Hogy szaporodnak a gyertyacsonkok

2012. november 1., csütörtök, Máról holnapra

Azon a vasárnapon – ősz volt vagy tavasz? –, amikor Luxor Vasile, még László­ként megjelent az örök egyforma játékházacskák között, az udvaron, hogy világbíró kamerája elé parancsolja a családot, még nem volt földbe süppedve a ház, színpadként ragyogott az udvar, még nem verte fel a papsajt, a paréj, nagymama sem rakott szőnyegeket a kerítésre, hogy ne tudjon beleskelődni a szomszéd szemében bujkáló halál, nem, a szomszéd sem leselkedett, miért is leselkedett volna, és főként kire?

Halottak napján, amikor gyertyát gyújtok a család már csak a fotográfián létező tagjaiért, és megpróbálom magam elé képzelni őket – hogy szaporodnak évről évre a gyertyacsonkok –, hallani vélem nagymama hangját is, „csak addig tart a kötelesség, amíg engedi a becsület!”, s gyertyák pislákoló fényében, a fehér krizantémokkal borított sírok között feltűnnek a család tagjai, végeérhetetlen menetben vonulnak, s kissé közönyösen, kissé szánakozva pillantanak rám, hogy eltűnjenek az emlékezet áttekinthetetlen útvesztőiben. Szél kel a sírok között, libegnek-lobognak a gyertyák, s ha lehunyom a szemem, még egy-egy életfogytiglani pillanatra látni vélem őket. Meg szeretném tudakolni, hogy van ott túl, abban a másik világban, ahol az árnyak fénysugarakként libbennek tova, de halottaim az ő napjukon nem túlságosan közlékenyek. Hang­juk elmosódik a gyertyafényekben lobogó temető zsivajában, s már csak ama ré­gi-régi fénykép marad a boldog békeidők utolsó napjaiból, amint még bizonyára boldogan, életükkel elégedetten és vidáman, ott ülnek az udvaron, a húsleveses tál körül, egy viccet törvényszerűen követő félmosollyal bámulnak Luxor Vasilére, akkor még László, és fekete kendővel takart masinájára.
Ilyenkor egy pillanatra elhiszem, hogy mégiscsak lesz feltámadás, megláthatom őket még egyszer, de erősödik a szél, meghajolnak a gyertyák, s a szomszéd sírnál egy fekete, csonkig égett gyertyára emlékeztető nénike imádkozását hallom, halottaink békéjéért fohászkodik, noha az élőkért kellene. Hogy ne lehessen soha háború, hogy késleltetni tudjuk az élők körül lopakodó halált. Hogy szaporodnak a gyertyacsonkok...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 505
szavazógép
2012-11-01: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Mikóújfalusiak Ballószögön

Mikóújfalu legfiata­labb testvértelepülése a Kecskemét melletti Ballószög. A kapcsolatok 2010-ben kez­dődtek, ekkor látogatott az újfalusi küldöttség Ballószögre, aláírták a két település közötti viszonyt rögzítő okmányt, és elhelyezték azt az emlékkopját, amely a Mikóújfaluban leleplezett és megáldott Nemzet kopjafájának hasonmása (Balázs Antal alkotása).
2012-11-01: Közélet - Váry O. Péter:

Emléküket akkor is

Előbb a távoliak, a Székelyföldön szét­szórtak, fel Gyergyóig, el Erdő­vi­dékig, a kis temetők mohos sírkövekkel, írásuk-alig-olvasható fejfákkal, mert a kopjafák három generációt tartanak, de az emlékezet tovább, nem csak a nagyszülőkhöz, a dédekhez, az ükökhöz is zarándokolni kell...