István szentté avatása
István halála után több pogánylázadás tört ki. Az 1061-es alkalmával – a vandál pusztításoktól tartva – a székesfehérvári egyház kanonokjai kivették a király mumifikálódott testét a koporsóból, és a bazilika alatti kriptába rejtették.
Szent László király 1083. augusztus 15-re országgyűlést hirdetett István király szentté avatásának tiszteletére. A ceremóniát azonban váratlan esemény akadályozta meg. A kripta bejáratát fedő súlyos kőlapot nem tudták megmozdítani. Miután László király – a bölénysomlyói Caritas nevű apáca tanácsára – szabadon engedte a Visegrád várába zárt Salamon királyt, a nehéz kőlap engedett.
A Kis Legenda szerint „először gyászmisét mondtak, majd elmozdítva a padlóból kiemelkedő márványtáblát, végül is lementek a koporsóig”. Ott a levegő megtelt édes illattal, a koporsó tele volt „vöröslő, olajjal kevert vízzel”. A csontokat a „legtisztább gyolcsba” rakták, majd egy ezüstládában a Szűz Mária-oltárra tették. Az oltárra emelésre, István király szentté avatására 1083. augusztus 20-án – VII. Gergely pápa írásbeli engedélyével és a pápai legátus jelenlétében – került sor. Az ünnepi ceremóniára óriási tömeg zarándokolt. Köztük sokan a csodavárás és a gyógyulás reményében érkeztek. Mivel Szent István kultusza elterjedt Németországban és Észak-Itáliában is, Istvánt Buda várának visszafoglalása tiszteletére 1686-ban XI. Ince pápa az egyetemes egyház nevében (is) szentté nyilvánította.
A Szent Jobb
A „király igazságosztó, jótevő, kardforgató, jogart tartó” jobbját – írja Török József – az 1061-es „pogánylázadás” idején az egyház kanonokjai leválasztják „a testről, s a Szent Jobb ettől kezdve külön életet élt”. Az ereklyét egy Mercur nevű szerzetes vette magához, és egy Berettyó folyó melletti (Bihar megye) családi monostorba helyezte. Az ereklyére Szent László király bukkant egyik országjáró körútján 1084. május 30-án. A király megbízásából Álmos herceg kőmonostort építtetett a Szent Jobb számára. A Szentjobbi apátság ismert zarándokhellyé alakult. Szokássá vált, hogy a pereskedő felek a Szent Jobb jelenlétében esküt tettek az igazság bizonyítására, amelyről hitelesített jegyzőkönyv és oklevél készült.
A Szent Jobb 1433 táján Székesfehérvárra került, majd 1541-ben török zsákmány lett. A relikviát dalmát kereskedők vásárolták meg, és 1590-ben a ragúzai domonkos templomba helyezték el. 1771-ben Mária Terézia magyar királynő fényes ünnepséggel a budai királyi várba, az időközben elpusztult Szent Zsigmond templomba vitette. A Szent Jobbot a második világháború végén Nyugatra menekítik, szerencsére 1945. augusztus 19-én visszakerült Budapestre.
A király hatalma
Az Árpád-ház királyainak hatalmát egy XII. század közepén élt német krónikás, Freisingi Ottó püspök korlátlannak mutatja be. Az országban mindenki a magyar királynak engedelmeskedik: „még titkolt suttogással sérteni is bűnnek gondolnák. (…) Ebben a nagy területű országban senki sem mer a királyon kívül pénzt verni vagy vámot szedni. (…) Ellentmondás nélkül egy hadban egyesülnek.”
Akárcsak Európa többi államában, a törvényes hatalom jelképe a koronázás volt. A koronázás ceremóniája Európában alakult ki a VII. és a X. század között. Ennek a leglényegesebb eleme „az uralkodó megszentelt olajjal történő felkenése”, amely hasonló a püspök felszenteléséhez, így az uralkodó egy személyben „király és pap” (rex et sacerdos).
A trónra kerülés feltétele
Alapfeltételként a trónörökösnek az Árpád-házból kellett származnia, mert az biztosítja a törvényességet (legitimitas). Fontos az elsőszülöttségi jog (primogenitura), de fennállt a lehetőség arra is, hogy a királyi hatalmat a dinasztia legidősebb tagja vegye át (seniorátus). Amikor ez ütközött az elsőszülöttségi joggal, akkor gyakran polgárháború döntött a jogosultságról. Erre jó példa a Koppány és István közti vetélkedés. Az első a nemzetség legidősebb fejeként, a második az elsőszülöttség jogán követelte a trónt.
Az említett jogi elvek mellett még választással (electio) is trónra lehetett jutni. Fontos szempont volt az alkalmasság (idoneitas) is. Erre példa az István által trónörökösnek kijelölt Péter, akit a király a kereszténység védelme szempontjából tartott alkalmasabbnak, mint unokatestvéreit, Vászolyt és Szár Lászlót. Amikor a zsarnokká vált Pétert elűzték, a főemberek választással Aba Sámuelt, István király sógorát emelték trónra.
A koronázás jogossága
A koronázás csak akkor vált érvényessé, ha: 1. a szertartást az esztergomi érsek végezte; 2. a koronázást a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában tartották; 3. a közfelfogásnak megfelelően a Szent Koronával végezték; 4. a koronázásra nagy egyházi ünnepen kerülhetett sor. A király a koronázási szertartáson arannyal hímzett palástot, kesztyűt és sarut is viselt. Hasonlóképp öltözött a koronát vivő nádorispán, aki nem érhetett a koronához, ezért azt egy párnára helyezve vitte. A koronázást végző esztergomi érsek is kötelezően viselte a sarut, a kesztyűt és a palástot.
A királyi koronák
A magyar királyi koronákat három csoportba sorolhatjuk. A legalacsonyabb fokozatba a házi koronát, amelyet bármikor lehetett viselni. Középső kategóriába tartozott az országló korona, amelyet a király a különböző diplomáciai fogadásokon viselt, és végül a legmagasabb rangú, a beavató korona. Ezt a király csak egy alkalommal, a koronázáskor viselhette. A koronát a következő koronázásig nem vették elő. Az említett koronán kívül volt még a halotti korona. Fennmaradt III. Béla király abroncskoronája, ez közismert, a mai tízezer forintos pénzen is látható.
(folytatjuk)
