A tél minél később jön, annál felkészületlenebbül ér. Leküzdésére össze is hívtak egy nagygyűlést.
Először is a téli tüzelőt kell sürgősen beszerezni. Eddig nem lehetett, mert nem volt rá pénz. Ha szerencsénk van, akkor a fa legalább félszáraz. Az viszont baj, hogy a fával kötelezően szenet is adnak.
A szenet a lerakatba Kőröspatakról hozzák, és az nem alkalmas tüzelésre. A tűzoltó alakulat rendelt is belőle, tűzoltási célokra, direkt a bányából, mert ott olcsón meg lehet venni. Ők a szenet a disznóhizlalda kalapácsmalmában megőrlik, s ezt használják a poroltó készülékekbe, és az intervenciós autókban tűzoltani, mert eddig a porokat külföldről hozták be, de most az importot letiltották.
Ezt a szenet kötelező megvenni és elszállítani a fával együtt. A nagy kérdés az, mi is történjék az éghetetlen szénnel.
– Ássunk egy gödröt a szénnek, és temessük bele – javasolta a kazánfűtő.
Az ötlet kitűnő, csak egy bökkenő van, mégpedig az, hogy mi legyen a gödörből kitermelt földdel.
– A földnek egy újabb gödröt ásunk – született meg az újabb javaslat.
Értékes útmutatások érkeztek pártvonalon is a hagyományos fűtőanyagok mennyiségének csökkentése érdekében. A pakura helyett például az erdőben szedett rőzsével lehet tüzelni.
Ugyanakkor ismét árammegszakításokra lehet számítani. Mikor nincs áram, akkor az emberek nem dolgoznak semmit, ezért legalább az alkalmazottak egy részének lábbal hajtható áramfejlesztőkön kellene pedáloznia, a többiek meg dolgoznának az így előállított áram segítségével.
Új szélmalmot kell építeni, mert a régit elvitte a szél. Az sem termelt áramot, de jó volt mutogatni, ha jöttek a megyétől ellenőrzésbe. Elméletileg egy akkumulátortelepet kellett volna feltöltenie, de nem töltötte. Olyan viszont megtörtént, hogy az akkuk forgatták a szélkereket. Csak arra kell vigyázni, hogy különleges alkalmak előtt, mint a megyei elvtársak látogatása, a hálózatról fel kell tölteni az akkumulátorokat. Aztán lehet mutatni, hogy mennyi áram van elraktározva bennük. Egész jól mutatott, mikor szélcsendes időben az akkumulátorok forgatták a szélerőmű propellerét.
Mostanig már számottevő eredményeket értünk el az úgynevezett nem konvencionális energia előállításában, és az erőfeszítéseket fokozni kell. Már szereltek az egyik épület tetejére egy napelemet, két feketére festett hordóból állt, amelyekben a Nap megmelegítette a vizet. Mindennap kellett jelenteni a központnak, hogy mennyi meleg vizet termeltünk, és hányan mostak kezet az itt megmelegített vízben. Bár egy kis baj is történt, mert a jelentéstevő úgy belejött, hogy még decemberben is küldözgette raportjait a meleg víz mennyiségéről. Valaki gyanút foghatott, mert kijött egy ellenőrző csapat, és megnézték a melegvíz-készítő felszerelést, a hordókat. Azokat a belefagyott víz szétnyomta. Nagyobb baj nem lett belőle, mert senki nem merte fennebb jelenteni az eseményt.
Másik nagy vívmány a biogáz előállítása volt. Építettünk egy földalatti tartályt téglából, mely olyan volt, mint egy boltozott pince. Ezt megtöltöttük mindenféle trágyával és vízzel. Egy szakértő gyufa-skatulyában valami nagyon hatékony oltóanyagot hozott, és azt beleöntötte a tartályba, amit azután lezártak. Csak egy nagy cső állt ki a földalatti tartályból, és egy másik kicsi a gázoknak, amelyikre egy gázégő volt kötve. A nagy csövön egy tartálykocsival az Oltról hozott vizet beleengedték a biogáztermelőbe. Emiatt ott túlnyomás keletkezett, és az ott jelen lévő kevés gáz meggyúlt. Sajnos, a technika vívmányaival, a modern energiákkal nem mindenki van napirenden. Mikor azt mondta az igazgató elvtárs, hogy: Nosza, főzzenek kávét, akkor a titkárnő azt mondta, hogy ő nem fog finggal kávét főzni, mikor azzal még piros tojást sem lehet festeni. Az igazgató rögtön kiadta az utasítást a káderesnek, hogy küldje továbbképzésre az elvtársnőt.
Közben még történt egy kis baleset amiatt, hogy a boltív alatt nyomás keletkezett, az megrepesztette a biogázfejlesztő plafonját, ugyanis a boltívek csak külső és felső nyomásra ellenállók, és a gáz a repedéseken keresztül elszivárgott. Mikor az első titkár elvtárs jött, hogy meglátogassa az objektumot, akkor már semmi gáz nem maradt a gázégőt tápláló csőben. Ezért improvizálni kellett. A tartályból kijövő csövet elzárták, és csatlakoztattak egy másikat a gázégőre, amelyiket alulról egy aragázpalackra kötöttek. Így be lehetett mutatni vállalatunk újabb sikerét, amint éppen nem szokványos energiát használ.
Sajnos, még vannak nehézségek, mert feltöltött aragázpalackot sem lehet kapni.
