A település nevéhez kapcsolódik az 1849-es háromszéki önvédelmi harc, annak idején itt írták alá január 3-án az emlékezetes, de kevés ideig tartó árapataki békeszerződést. Ennek Gedeon tábornok, illetve Heydte százados felé közvetítője az árapataki Béldi Gergely volt, aki – annak ellenére, hogy kevéssel a békekötés előtt Heydte feldúlta és felégette árapataki kastélyát – az ügy fontosságára való tekintettel vállalta az ellenséggel való egyezkedést, és ismerte nyelvüket is. Az osztrákok a békeidő alatt is fegyverkeztek, s amikor a háromszéki hadvezetés ezt megtudta, felmondta a békét. Kézdimartonfalván a Kossuth-huszárok vezérének, Horváth Ignác huszár alezredesnek az udvarházát, ahol 1849. január 15-én felmondták az árapataki szerződést, és elhatározták az önvédelmi harc folytatását, emléktáblával jelölték meg. Árapatakon a jelentős történelmi eseménynek nem állítottak emléktáblát, s mert közeledik az évforduló, ez éppen esedékes lenne. Az egykori Béldi-birtok épületeiből ma már csak egy lakóházzá alakított, megviselt melléképület áll. A neves család sírkövei ott porladoznak egy cserjebozótban az egykori fundus fölötti hegytetőn. Elmondták, hogy évekkel ezelőtt felkereste a falut egy Svédországban élő Béldi-leszármazott. Nem tudni, milyen volt a fogadtatás, de tény, hogy azóta sem jelentkezett, pedig a kapcsolatfelvétel több szempontból ígéretes lehetett volna.
Árapatak református magyar népe még most is őrzi régi szokásainak, népművészetének egy részét, műemléknek nyilvánított ősi temploma talán az egyetlen épített örökség, mely idegenforgalmi szempontból általános érdeklődésre tarthat számot a jövőben. Lehet, hogy még a gótika előtt épült, de az 1658-as tatárbetörés után átépítették. Szentélyében megmaradt néhány falfestménytöredék (korát a XV. századra helyezik), és reneszánsz kori emlékként tartják számon, bizonyára azért, mert itt látható az ún. „virágos reneszánsz” ornamentikájával ékített kőemlék, a Geréb család 1602-ből származó sírköve. A harangtorony bejárata elé a falu magyar lakossága az 1848–49-es forradalomnak és szabadságharcnak tisztelgő emlékkopját állított 1998-ban. Dénes György helybeli faragómester munkája. Ide helyezik el minden évben a kegyelet virágait.
A gyülekezet egykori jeles lelkészeinek mai utódjával, Fülöp Gál László lelkipásztorral iskolai vallásóra után találkoztunk, tőle érdeklődtünk az egyre fogyó magyar gyülekezet gondjai és élete felől. Ebben az évben – mert felnőtt egy helybeli fiatal generáció – beindultak az iskolai vallásórák. Tíz-tizenkét vallásórás gyereke van a gyülekezetnek, s ami igen fontos: ezek zöme rendszeresen látogatja az órákat. Kis műsort tanított be nekik, és elvitte a sepsimagyarósi gyülekezet imahetére, ahol versekkel és énekekkel léptek fel.
– Hány lelket tart számon itt jelenleg? – kérdeztük.
– Az elmúlt év végén 248 személy szerepelt nyilvántartásunkban. Ebből 10–12 nem Árapatakon lakik. Tavaly a reformáció ünnepe alkalmával megtartottuk az öregek vasárnapját. A meghívott 28 nyolcvan éven felüli személy közül – örömünkre – kilencen meg is jelentek. Ezt követően advent első vasárnapján az öregedők vasárnapját tartottuk, amelyre a 70 és 80 év közötti híveinket hívtuk meg. Nyolcvankilenc meghívottból 22-en megjelentek a hálaadó istentiszteleten. Ezeket a közösségi rendezvényeket fontosnak tartom, hiszen egyfajta összekötő erő a gyülekezet tagjai között. Van egy jól működő nőszövetségünk, elnöke Halász Irénke. Lélekben készülünk már március 15. megünneplésére, amit szokás szerint megelőz az egyetemes imahét. Nemzeti ünnepünkön az istentisztelet után kivonulunk a negyvennyolcas kopjafához és a hősi emlékműhöz (itt látható a negyvennyolcas hősök névsora), és elhelyezzük virágainkat. Én és a családom jól érezzük magunkat ebben a közösségben, s ebben része van Dénes András gondnokunknak is, aki szívvel és lélekkel áll az egyházközség szolgálatában.
– Kérem, szóljon a műemlék templommal kapcsolatos gondokról, tudtommal nem fejeződtek be a tatarozási és restaurálási munkálatok.
– Vannak teendőink mindig. A tavaly kijavítottuk az oldal-portikus beszakadt fedélzetét, ez nálunk a férfibejáró. Az ilyen kiadásokat abból a pénzből fedezzük, amit a helyi önkormányzattól kapunk egyházi épületünk béreként, amelyben a helybeli óvoda működik. A templom mentőmunkálatai jórészt megtörténtek, s ha újabb összegeket kapnánk, a kényesebb kutatómunka következ­ne: az épület északi falának átkutatása, mert vannak olyan adatok, miszerint ott a Szent László legendakörhöz tartozó freskómaradványokat takar a mészréteg. Sajnos, ebben a recessziós időszakban erre kevés a remény.