Mátyus István (1725–1802)
Kibéden született 1725-ben „becsületes székely szülők” gyermekeként. Középfokú tanulmányait Marosvásárhelyen végzi. 29 éves korban indul külföldi tanulmányútra, két évet tanul Utrechtben, egy évet Göttingenben, Marburgban és Bécsben. 1757-ben Marosvásárhelyen telepedik le.
Negyvenhárom éven át Marosszék tisztiorvosa. Hosszú évtizedekig nemcsak gyógyít, de tudományos munkát is végez. 1762-ben adja ki Diaetetica című munkájának első kötetét, majd 1766-ban a másodikat. Kutatásait tovább folytatja, és 1787–1793 közt megjelenteti Ó és új diaetetica című, hatkötetes, háromezer oldalas munkáját is.
A megelőzés és a helyes diéta fontosságát hangsúlyozza, rávilágít a nagyfokú gyermekhalandóság okaira. Ír a sport szerepéről, az alkoholizmus káros hatásáról. Külön tanulmányban ismerteti a radnai gyógyvizeket. 1773-ban készül el A radnai ásványvizekről című könyve. „E Nagyfejedelemség ásványvizei valóban megérdemelnék – írja –, hogy közköltségen alkalmas felszereléssel olyan tudós vizsgálja végig”, akit ez valóban érdekel, „különben soha nem lesznek rendesen feltárva”.
Az Ó és új diaetetica című munka ismerteti az ipari betegségeket, a kézművesek és a munkások közt terjedő, korábban alig ismert megbetegedéseket, amelyek egyre gyakoribbak a kényszertesthelyzetben végzett munka, illetve a mérgező anyagok miatt. Az ólommérgezésen kívül a higany-, a kénkő- és az arzénmérgezések tüneteit, az asztmás légzést, végtagreszketést, bénulást is leírja. A kelmefestők, a fehérítőkben dolgozók gyakori fejfájását és az asztmát is említi. Tanulmányozza a bányászok megbetegedésének okát. Együtt érez azokkal, akik „a föld mélységes setét gyomrában” kénytelenek élni. Az ipari ártalom csökkentésére javasolja a környezetet szennyező műhelyek kiköltöztetését a városokból, folyóvizek mellé telepítését. Fontosnak tartja a tisztaság megőrzését, javasolja a pöcegödrök ásását a szemét tárolására. A települések vezetőinek felrója, hogy „a marháknak, ökröknek, lovaknak dögeit” nem temettetik el tisztességesen, ami nemcsak egészségre káros, de rút és büdös is.
Figyelmeztet arra is, hogy a mocsaras vidéken lakók „színtelen, bágyadt, sárga, puffadt” arcúak, ezért szükséges lenne a mocsarak lecsapolása, „szép kaszáló rétekké” alakítása. Elégtétellel fogadja azt az országos rendelkezést, amely előírja, hogy a „fertőző betegségekben elhunytakat” huszonnégy óra alatt temessék el „a városon kívül e célból kijelölt temetőbe”. Úgy véli, hogy a nemi betegségek prostitúció általi szabad terjedését is akadályozni kell. Azt látja, hogy „sok korcsma Házaknál a félre való szegeletekben s egyebütt is az e végre egybegyűlt bestiáknak száma” nagy. Azonban a megesett „szegény Leány”-t, ha a házasságon kívül szül, nem kellene „rosszfélének” tartani, az „erkölcstelenségnek rút mocskával bemázolni” és a „Törvényszék eleibe idézni”. Úgy gondolja, hogy Erdélyben bécsi mintára hasznos lenne leányanyamenhelyeket létesíteni. Elítéli a kimerítő gyermekmunkát. Komoly büntetést követel az ételhamisítók (bor, fűszer stb.) ellen, akik csak a maguk nyereségére törekednek.
(folytatjuk)
