Azok is kaptak a csípős, fullasztó gázból, akik a vaskorláttól távolabb álltak, így többek között a tüntetésen részt vevő gidófalvi fúvószenekar dobosai is. Amíg a tüntetők menekülni próbáltak, a feketeruhások találomra többüket kiemelték – szó szerint, hiszen a megtermett martalócok levegőbe emelték az áldozatokat –, kezüket hátratörték, majd futólépésben vitték őket a roham­autók felé. Amint a járműbe kerültek, nem kímélték a lefogottakat, azonnal alkalmazták a „sajátos” eljárásokat. Egyiküket rohamsisakkal vágták arcul, a buzăui gazdának azonnal eltört az orrcsontja. A vérző áldozattal nem sokat törődtek, a bántalmazottnak saját magának kellett hívnia telefonján a mentőket. Egy roham- és egy egyszerű mentőautó érkezett a helyszínre – ekkor már a rendfenntartók úgy látták, jobb, ha elviszik a helyszínről a lefogott tüntetőket. Szerencsére, több gazda sikerrel feltartóztatta rohamautójukat, így fél óra múlva szabad volt a három lefogott – igaz, egyikük a sürgősségi kórházban élvezhette „szabadságát”… Az incidenst követően perceken belül megjelentek a gazdák között a rendőrségi tárgyalók-egyeztetők, próbálták megmagyarázni, hogy valóban a gazdák kezdték az erőszakot, s erről videofelvétel is készült. Abból ítélve, hogy hamar elengedték a lefogottakat, a videofelvételek nem lehettek olyan egyértelműek. A helyi, forgalmi, rohamrendőrök, tűzoltók mellett a „kékszemű fiúk” is szorgalmasan dolgoztak – fényképezőgéppel, videokamerával igyekeztek minél több arcot megörökíteni.
Mindezek után senkinek nem lehetett kétséges: ez a gazdatüntetés sem járt különösebb sikerrel.

Mit akartak a gazdák?
A mezőgazdászok elsősorban a területalapú és az állattenyésztési szektornak juttatott támogatások összegének növekedéséért vonultak utcára. Korábban született kormányhatározat szerint 2012-ben a területalapú támogatás hektáronként 119,6 euró (kb. 540 lej), a cukorrépa-termesztők ezen túlmenően hektáronkénti 284,46 euró kiegészítő juttatást kapnak, a rizstermelők hektáronként 300 eurót. A szarvasmarhák után 500 lej a szubvenció, juhok esetében 40,8 lej. Mindezzel szemben a gazdák 220 eurós (kb. 990 lej) területalapú támogatást, 628 lejes szarvasmarha- és 50 lejes juhtámogatást kérnek.
Ezek mellett kérik a mezőgazdaságban használt gázolaj ártámogatását, a pénzügyi törvény megváltoztatását (többek között az árendák és szubvenciók, traktorok, mezőgazdasági gépek adózása vonatkozásában), a farmok védelmét, a külföldiek földvásárlási jogának korlátozását.
A követeléslistára azonban senki nem volt kíváncsi, sem a kormányapparátus tagjai, sem a miniszterelnök, sem az agrárminiszter.
A tüntetést eredetileg október 16–23. között szerették volna megszervezni. Nem titok: azért éppen akkor, mert a parlamentben a Demokrata Liberális Párt által benyújtott egyszerű indítványt tárgyalták. A hangzatos című – A Szociál-Liberális Szövetség károkozói tönkreteszik a mezőgazdaságot – indítványt 73 igen, 18 tartózkodás és 148 elutasító szavazat mellett vetették el a honatyák. Ugyanabban az időszakban került napirendre az agrárkamarák létesítése is – ez ügyben is jól jött volna a tüntetés korábbi megszervezése.

Lebeszélték a szervezőket
A szerdai tüntetés szervezői – a Romániai Agrár­termelők Szervezeteinek Szövetsége, a pirostarka- és Holstein, valamint a juhtenyésztők, a zöldségtermesztők országos érdekvédelmi képviselete – legalább tízezer gazdát vártak Buka­rest­be. Ezzel szemben hozzávetőleg kétezren vo­nul­tak fel a kormánypalota előtt, a Victoria téren.
A megyékben folyt a meggyőző munka, hogy minél kevesebben menjenek. Például a juhtenyésztőket a pár nappal korábbi Indagra-kiállításon „dolgozták meg” a kormány emberei. Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvas­marha-tenyésztők Egyesületének elnöke számolt be az akkori ígéretről: maradjanak otthon, s az 50,8 lej mellé még kapnak két eurót juhonként. Hogy ebből mi igaz, majd kiderül. A kovásznai gazdák egyébként példamutatóan vettek részt a tüntetésen. Kétszázan tettek eleget a szarvasmarha-tenyésztők egyesülete felhívásának, négy autóbusszal érkeztek Bukarestbe.

Elég volt a hazugságból
Szerda, hajnali öt óra, Tamási Áron Színház előtti tér. Egész Sepsiszékről érkeznek a gazdák, rövid késéssel az autóbusz is megjelenik. Már benne ülnek a gidófalvi fúvósok – Szász Róbert vezetésével sokadik alkalommal kísérik a gazdákat tüntetésre. A korai időpont nem különös, a résztvevők megszokták, hogy sötétben kelnek, sötétben fekszenek. Olyanok is eljöttek, akik már abban az órában saját kezűleg etették meg állataikat, fejtek, kipucolták az istállót. Opti­mistának viszont nem tűnnek. A szentivánblaborfalvi Szőllősi József csendben teszi fel a kérdést: Újságíró úr, nem is tudom, van-e az egésznek értelme? Az erdővidéki, bodzafordulói, kézdiszéki gazdák három autóbuszával Bukarest határában találkozunk. Innen motoros rendőrök vezetésével megyünk tovább a Victoria tér felé – viccesen mondja egy gazda: Na, most az egyszer mük is vagyunk valakik…
Pár száz méterre a tüntetés helyszínétől hagyjuk a buszokat, innen gyalog megyünk tovább, immár a más megyékből érkezettekkel együtt. Legelöl a gidófalvi fúvósok, utánuk a háromszéki delegáció. Az első nóta: Újra itt van a nagy csapat! A kormánypalota előtt füttyöket osztanak a tiltakozóknak, a hangzavar pillanatokon belül az egekig emelkedik. Csak a szürke épület ablakain nem hallatszik be a gazdák elkeseredett kiáltása...
A szónokok is színre lépnek. Kemény szavakkal illetik a kormányt, Daniel Constantin agrárminiszter lemondását kérik. Sorolják a konkrét követeléseket is – de ez csak amolyan egymás közötti megbeszélés. Kelemen István mondja is: Legalább egy seprűs takarítót kiküldhetnének Pontáék… De még annyira sem veszik számba őket.
Ötvös Mózes is mikrofonhoz lép – szinte minden tüntető ismeri, szeretik, ahogy beszél. Nem akarjuk, hogy tovább hazudjanak nekünk, kenyeret teszünk az ország asztalára, megbecsülést akarunk. Jogainkat kérjük, szarvasmarhatartók, burgonyatermelők, mind­annyian. Tudatosan sodorják hátrányba a mezőgazdaságot, a földeket külföldi kezekbe játsszák át – hangzott el a téren.

Folytatása következik
Pontosan három órakor – amikor már túl voltunk minden atrocitáson – ellentmondást nem tűrő hangon jelentették be a rendőrség hangszóróin: a tüntetés engedélyezett ideje lejárt, tessék hazamenni. Félő volt, hogy a feszült helyzetben újabb incidensekre kerül sor. A háromszékiek ebből nem kértek, épp oly rendezetten, mint ahogy megjelentek, visszavonultak az autóbuszokhoz. Rövid bukaresti tévelygés után értünk ki a főútra, az első megálló a Cornu vendégfogadó volt.
Itt lehetett nyugodtabb körülmények között meghallgatni a gazdák véleményét. Asztal­tár­saink, a bodoki Jákó Tibor és a málnási Málnási László egyhangúan mondták: Csak meghallották, mit akarunk, csak nem volt hiába a tüntetés. De folytatásra mindenképp kerüljön sor – a tüntetés feloszlatása előtt arról egyeztek meg a gazdák, hogy hamarosan újra kivonulnak, de akkor már traktorokkal, gépekkel mennek Bukarestbe, lebénítják az ország minden főbb útvonalát –, ha nem tartanak ki, soha semmi jogukat nem tartják majd tiszteletben az ország vezetői. Óhatatlanul szó került az Európai Parlamentről is – a hazai gazdák képviselete ott sem megoldott.
Az utolsó gazdák jóval éjfél után szálltak le a buszról a megyeszékhelyen. A hazautazás nem ment simán, az egyik busz üzemanyag nélkül maradt, majd a kuplungja égett le – de legalább lesz, amiről mesélni a hosszú téli estéken egy-egy kupica szívmelegítő mellett.
Amit következtetésként levonhatunk: az országos „mezőnyt” nézve a Kovászna megyei gaz­dák messze élen járnak szervezettségük, a saját ügyeik melletti kiállás tekintetében. Való­színűleg a decemberi választásokon is egységesen lépnek fel – aki meggyőzi őket arról, hogy eredményesen képviseli ügyüket a parlamentben a következő négy évben, az előnyre tehet szert. Persze, az ígéreteket be is kell tartani.