Henri a dél-franciaországi Albi nagy múltú arisztokrata családjában látta meg a napvilágot, és minden lehetősége megvolt ahhoz, hogy akárcsak daliás termetű apja, gondtalan lovaglással, vadászatokkal, társasági élettel múlassa majdan napjait. Ismert szokás az arisztokrata családokban a közeli rokonok házassága. Henri szülei első fokú unokatestvérek voltak. De amit nem is sejtenek: egy ritka betegség hordozói, amely bennük csak heterozigóta, recesszív génként rejtett maradt, viszont fiukban a két azonos recesszív gén dominánssá vált, és a betegség — a tömöttcsontúság, a piknodizosztózis — teljes kórképével megjelent. A végtag hosszú csontjai rosszul növekednek, törékenyek (a fiatal Henri többször töri el lábcsontjait, s így a lába ,,gyermekkori", és sérülékeny marad).

Ha láttuk az életéről szóló filmet, emlékezhetünk arra, hogy ez a betegség örökre meghatározta kirekesztettségét, amelyet csak a festményein nagy szeretettel ábrázolt édesanyja igyekezett enyhíteni. A gnómszerű, alacsony festő világa így azokhoz kapcsolódott, akik nem gúnyolták, befogadták, az utca nyomorultjaihoz, a Moulin Rouge táncosaihoz, a lebujok abszintet fogyasztó nincstelenjeihez. Ezt a társadalom peremén élő világot ábrázolta leggyakrabban. Többször festette meg a Moulin Rouge két neves táncosát, La Goulue-t és Valentint. Kedvelt műfaja volt az arckép. Nagy beleérzéssel tudta — olykor mintha karikatúraszerűen — leleplezni egy-egy sokpénzű polgár, művésztárs vagy utcalány belső énjét (Oscar Wilde, Van Gogh, Marcelle Lender, Tristan Bernard stb.).

Az alkohol, a betegsége, a rendelten életmód ideggyógyintézetbe kényszerítette, de segíteni már nem tudtak rajta. Két terhet vitt végig még a negyvenet sem megélt életén: a gének sorsdöntő két terhét: a betegségét és a zseni tehetségét. Vele, halálával mindkettő eltűnt.