Viselkedési és beilleszkedési zavarok figyelhetők meg a külföldről visszatért vendégmunkások gyerekeinél. Komoly nehézségekkel szembesülnek főleg az Olaszországból és Spanyolországból tízezrével hazahúzódott családok is, mindez a gyerekek esetében ráadás bajokkal tetőződik, amikor a hasonló korúakkal kell valamilyen kapcsolatba lépniük iskolán belül vagy kívül.
Az iskolai beiratkozás egy év elvesztésével is jár, ezt ugyanis a tanügyi szervek indokoltnak tartják, és visszahonosodási időként kezelik, amolyan áthangolódásra szánták azok számára, akik az utóbbi három-négy vagy még több évet olasz és spanyol óvodában és iskolában járták ki.
A nehézségek átvilágítása végett felmérés készült, és a kutatók tanulmányban összegezték, mit lenne célszerű tenni, ezekből nyilván sok tanácsot a tanároknak és a szülőknek kell megszívlelniük, a hatóságoknak pedig külön programokkal kellene majd segítségükre sietniük. Ami új: a tanulmány nyíltan nevén nevezi a traumák fő okát: az emigrációs kísérlet kudarcáról van szó – jelentik ki a szociológusok és lélektanászok, ezúttal minden köntörfalazást kerülve.
Igen, egy kivándorlási és meggyökeresedési próbálkozás volt az, melyet a válság és ezernyi egyéb oka meghiúsított, s mely egyaránt fáj mind a felnőtteknek, mind csemetéiknek. De míg a felnőttek tudták, mi vár rájuk itthon, a gyerekek egy teljesen más világba csöppentek bele, mint amelyben szocializációjuk már megkezdődött és jócskán előrehaladt. Szomszéd elemistákon látom, hogy folyékonyabban beszélnek spanyolul, mint románul, s nem lehet kétséges, hogy a hazatérést nemhogy nem óhajtották, de kimondottan elkerülni akarták. Amíg lehetett, s amíg a szülők állásukat el nem veszítették, kitartottak az idegen környezetben, melyből persze elsőként kellett távozniuk a dolgok rendje szerint. Aki figyelemmel kíséri a tévék hírműsorát, nem csodálkozik, hogy a vendégmunkások utcára kerülése épp Spanyolországban öltött tömeges méreteket, hiszen ott a honi munkaképes lakosság negyede vált „fölöslegessé” nagy hirtelen, s állás nélkül ébredt rá máról holnapra végtelen kiszolgáltatottságára.
Ami az itthoniakat illeti, az elemzések végre nevén nevezik a kivándorlást. Nem ideiglenes, átmeneti elszakadás volt a hazai földtől, nem puszta vendégmunka, amire törekedtek a munkakeresők, ők boldogulásukat is kinn keresték, s kudarcélményük ma annál keserűbb, mivel maga áhított áthonosodásuk hiúsult egyelőre meg.
Szembesülnie kell végre a Kelet népeinek, hogy emberveszteségük pótolhatatlan űrt eredményezhet magában közösségük szövetében, akárcsak történelmében.
