Keddi, esős nap volt, mikor felmentünk az őrkői Néri Szent Fülöp-iskolába. A felfelé vezető úton volt bennem egy kis szorongás, de amikor odaértünk, hirtelen eltűnt minden előítélet. Az iskola meseszerű kis épület meseszerű kapus bácsival és sok kicsi futkorászó cigány gyerkőccel. Gyors ismerkedés, pár legény kezet nyújt, és őszinte mosollyal köszöntenek minket. Nagy érdeklődéssel nézett ránk, mikós diákokra az iskola, gondolom, sok ilyesféle diák látogatót, mint mi, nem fogadott. Mindenkivel megismerkedtünk, majd megkezdődött a verseny. A hirtelen összekovácsolódott csapat, mely öt tagból állt — köztük én is —, nyert, így kijutott a regionális szakaszra, amelyet Marosvásárhelyen szerveztek meg. Hosszú volt az út, tehát volt időm gondolkozni.

Minden kapcsolatom a cigányokkal egy pünkösdvasárnap kezdődött hét esztendővel ezelőtt. Én, a kislegény toltam haza imádott biciklimet, és egyszer csak arra eszméltem, hogy egy nagy csapat, cigány család jön felém. Húgom összerezzent mellettem, amikor az egyik fiú odaszólt hozzám, és elkérte a biciklimet. Én oda is adtam, és ő ráült, majd a családja után ment. Bőgve futottam haza, és hívtam édesapámat, hogy segítsen visszaszerezni. Felmentünk az Őrkőre. Két deci kifizetése és sok keresés után előkerült a bicikli.

Hét év telt el azóta, most meg belekeveredtem ebbe a versenybe, és így kerültem szorosabb kapcsolatba a cigányokkal. És most itt ül előttem az autóban egy élő, erős bizonyítéka annak, hogy nem szabad általánosítani. Talán minden fiatalra ráférne egy hétvége velük, hogy megérthessék őket. Ők is és mi, magyarok is kisebbségként vettünk részt ezen a versenyen, egy csapatot alkotva, de szerintem a kisebbség szó inkább rájuk illik. Mi harcolunk a jogainkért, és sírunk, hogy minket mennyire eltipor a többség, de mit mondjon ő, akinek lehetőségei még korlátozottabbak ebben a világban? És elég volt belépnünk egy bárba, hogy a kiszolgálásnál eldőljön, ki inkább kisebbség közülünk.

A versenyen táncoltunk, énekeltünk, láttuk hagyományaik szépségét. De a legfontosabb, hogy olyan dolgokat tanultunk meg tőlük a hétvégén, ami alapja kellene hogy legyen a mai fiatalok magatartásának. Mint például az alázat, a nagylelkűség, az őszinteség, a kis dolgok nagy öröme.

Belépek a terembe, még mindig a bárban történt kiszolgálás keserű, bánatos hangulata alatt vagyok. A bemondó még a támogatókat sorolja. Lassan telik az idő, egyre izgatottabbak vagyunk, én csak fogom Olivér, cigány csapattársam vállát. A felsorolás elér az első helyezettig: ,,A mai nap győztese, aki az országos döntőre december 18-án Bukarestbe megy, nem más, mint a sepsiszentgyörgyi... Jitnaras!" (Nyertünk!) Majd óriási lendülettel indult a színpad felé. Két bokaösszecsapás a levegőben, és irány a színpad.

Ferencz Áron