Hetekig tartott a láz a világ katolikus vallású lakossága körében XVI. Benedek pápa lemondása és az új, Ferenc, alias Jorge Mario Bergoglio bíboros megválasztása közti időszakban. Érthető volt más vallású nemzettársaim érdeklődése, kíváncsisága is a nem mindennapi világpolitikai esemény iránt.
A körülöttem élők többsége március 13-án este 8 órakor a Sixtus-kápolna fehér füstjének megjelenésére várva izgult a tévé képernyőjére figyelve: vajon melyik földrész, milyen nemzetiségű, jellemű vallásvezetőjére mondanak igent az öt földrész bíborosai? Vajon többet, jobbat fognak-e tenni a világ elnyomottjai, a vallásukért is szenvedők érdekében? Nem tagadom, a csángó magyarokra, a moldvaiakra gondoltam, akiknek a mai napig nem oldódott meg magyar anyanyelvű vallásgyakorlási gondjuk, könyörgésük! És soha annyit nem foglalkoztatott az egyetemes magyarság eddigi egyetlen pápajelöltjének élete és munkássága, az erdélyi származású Erdődi Bakócz Tamásé. Talán mert kereken ötszáz évvel ezelőtt, 1513. március 4-én a magyar prelátus mondta a nagymisét a Szentlélek segítségül hívására a Szent András-kápolnában, és március 5–9. között pontokba szedték azon követeléseket, amelyek teljesítését esküvel vállalták, bármelyikük is lesz a pápa, első helyen a török elleni harc szerepelt!
A hivatalos történelemórán, az ötvenes évek elején a magyar főpap nevét csak a Dózsa György vezette parasztlázadással hozta összefüggésbe tanító bácsink. Azt nem mondhatta nekünk az ateizmus szellemében, hogy a magyar bíboros tizennyolc olasz, három spanyol, egy-egy angol, francia és svájci társával 1513. március 10-én elkezdte a pápai szavazást, egymás szándékait kipuhatolva. Bakócz a források eltérő adatai szerint hét vagy nyolc voksot kapott, de egyikük sem szerezte meg a szükséges kétharmadot... Estére megszületett a döntés, és március 11-én közhírré tétetett, hogy a fiatal bíborosoknak köszönhetően a mindössze 37 esztendős Giovanni de Medicire adták voksukat a konklávé bíborosai.
Szerémi György történetíró, különböző főurak, a királyi udvar kanonokja (1521–1523) „tanulságos történetet örökített meg Tamásról, a kerékgyártóról (a jelzővel is hangsúlyozza alacsony származását), aki csupán egyetlen szavazattal bukta el a pápaságot. De azt is magának köszönhette, mert kérkedésével – Nekem annyi ezüstöm van, hogy kétszáz pénzverő sem tudná pénzzé verni két évig – magára haragította legfőbb ellenlábasát, aki inkább a Medici sarjra adta voksát...” (Rubicon történelmi magazin, 2013/2–3.) Bármi is volt Bakócz elképzelése, a végső szót X. Leó pápa mondta ki, aki nem szívesen látta az Örök Városban egykori riválisát, ezért 1513. július 15-én Észak-, Közép- és Kelet-Európa teljes hatáskörű apostoli legátusává nevezte ki, s rábízta a törökök elleni hadak toborzását és a hadjárat megszervezését...
II. Ulászló 1516-ban bekövetkezett halála után visszavonultan élt Esztergomban, de politikai befolyását életen át meg tudta őrizni. 1521. június 15-i halála előtt nem sokkal a végvárak megerősítésére negyvenezer aranyat ajándékozott II. Lajos királynak. Ennek ellenére hatalmas vagyonát a kincstár lefoglalta és elárverezte, a „mi” magyar pápajelöltünk maradványai elenyésztek a török uralom alatt...
A napokban trónra emelt Ferenc pápa szegényebb és szerényebb, mint a szintén Ferenc nevet viselő erdődi kézműves Tamásnak keresztelt, főkancellári, érseki címig jutó fia. És nem fog közömbösen átnézni a szorongatott helyzetben leledző Kárpát-medencei magyarság életén és sorsán!
