Nehéz, de hálás megrendelést kapott három fiatal történész: Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt Kovászna megye 1968-as megalakulásáról, intézményi berendezkedéséről írja az Újjászületés, Háromszékből Kovászna című könyvet.
A kézirat első változatának vitájára minap került sor, fel is merült egy s más, pedig ez még nem a szakmai berkekből származó hozzászólások alkalma volt. Csupán a korszakot megélt, többé-kevésbé a „megyecsinálás”-ban részt vevők mondták el észrevételeiket – ezekre most kitérni kár volna, hiszen a könyv végső változatában mindet tartalmazza majd.
A könyv rendelésre készül tehát, Kovászna megye megalakulásának 45. évfordulóján, és a Haszmann Pál Múzeum szeptember 21-i, negyvenedik születésnapján mutatják be. A megye születésének kerek évfordulója lehet, jobb alkalom lett volna, de aktuálpolitikailag most a legjobb az időzítés. Most, amikor megszüntetni akarják Kovászna megyét, a könyv üzenet kell hogy legyen: miként közel fél évszázaddal ezelőtt az akkori Sepsi és Kézdi rajoni értelmiség kivívta az önálló Kovászna megye létrehozását, úgy a mostani felelős politikusainknak megakadályozniuk kell beolvasztásunkat. És recept is a készülő könyv egyben, mert bár a benne foglalt tanulmányok mindenike levéltári kutatásokon alapszik, melyek – nyilván – nem tartalmazzák, nem tartamazhatják azokat a fondorlatokat, háttérszervezkedéseket, melyekkel anno 1967–68-ban – miután a „nagy székely megye” álma szertefoszlott – megakadályozták Háromszék Brassó megyéhez csatolását, azért a visszaemlékezések és a visszaemlékezők hasznos tanácsokkal szolgálhatnak. Persze, a módszerek és az eszközök negyvenöt év alatt sokat változtak, a cél azonban változatlan.
Az Újjászületést egyébként szűz területen való kutatás előzte meg, a román történetírás ugyanis nem szentel nagy figyelmet az 1960–1970-es éveknek. Ilyen szempontból úttörő munkát készít a három fiatal történész (kiknek a téma objektív megközelítéséhez épp életkoruk az egyik legfontosabb támpont), az alapkutatások hiánya meg segítség számukra, hiszen minden, a bukaresti, brassói, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi levéltárakban, de még a magyarországi külügyi jelentésekben, illetve a „székely kommunista” Fazekas János magánlevéltárában fellelhető iratot át kellett tanulmányozniuk, korábbi munkára, részkutatásokra nem támaszkodhattak. És így kerülhettek figyelmük középpontjába olyan dokumentumok, mint például a cenzori hivatal jelentései, melyek nemcsak a Megyei Tükört marasztalták el túlzott „magyarkodásáért”, de még a Székely Mikó Kollégium egykori diáklapját, a Gyökereket is. Számos adatot és adalékot tartalmaz a készülő kötet a kor történetéhez (Kovászna megye megalakulását, intézményi berendezkedésének kialakulását a történészek az 1968–1972 közötti időszakra szűkítették, a Király-éra vége és az országos gazdasági-politikai változások, az ideológiai kontroll kiteljesedése szabta meg a felső határt), és talán még egy anekdotákat tartalmazó rész is bekerül. Mert milyen kár volna feledésbe merülnie az 1970-es évek elején Erős várunk nekünk az ének címmel megszervezett dalos találkozó esetének, melynek román fordításáért – Forţa cîntecului – a szervezőket még dicséret is illette...
