A balavásári szüret
Már 1851 őszén kiderült, hogy a titkos mozgalom legnagyobb hiányossága a külföldi irányítóközpontokkal való kapcsolattartás. Másik nagy gond a fokozódó pénzhiány. Egyre nehezebb Török Jánosnak – a székelyföldi mozgalom vezetőjének – a szervezés, mert a titkosrendőrség megfigyelés alatt tartja.
Mindezek ellenére Horváth Károly balavásári szőlőbirtokára megbeszélést hívott össze. Úgy gondolta, hogy a titkos ügynökök figyelme nem terjed ki egy ilyen félreeső helyen tartott szüretre. Mivel a szüreti munkákra általában nagyszámú munkást alkalmaznak, nem lesz feltűnő, ha a több hétig elhúzódó szüretelés alatt titkos megbeszéléseket folytat a székelyföldi, az erdélyi, a kolozsvári és a pesti szervezetek vezetőivel, képviselőivel.
Török terve kiválónak ígérkezett, úgy tűnt, hogy ezzel a mozgalom újabb lendületet nyer. A szüretelőkön kívül több százan érkeztek. A vincellérházban – Hentaller Lajos visszaemlékezése szerint – Horváth Károly Molnár József volt huszártiszttel, Török Jánossal, Bíró Mihállyal, Gálffy Mihállyal is találkozott, s fogadták a Kossuth család bizalmasait, Magos Ernőt is, aki az értekezlet célját Székelyföld megszervezésében nevezte meg. Megvitatták a székelyföldi mozgalmak tevékenységét, megbeszélték a különböző régiók hasonló szervezeteivel való kapcsolattartás lehetőségét, a futárszolgálat és a levelezés lebonyolításának kérdését.
Ki volt az áruló?
Az eredményesen induló mozgalom már korán a titkosszolgálat megfigyelése alá került. A besúgó Bíró Mihály volt, aki Orbán Balázs szavaival „behízelegvén magát” Töröknél és Horváthnál, megszerezte az „évszaki rendszer” több példányát, valamint az összeesküvés tervét. Bíró folyamatosan jelentette az emigrációból érkező utasításokat, ismertette a titkos levelezések rejtjelkulcsát. A Makk-féle összeesküvés 1851. július derekán kezdődött, de alig telt el néhány hét, augusztus 17-én már szemtanúk látták, hogy Bíró késő este titokban Heydténél, Udvarhelyszék osztrák katonai parancsnokánál járt.
Bírót Török János bízta meg a titkos mozgalom aranyosszéki és marosszéki szervezésével, mert benne egy elkötelezett negyvennyolcas honvédtisztet látott. Nem tudhatta, hogy az osztrákok fizetett besúgója Ignatz A. néven. Bíró Mihály zsarolással került e megalázó szerepkörbe. A szabadságharcban való részvétel miatt letartóztatták, és szabadulásának ára a bécsi kémszolgálattal való együttműködés vállalása lett. A vérbérét – írta Orbán Balázs – pénzben kapta, amelyből Bíró a kisgörgényi birtokán „fényes palotát épített, azt nagyszerű műkerttel” vette körül.
Török Balavásáron elkövette azt a hibát, hogy a titkos tárgyalásokon áthágta az alapszabályt, amely szerint egyszerre csak két személy találkozhat, csak az alárendelt és a felettes ismerheti egymást. A balavásári szüret idején Török egyszerre tartott megbeszélést a mozgalom legfelsőbb vezetőivel és Kossuth pesti megbízottjával. Szerencsére a titkos szervezési szabályok megakadályozták Bírót abban, hogy több mindenkit megismerhessen. Ezzel magyarázható, hogy az első letartóztatások idején az osztrák titkosszolgálat Háromszéken csak Horváth Károlyról tudott, ő pedig senkit nem árult el. Mivel az osztrákok ismerték a felkelés kitörésének időpontját, nem siették el a letartóztatásokat. Céljuk az volt, hogy minél több résztvevőt ismerjenek meg, és szerették volna megtudni Makk József tartózkodási helyét is.
Török János nem tudhatta, hogy közvetlen munkatársa, Bíró Mihály besúgó. Az árulásra csak letartóztatásakor döbbent rá, az áruló kilétére csak a vizsgálat idején, amikor rájött, hogy a vallatók olyan dolgokat ismernek, amit rajta kívül csak Bíró Mihály tudhatott. A siralomházban, kivégzése előtt írt utolsó levelében Török egyértelműen Bírót nevezte árulónak. Az áruló kilétéről az elsők között Kovács Áron református lelkész szerzett tudomást, mivel a hatóságok őt rendelték ki a halálra ítélt Horváth és Török mellé a kivégzés előtti percekre. Koós Ferenc Életem és emlékeim című visszaemlékezésében feltette a kérdést: „Ki volt az árulónk?” Ő is Bíró Mihályt vádolta, de megemlítette azt is, hogy sokáig egy volt osztálytársuk becsületességében kételkedtek. Az első személy, aki nyilvánosan kimondta és leírta, hogy Bíró besúgó, Orbán Balázs volt. Az 1870-ben kiadott, A Székelyföld leírása című munkájában bőven ismertette Bíró besúgói tevékenységét.
Bíró ártatlanságának igazolására a marosvásárhelyi Orbán Józseffel „röpiratot” állíttatott össze Önvédelem címmel, és sajtópert indított Orbán Balázs ellen. Az elsőfokú tárgyaláson az esküdtek felmentették Orbánt, de a per újrafelvétele után Bírónak adtak igazat, és Orbán Balázst pénzbírság fizetésére kötelezték.
A pert általános felzúdulás követte, és a sajtóban nagy nyilvánosságot nyert. Így például a kolozsvári Magyar Polgár című lap egész cikksorozatot szentelt e kérdésnek. Közreadták Török János utolsó levelét, több személy nyilatkozatát. Molnár József, Rosnyai János, Bereczky László, özvegy Kenderessy Elekné Boér Anna, Török Jánosné Gálffy Rozália, Nagy Lajos, György Zsigmond és Kovács Áron egyértelműen állította, hogy Bíró volt az áruló.
A székely nép nem tudta soha megbocsátani az árulást, a kivégzéseket, számtalan ember meghurcolását, sáncásásra és várfogságra ítélését. A székely társadalom Bírót egész hátralévő életében kiközösítette, megvetette, és közutálat tárgyává tette.
