Jelen korunk sok egyéb baja mellett állandósult a szivárványos zászlók alatt kihívóan és büszkén vonuló melegek jelenléte és elismertetésük harsány követelése. Civilizált társadalmunkat megosztja az azonos neműek párkapcsolatának és házasságuk törvénybe iktatásának igénye, a saját vagy örökbe fogadott gyermekek nevelése.
Világunk legnagyobb vallási közösségei, egyházai, a zsidók, mozlimok, keresztények nem csupán elutasítják, de ki is közösítik őket, a mozlimok akár halálos büntetést is kiszabhatnak rájuk.
Néhány megkérdőjelezhető megállapítást olvastam. Némely felmérések szerint a társadalom hatvan százaléka elfogadja, harminc százaléka eltűri, míg tíz százaléka elutasítja a homoszexuális identitást és gyakorlatát. Kizártnak tartom e számok valódiságát, de azt a megállapítást is, hogy társadalmunknak csak 2–5 százaléka lenne férfi homoszexuális és 1–2 százaléka női, azaz leszbikus (a görög Leszbosz szigetén élő Szapphó költőnő verseit nőkhöz is írta). Egyébként ma már a megalázónak tekintett előbbi megnevezés helyett a „meleg” használtabb a köztudatban.
Tekintsünk el a fentebb kifejezett kételyemtől, mivel jobban érdekel a jelenség magyarázata, evolúciós eredete, annál is inkább, mert az azonos neműek párkapcsolata az állatvilág legalacsonyabb rendű képviselőitől (pl. a puhatestűeknél) az evolúció csúcsán lévő emberszabású emlősökig (majmok) mindenütt fellelhető. A biológusok által tanulmányozott mintegy 2000 állatfaj közül 450-nél bizonyították a homoszexualitást.
Alfred Kinsey szexkutató zérótól hatig terjedő skálát vezetett be, amely a heteroszexualitástól (zéró) a homoszexualitásig (hat) fokozatokat jelöl. A két véglet között a – szintén nem kevés – biszexuálisokat találjuk, akik mindkét nemhez vonzódnak. A kilencvenes években folytatott kutatásainak végkövetkeztetése az volt, hogy míg a férfiak többségükben határozottan homo- vagy heteroszexuálisak, addig a nők sokkal egyenletesebb (átmeneti) eloszlást mutatnak a Kinsey-skála két szélső értéke között. Nem elégedett meg Kinsey ennyi eredménnyel, tudni akarta ennek a viszonyulásnak az eredetét is. Egypetéjű-kétpetéjű ikrek és a felmenő ágon lévő férfiak nemi identitását tanulmányozva az egyezés genetikai eredetre látszott utalni. Meg is találta a női X-kromoszóma hosszabb ágán azt a markercsoportot, amely a homoszexuális rokonok genetikai eredetű nemi identitását legalább 50 százalékban meghatározta. Ez a kromoszóma Xq28-as helyén található. Vagyis mindennapi nyelven: a férfiak homoszexualitása anyai ágon öröklődhet, mint például a hemofília vagy a színvakság (de csak fele arányban, a másik felét az egyéni élet körülményei adják hozzá). Ugyanakkor nem volt bizonyítható, hogy bármily mértékben befolyásolná a nők homoszexualitását az említett gén-csoport. A nőknél teljes mértékben a környezetük határozza meg az azonos neműek kapcsolatát, de fantáziálásuk – írja a kutató – a férfi partner iránti vágyról szól. Mégis talált annyi összefüggést a leszbikus nők esetében, hogy általában fél évvel korábban érnek teljes értékű nővé.
Utódot nem terem az ilyen kapcsolat sem az állatvilág képviselőinél, sem az embernél, mégsem tűnik el evolúciós szelekcióval ez a kapcsolatforma, mivel egyébként termékenyek és utódot is hoz(hat)nak létre a homoszexuálisok (több férfi, illetve nő csak házasságuk néhány éve, azaz gyermeknemzés után vált életformát).
Kérdés: volt-e olyan álma, amelyben azonos neművel szeretkezett?
