Csak most jöttem rá – miután a Brassói Fogyasztóvédelmi Hivatal kiruccant Csíkszeredába egy hagyományos vásárra –, hogy én is mennyi szabálytalanságot követek el. Ezért megérdemlem, hogy megbüntessem magam. Viszont mivel saját magammal szemben elfogult vagyok, kérni fogom az előbb említett hivatalt, hogy jöjjön, és ő büntessen meg!
Annál is inkább, mert visszaeső vagyok. Rendszeresen eljárok a szomszédban levő pléhtehénhez, és miután némi pénzzel megetetem, az tejelni kezd. És itt követem el az első kihágást. Használt pillepalackba fej(t)em bele a tejet, amelyben azelőtt borvíz volt. Ráadásul néhai borvizes palackjaim nincsenek újracímkézve. (Bár az átcímkézés is tilos!) Abból, hogy csak románul van felírva rá az ásványvíz neve, gondolom, nem lenne baj. De beismerem, hogy Lapte – Tej felirat kellene rá. Ugyanis mi lesz, ha valamelyik családtagom mint vizet issza meg?
Azt is elismerem, hogy a pincében vagy kamrában levő savanyúság, dzsemek, befőzött paradicsom sincs mindig felcímkézve. És bizony már történt meg, hogy ecetes uborka helyett csak tisztán sóval eltettet kezdtünk meg. Aztán az is igaz, hogy ha feliratozva is van, akkor csak egy nyelven, magyarul, vagy csak az az évszám van rajta, amikor eltettük. Sem használati utasítás, sem szavatossági idő, semmi. Ezeknek pedig feltétlenül szerepelniük kellene minden terméken.
A fogyasztóvédőknek igazuk volt. Hallottam én már olyant, hogy valaki a mikrohullámú sütőbe betette elázott macskáját száradni. Szegény párából elpárolgott a lélek. A macskagazda beperelte a gyártót, mivel a használati utasításban nem szerepelt, hogy a macskát nem szabad a mikróban szárítani, és megnyerte a pert. A mosógépekre is fel kellene írni, hogy pénzmosásra nem használhatók, vagy koszos csemetéinket ne tegyük bele. A hűtőszekrényekre sincs ráírva, hogy hűsölésre nem alkalmasak, de már régóta gyárilag nem tesznek ezekre zárat, csak mágneses ajtótömítőt, így bármikor jól ki lehet jönni belőlük.
A fogyasztóvédők társaságában tévések és újságírók is voltak, és sajnos a csíki eladók a román nyelv ismeretében sem álltak mindig a helyzet magaslatán. Ilyen esetekben nyelvtanárokat is kellene vinniük magukkal az ellenőröknek, és ott helyben le kellene vizsgáztatni az eladókat. Aki nem üti legalább a középfokú nyelvvizsga szintjét, azt el kell tiltani az árusítástól, és kötelezni kell, hogy bár egy nyelvkurzust elvégezzen.
Aztán a fogyasztóvédőknek a nyelvvédőkkel együtt meg kellene vizsgálniuk a termékek eredetét. Ha a kenyérnek van nemzetisége, akkor egyébnek is lehet. A Jurnalul naţional ugyanis azt írja, hogy Martonyi János magyar külügyminiszter, Szőcs Géza költő és Gál Kinga EU-s képviselő egykor „fehér román” kenyeret evett. A nyelv- és ellenőrök menjenek el a termelőhöz haza, és ott helyben ellenőrizzék, hogy a gazda milyen nyelven beszélt a tyúkjaival, mikor etette, és azok milyen nyelven karicsoltak, mikor megtojtak, vagy a tehenei milyen nyelven bőgtek, miután leadták a tejet. És ha kell, azokat is tanítsák meg románul!
