdély és a Partium Románia részévé vált. 1918 és 1925 között megmaradtak e területek közigazgatási-területi szervezésének korábbi keretei, csak a tisztségviselők körében történt nagyobb csere. A szervezési kereten csak az 1925. június 14-én elfogadott, a közigazgatási egyesítésről szóló törvény változtatott.
De korábban, az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződésben kijelölt határvonal a Partiumban kettészakította Máramaros vármegyét, északi része akkor (Huszt, Visk, Rahó, Técső, Ökörmező, Királymező, Körösmező stb.) a Kárpátalját birtokba vevő Csehszlovákiához került. A kis Ugocsa vármegyén három ország osztozott, Csehszlovákia, Románia (Halmi és környéke) és Magyarország (egy kis lakatlan rész erejéig). Az említett, akkor Csehszlovákiához került területek ma Ukrajnához tartoznak, az egykori ugocsai vármegyeszékhely, Nagyszőllős ukrán neve Vinohragyiv. Szatmár vármegyéből Mátészalka és környéke, Bihar vármegyéből – többek között – Berettyóújfalu és Geszt (a Tiszák fészke), Arad vármegyéből Elek nagyközség és környéke Magyarországnál maradt, korábban a Makó székhelyű Csanád vármegyéhez tartozó Nagylakot viszont Romániához csatolták. A három bánsági vármegyéből Krassó-Szörény Romániához került, Torontál és Temes vármegyét felosztották Románia és a szerb–horvát–szlovén királyság (1929-től Jugoszlávia) között. Temes vármegye déli része Versec és Fehértemplom városával, valamint az északabbra fekvő, Torontál vármegyei Zsombolya nagyközség a délszláv királyság, Torontál vármegye északi fele (Nagyszentmiklós, Perjámos) Románia része lett. E felosztás miatt volt a két világháború között Temes-Torontál megye. Torontál vármegye északi csücske (Szőreg) Magyarországnál maradt. Az 1924. április 10-i területcserével Zsombolya (Jimbolia), Nagyzsám, Csene és Újvár községgel együtt Romániához, a főleg szerbek lakta Módos és Párdány falu pedig a szerb–horvát–szlovén királysághoz került. 1927-ben meghalt I. Ferdinánd király. Legnagyobbik fia, Károly trónörökös herceg már korábban elhagyta az országot, és trónigényéről is lemondott. Királlyá akkor Károly herceg hatéves fiát koronázták, I. Mihály király néven (1927–1930). 1930-ban az országba visszatérő Károly herceg mint II. Károly király lépett trónra (1930–1940).
Az 1923-as alkotmány és az 1925-ös közigazgatási törvény alapján Nagy-Romániát 71 megyére (judeţe) osztották, a megyék járásokból (plăşi), a járások pedig községekből álltak. Utóbbiak lehettek városi és vidéki községek. Öt erdélyi megye neve megváltozott, Maros-Tordából Maros, Torda-Aranyosból Torda, a Dés központú Szolnok-Dobokából Szamos (Someş), Beszterce-Naszádból Naszód, Alsó-Fehérből Fehér megye lett Gyulafehérvár központtal. A Balázsfalvi járást Fehér megyétől Kis-Küküllő megyéhez csatolták, és utóbbi megyeszékhelye Dicsőszentmártonból Balázsfalvára költözött. Szászsebes járás viszont Szeben megyétől Fehér megyéhez, Teke és környéke pedig Kolozs megyétől Maros megyéhez került át. Szilágy megye megkapta a Nagykárolyi és Érmihályfalvi járásokat, és így az érmelléki kisrégióval kinyúlt a nyugati országhatárig. Szatmár megye székhelye Nagykároly elcsatolása nyomán Szatmárnémeti lett. Csík, Udvarhely, Háromszék, Brassó, Fogaras, Nagy-Küküllő és Hunyad megye neve és területe nem változott. A Bánságban Krassó-Szörény megyét külön választották, Szörény megye székhelye Lugoson maradt, Krassó megye központja Oravicabánya lett.
A két világháború között Romániában két, nem igazán sikeres régiósítási próbálkozás történt. A több megyét magukban foglaló régiók, tartományok megalakításának szándéka az 1927. augusztus 3-án elfogadott, a helyi közigazgatás megszervezésére vonatkozó törvényben jelentkezett: hét – több megyét átfogó – helyi miniszteri igazgatóság alakult: Temesváron, Kolozsváron, Csernovicben, Kisinyovban, Jászvásáron, Bukarestben és Craiován, de ezeket két év múlva megszüntették. Román alkotmányjogászi vélemény szerint a vidékről a központi szervek felé irányuló folyamodványok egyszerű tranzit irodái voltak, mivel nem rendelkeztek döntési joggal a hozzájuk eljuttatott kérdésekben.
A két világháború között Romániában a helyi közigazgatásra rányomta bélyegét az ország két vezető, a végrehajtó hatalom csúcsán váltógazdálkodást folytató politikai pártjának, a Nemzeti Liberális Pártnak és a Nemzeti Parasztpártnak eltérő elképzelése a helyi adminisztrációról. A liberálisok a centralizáció felé hajlottak, a parasztpártiak viszont a decentralizációt hirdették meg. Innen adódott a törvények gyakori változása. Jellemző volt továbbá a kormány által a megyék élére kinevezett prefektusok indokolatlanul széles hatásköre. Mivel a törvényes rendelkezések szerint a kormány a megyei és községi tanácsokat feloszlathatta, és helyükbe időközi bizottságokat (comisii interimare) nevezhetett ki, nagyon gyakran utóbbiakkal végeztette a helyi közigazgatást. A törvényes rendelkezések szerint az időközi bizottság csak három hónapig működhetett, ugyanakkor háromhavonként meghosszabbíthatták mandátumát. Így megyei és községi tanácsválasztások megtartását szinte korlátlan időre el lehetett halasztani.
(folytatjuk)
