Közismert, hogy a szocializmus jobb, mint a kapitalizmus, még a pokolban is. Állítólag hírek érkeztek a túlvilágról, hogy akiket Szent Péter eltanácsol a mennyországból, választhatnak a szocialista és a kapitalista pokol között, és ott nem úgy van, mint a földön, hogy mindenki a romlott kapitalizmusba akar menekülni a szocialista paradicsomból, hanem pontosan fordítva.
A szocialista pokolban ugyanis az ember könnyen megszabadulhat a forró szurokban történő fürdőztetéstől, mert mikor van szurok, akkor nincs tüzelőanyag, ha van tűzifa, akkor nincs szurok, ha netán mindkettő van, akkor kilyukad az üst. Ha mégis minden összejönne, akkor pártgyűlést tartanak az ördögök.
Ez pontosan úgy van, mint itt nálunk, a földön.
A gyárban, amelyikben dolgozom, mindig hiányzik valami. A termeléshez szükséges anyagokat csak kiutalásra adják. De legtöbbször kiutalás sincs. Ezek után Bukarestbe kell menni úgy, hogy könyökkel kell kinyitni az ajtókat a megfelelő minisztériumokban. Tehát az ember keze tele kell legyen az előkészített csomagokkal, amelyeknek szilvapálinkát, neszkávét, márkás cigarettát (leginkább Kentet), de mindent kell tartalmazniuk, amit a bukarestiek megrendeltek. Persze, a kávé esetében szó sem lehet zabból készül nyerítős kávéról, amit mindközönségesen nyekezolnak neveznek, és ha sokat iszunk belőle, akkor nyerítünk, mint a ló, viszont jó, mert nem tartalmaz koffeint, és így tudunk aludni tőle munkaidő alatt. A múltkor autóval kellett mennünk, mert nem lévén gáznyomás a minisztériumban, megkértek, vigyünk tűzifát, hogy legyen, mivel fűtsenek. A gázégő rózsájára a csempébe egy lapátot helyeztek, és azon fával tüzeltek, hogy a csempe kimelegedjék. Karácsonykor mindenki karácsonyfát vár, de gyakran kérnek pityókát is. Miután az ember kézhez kapja a hőn óhajtott kiutalást, ami legjobb esetben is csak fele a szükségletnek, akkor azzal a kérdéssel búcsúznak, hogy: Kent mai vii?, ami azt jelenti, hogy mikor megyünk, és viszünk ismét Kentet?
Ha már van kiutalásod, akkor mehetsz a beszállítóhoz, ismét felkészülten, akár Bukarestbe, hogy kikönyörögd a már kiutalt anyagot. Persze ez ott sincs mindig raktáron, mert nekik sincs kiutalásuk.
De tegyük fel, minden összejön, és sikerül beszerezni a megfelelő anyagokat. Ekkor jön az újabb bökkenő. Nincs üzemanyag a szállítóeszközbe. Közismert, hogy a világ legkisebb fogyasztású autói itt vannak Romániában, és ezek a Daciák. Havonta húsz liter benzint fogyasztanak, mert egy autónak ennyi jár. Megfelelő ismeretséggel Horvát elvtárs többször is ad húsz litert, és így már megy az autó, mint a karikacsapás. Mikor minden együtt van a termelés elindításához, akkor elveszik a villanyt, mert az sincs elég. Van egy műszer az áramelosztóknál, amelyik rögtön megszakítja az áramot, ha a frekvencia 50 hertz alá esik. Ennek ellenére a tervet pontosan teljesíteni kell. Az igazgató délelőtt jelenti a fővállalat vezérigazgatójának: nem tudunk dolgozni, mert nincs villany, állandóan veszik el.
– Dolgozzanak délután!
– De délután is veszik el.
– Akkor dolgozzanak éjjel!
– De éjszaka is állandóan megszakítják.
– Akkor dolgozzanak, amikor van áram! – jön a magasból a végleges válasz.
Mivel az üzemanyag-kiutalás ilyen szűkös, a vezérigazgató azt az utasítást adta, hogy vegyünk lovat, azzal a helyi szállításokat meg lehet oldani. Most van egy lova a cégnek, de nagy probléma volt, hogy miként szerepeljen a nyilvántartásban. Végül is mint alapeszközt jegyezték be, és ezért leltári számot kellett a farára festeni. Sajnos, számozás közben a leltározó bizottság egyik tagját megrúgta a ló, ez munkabalesetnek számít, ezért kijöttek a munkavédelemtől, s megbüntették a lovászt, bár ő mondta, hogy nem hibás, és büntessék meg a lovat. Meg is büntették volna, de az csak nézte az ellenőröket, és azok lehet, féltek, hogy ha megbüntetik, őket is megrúgja.
Az igazgatónak volt egy vállalati kocsija, azt elvették, mondván, hogy a normák szerint nem jár neki. Így most azt latolgatja, hogy ne járjon-e lóháton.
A fővállalattól, Bukarestből jött egy elvtárs Tusnádra üdülni családjával, akinek mindennap friss tejet kellett vinni Málnásról. Nem volt, mit tenni, egy 7,5 tonnás teherautót kellett ingáztatni a két helység között, mert teljesíteni kell az elvtárs óhaját, ha nem, akkor lőttek volna a kiutalásoknak.
Az igazgató a lovásszal ellentétbe került, mert nem volt megelégedve a kiutalt szénamennyiséggel. Nyáron a lovacska még csak legelt valamit a gyár udvarán, és kaszált is neki a gondozója, de tavaszra elfogyott a takarmány, és a huszárunk hiába mondta az igazgatónak, hogy nincs széna, az igazgató beszélt a minisztériummal, de azoknál nem volt a nyilvántartásban ilyen anyag. Ezek után egyszer csak hallotta a titkárnő, hogy valaki kopog végig a folyosón. A lovacska volt alkalmi gazdájával, aki az igazgató elvtárshoz készült bemenni, mondván, hogy ő ezennel lemond állásáról és a lóról, mert nem nézheti, miként éhezik szerencsétlen pára, és az igazgató elvtárs csináljon a lóval, amit akar. (Illetve megmondta konkrétan, hogy mit.) Ezek után az igazgató kiadta, hogy mindenki, aki faluról ingázik, köteles bizonyos mennyiségű szénát vagy abrakot vinni hetente. Akik túlteljesítik a kiadott mennyiséget, azok prémiumot is kaphatnak, aki meg nem, az ki lesz rúgva!
Így a lóellátás megoldódott, de akadt egy másik probléma. Elkopott a ló patkója, és újra kellett volna patkolni. Nem volt patkószeg, és a kovács azt mondta, hogy anélkül nem lehet. Menjen el valaki Magyarországra, és hozzon onnan. Végül is találtak valakit, akinek ismeretsége volt az útlevélosztályon, így kapott útlevelet, és hozott patkószeget. A patkószeg sokba került, mert másoknak is kellett hozni, mivel Romániában már patkószeg sincs, és a határon elkapták a sok patkószeggel, mondván, hogy patkószegcsempész! Így tetemes összegbe került a vámolás, amit ott, helyben kellett átnyújtaniuk a szokásos valuta: kávé, whisky és cigaretta formájában.
