A lányok oktatáshoz való jogáért küzdő és a tálibok által fejbe lőtt pakisztáni tinédzser, Malala Juszufzai (fotó), illetve Steven Spielberg amerikai filmrendező is szerepel a Time magazinnak a világ legbefolyásosabb személyiségeit számba vevő 2013-as névsorán, amelyet csütörtökön tett közzé a hetilap. A százas listán szereplő emberek között nem állítottak fel rangsort.
A Time szerkesztői ezúttal is olyan művészeket, sportolókat, politikusokat, üzletembereket és más területek képviselőit sorolták a legbefolyásosabbak közé, akik teljesítményét vagy tevékenységét különösen figyelemre méltónak ítélték. Az idei felsorolásban 35 nő kapott helyet, az egyik címlapot Malala Juszufzai fekete-fehér portréja díszíti, ez az első portré, amely azóta készült a lányról, hogy a tálibok tavaly októberben fejbe lőtték Pakisztánban. Nem feledkeztek meg a szerkesztők Katalin cambridge-i hercegnőről, Marissa Mayerről, a Yahoo! vezérigazgatójáról, valamint Na Li teniszezőről és Lindsey Vonn sízőről sem, akik mind szerepelnek a listán.
Három házaspárt, Jay-Z rappert és feleségét, Beyoncét, Hszi Csin-ping kínai elnököt és eleganciájáról ismert nejét, valamint Barack Obama amerikai elnököt és a first ladyt, Michelle-t is a legbefolyásosabbak közé sorolták. Obama egyébiránt már sorozatban nyolcadik alkalommal szerepel a listán, ez rekord az idei mezőnyben. Szerepel még Ferenc pápa, Abdullah Öcalan börtönben lévő kurd vezér, Aung Szan Szú Kjí burmai ellenzéki vezető, Nobel-békedíjas politikus, és a figyelemre méltó személyiségek közé sorolták Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, valamint Dél-Korea nemrég beiktatott női elnökét, Pak Gun Hjét is. Érdekesség, hogy lemaradt a százas listáról Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatója, aki tavaly még a legbefolyásosabbak között szerepelt.
Ami a művészeket illeti, Steven Spielberg éppúgy szerepel a listán, mint Daniel Day-Lewis és Jennifer Lawrence színész, Justin Timberlake és Christina Aguilera énekes, valamint Amir Khán bollywoodi színész-rendező. A sportolók táborát erősíti az összesítésben LeBron James kosárlabdázó, Mario Balotelli futballista, valamint szegről-végről Travis Tygart, az amerikai doppingellenes hivatal igazgatója.
A Time magazin évente közreadott listája a hetilap tudósítóinak javaslatain alapul, az összesítés hónapokig tart. A felsorolásban szereplő személyiségek rövid portréját „meglepetésszerzők” írják, a Tom Coburn republikánus párti amerikai szenátorét például Barack Obama jegyzi. Michelle Obamáról Hillary Clinton volt first lady és külügyminiszter írt, Malala Juszufzai portréját pedig Chelsea Clinton, a Clinton házaspár lánya rajzolta meg.