Néhai Kelemen József sepsiszentgyörgyi tanár volt a háromszéki fúvósmozgalom legjobb ismerője, gyűjtötte a fúvószenekarok tör­ténetére vonatkozó adatokat, amelyek tudtunkkal nem láttak nyomdafestéket.
Örömmel nyugtáztuk februárban Kál­nokon, hogy többnyire a zenészek önerejéből és akaratából, de a szakképzett Timár Zoltán fiatal református helybeli kántor rész­vételével, a sepsikőröspataki önkormány­zat segítsége révén újra életre kelt az egykori fúvószenekar, és a kultúrotthon avatóünnepségén sikerrel mutatták be műsorukat. Az erdővidéki Bölönnek és Középajtának is él még – többnyire idős zenészekből álló – kisebb zenekara, s mint láttuk, anyagiak, fiatalítás hiányában, olykor hangszerhiány miatt áll fenn a veszélye annak, hogy egyszer csak elnémul a rezesmuzsika, amelyhez hozzászokott a falusi ember, akár március 15-én, akár temetések alkalmával.
Féltve ezeket a zenekarokat, jutottunk olykor arra a végkövetkeztetésre, hogy fenn­tartásuk-megmentésük kimondottan a faluközösség feladata, hisz régen is, a jelenben is a falu lakosságát szolgálták, szolgálják! Ki ne ismerné a rétyi fúvósmuzsika valóságos diadalát, amelyet sok-sok kitartással a sajnos, már néhai Kelemen Antal vitt tökélyre? Nem igaz, hogy nincs lehetőség egy zenekar fiatalítására, mert a Kö­pecen sikerrel működő Hangafa gyerekegyüttes a másik példa arra: ha van akarat, megértés és segítség, egy falusi iskolából is kikerül annyi jó fülű gyerek, amennyi egy zenekarhoz szükséges. Ahogy a köpeci református egyház, az erdő-közbirtokosság, magánszemélyek sikerre tudtak vinni egy csodálatosan játszó gyermekzenekart, úgy az önkormányzatok, birtokosságok és egyházköz­ségek mentőövként szolgálhatnak bár­mely más háromszéki településen egy-egy létszámában ritkuló együttesnek. S min­denütt kerülhet zenéhez értő ember, aki a mozgalom élére álljon, zenetanár, karmester is, aki meg­mentse a ma élők számára is a magyar fúvószenét, a magyar muzsikát, s ebben azokat a zeneszámokat, amelyek nagyapáink idejéből származnak, hadd ismerje meg ezt a zenét a mai fiatal is, aki képes párosítani a diszkózenét a nép ajkán élő szerzeményekkel, hallgatókkal s akár műdalokkal is.
Simon Áron nyugalmazott középajtai tanítótól a gondjaira bízott kis létszámú zenekar sorsa felől érdeklődtünk, részben azzal a céllal is, hogy példázzuk olvasóink számára a fent elmondottakat.
– 1909-ből van bizonyítható emlékünk arról, hogy abban az esztendőben Közép­ajtán már működött egy fúvószenekar – mondta a karmester, a kis zenekar jelenlegi mindenese –, és 2009-ben meg is ünnepeltük a százéves évfordulóját. Jó, hogy a két világháború idején volt egy-két megszakítás, ami érthető, de el lehet mondani, hogy folyamatos a múltja a zenekarnak. Részben sikerült kicserélni egy-egy régi hangszert, de van még három, amelynek felirata:Magyar Királyi Hangszergyár, Budapest. Most, ha összegyűlünk, vagyunk tizenketten: ebből tízen a faluból, egy Nagyajtáról és egy Köpecről jár, de középajtai származásúak. Örömmel jelentem, hogy megfiatalodtunk, mert öt fiatal zenészünk van. Négyen vagyunk 70 éven felüliek, de még 80 esztendős zenészünk is van, és most is fújja!
– Fúvószenekari találkozókra miért nem járnak?
– Húsz évvel ezelőtt mi is voltunk Rétyen, Barátoson. Hívtak Baconba és Rétyre is, de nincs, amivel, nincs pénzünk, ez a magyar beszéd! Régen a kollektív adta ide a kocsit: menjetek, fiaim, csak vigyétek hírünket, most nem ajánl fel senki semmit. Lehet, hogy az iskolabusszal el is tudnánk menni, de ha elmegyünk ezekre a találkozókra, akkor azokat is illik visszahívni... Mivel és mire? A zenészek nem milliomosok, egyszerű emberek, állattenyésztéssel foglalkoznak, kevés a pénzük, nem tudnak zsebből áldozni. Nincsen pártfogónk. Itt csak a zene iránti szeretet az éltető. Az apa megtanította a fiát, és így vészelte át az évtizedeket ez a zenekar. Volna tehetséges fiatal, be is állna, ha a hangszert nem kellene megvennie. Drága a hangszer, de hála a Fennvalónak, van, ahonnan beszerezni.
Hisszük, hogy tudatában van ennek a nagyajtai tanács is, a két település sikeresen működő erdő-közbirtokossága, farmerjei, magánvállalkozói, egyházai, és miért ne sorolnánk ide a testvértelepüléseket Magyaror­szágról és Franciaországból, hiszen a sokat emlegetett kulturális és művelődési kapcsolatok ápolásának dolgába a fúvósok segítése is beleférne! Összefogás, összetartás, segítőkészség – mind-mind belefér a székelység olykor szunnyadó, de lángra gyúlni is tudó tulajdonságai közé. Pályázatíró fiatalok is lehetnének az „ajtai muzsikusok” segítségére.