Székelyföldi termékLevédik a márkanevet

2008. január 12., szombat, Közélet

A Székelyföldi termék márkanév levédését tervezi a Magyar Polgári Szövetség — jelentette be Gazda Zoltán sepsiszéki elnök. Tudatosítani szeretnék a régióban élőkkel, hogy fontos lenne az itt gyártott termékek vásárlása, ezzel a térség vállalkozóit, önkormányzatait egyaránt támogatnák. Gazda szerint a termékek gyártóit is minőségre ösztönöznéó, akik csak így tudnák értékesíteni árujukat. Vállalkozókkal is tárgyaltak, akik támogatják az ötletet.

Felmerült, hogy a Székelyföldön kívül hátrányt jelenthetne a márkanév, ám az érintettek úgy vélik, hogy minőség esetén húzónév lehet a Székelyföldi termék, és garanciát is jelent a vásárlóknak.

Gazda szerint többéves tudatosító munkára lesz szükség, de bíznak a sikerben. Egyelőre a legnagyobb gondot a márkanév levédése jelenti, ez ugyanis igen drága mulatság, a megkérdezett vállalkozók azonban hajlandóak anyagilag is hozzájárulni. Szintén pénzre lesz szükség a reklámkampányhoz, plakátokkal, szórólapokkal, matricákkal ösztönöznék székelyföldi termékek vásárlására a lakosságot. Néhány évvel ezelőtt Magyarországon hasonló, Vásároljon magyar terméket! szlogenű akcióval próbálták magyar áru vásárlására biztatni a lakosságot. A jelek szerint az ottani kezdeményezésnek nem volt egyértelmű sikere, de Gazda bízik benne, a székelység öntudata erősebb, így kezdeményezésük eredményes lesz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 729
szavazógép
2008-01-12: Máról holnapra - Sylvester Lajos:

Székelyföld mint tudati tényező

Csutak István politikai esszéje, úgy tűnik, leginkább Háromszéken ért célba. Lapunkban a téma kapcsán élénk, terebélyesedő vita bontakozott ki. Csíkszeredában a Hargita Népe január 8-án közölte Csutak írását.
2008-01-12: Közélet - Váry O. Péter:

Fesztivállal ünnepel a Tamási Áron Színház

D. Albu Annamária és Erdei Gábor A szabin nők elrablása című bohózatban
Barabás Zsolt felvétele
2008 nagy színházi vállalkozásáról beszél Bocsárdi László igazgató
Hatvan éve alapították a sepsiszentgyörgyi színházat, a kerek évfordulós születésnapot — miként azt tette tíz évvel ezelőtt is — fesztivállal ünnepli a társulat.