Nehéz egy csokorba szedni minden hivatalosan működő fürdőt, borvízpalackozó üzemet, mert a rendszerváltás óta – az igaz, hogy a pénz és az érdekek lovának hátán – több helyen tulajdonoscsere történt, eléggé csendben. Annyi bizonyos, hogy a fürdőztető-gyógykezelő központok kevésbé, de a palackozóüzemek majdnem mind 1990 után megjelent cégek kezében vannak, zömében olyanokéban, amelyek ráadásul nem is Háromszéken fizetik adójuk nagy részét. A vidék vállalkozói közössége – mondhatni – kiengedte kezéből az ásványvíz-palackozó ipart. Indokolt tehát körvonalaznunk írásunk címének időszerűségét.
Az ásványvíz már alig nélkülözhető napi szükségletünk. Egészségünk megőrzése és tüneti kezelései szempontjából is igen fontos, segít abban, hogy a dolgozni vágyó ember valamelyest megőrizze, esetleg visszanyerje munkaerejét. Erről a kincsről beszélni kell, már csak azért is, mert Háromszék, a szomszédos Kárpát-kanyar mélystruktúrája tetemes tartalékokat rejteget. Az el-telt fél évszázad alatt összeállt a régió ásványvízkatasztere, amelynek adatai, annak ellenére, hogy időközben állandóan gyarapodtak, ma is érvényesek, hiszen a mélyből feltörő forrás vizét nem lehet egykönynyen elfojtani, eltüntetni. Ha belepi a gaz, az avar, ha selymékbe süllyed és elláposodik környéke, akkor is él, szivárog, majd egy szép napon valahol a közelben felszínre tör. Nos, ha a kataszter birtokában a megye területén 600 ásványvíz-előjövetelt, forrást tartunk számon, elmondhatjuk, hogy gyógyvíz-sokadalom van a Kárpát-kanyarban. Állíthatjuk, hogy ha a szomszéd Hargita megye – Csíkország, a Kászonok, Gyergyó és a Homoród menti dombvidék – a források és feltörések sokaságával tartja az első helyet, Kovászna megye az ásványvizek vegyi összetétele, kémiai változatossága szempontjából sorolható listavezetőnek egész Délkelet-Erdélyben.
A természetes ásványvízfeltörések és -források, a kisebb-nagyobb nyitott borvizes fürdőmedencék, száraz és nedves mofetták – gőzlők, ahogyan a székelység nevezi azokat –, az ásványvíz és szén-dioxid-palackozók nemcsak gazdasági értékeket hordozó kincsek, hanem a vidék idegenforgalma, a fehér ipar értékesítésre váró „nyersanyagai”, a természetes gyógyító tényezőkkel „táplálkozó” gyógyturizmus felbecsülhetetlen tartalékai. A hazai rendszerváltás második évtizedében indultak be azok a helyi és központi kezdeményezések, amelyek a térség ásványvízkincsének a megmentését célozzák. A helyi önkormányzatok önkéntes kezdeményezése mellett ezt célozta A borvíz útja program, az önkéntesség évében pedig beindult a Székelyföldi fürdőépítő mozgalom. A megyevezetés meghívta erre a tájra is azt a magyarországi szakemberekből, tájépítészetet tanuló egyetemi hallgatókból álló Kaláka-csoportot, amely csodákat művelt a Székelyföld más vidékein, tájba és környezetbe illő módon kiépítették, rendezték, szépítették az elfelejtett és gondozatlan forrásokat, kisebb „feredőhelyeket” és környéküket, mentő-építő munkára sarkallták és ösztökélték a helyi fiatalságot és aktív munkaerőt. Ennek a borvizeket mentő és értékesítő mozgalomnak már körvonalazódó része a Székely népi fürdőépítő program is, amely kimondottan az egykori édes-kénes ásványvízzel működő népfürdők felújítását tűzte ki céljául. Idén nyáron a kisbaconi Rezes-bor-víz újraszületésénél bábáskodnak majd a környékbeli önkéntes fiatalok és a forrásfelújítást tervező-irányító magyarországi mérnökjelöltek.
A borvízipar azonban mindezek ellenére sokkal kevesebb hasznot és bevételt hoz megyénk számára, mint várható lenne, hiszen 1990 és 2008 között – országos szinten – állandóan nőtt az Országos Ásványvíz Társaság felügyelete alatt működő palackozó üzemek termelése. 1990-ben országosan 210 millió liter vizet palackoztak és adtak el kereskedelmi forgalomban, 2008-ban ez elérte az 1224 millió litert. A kedvező folyamatot a válság törte meg, olyannyira, hogy 2012-re a forgalmazott mennyiség 883 millió literre csökkent. Erre az esztendőre sem a legjobbak a kilátások, mert a tervezett termelés ismét csökkenő tendenciát mutat: 883-ról 843 millió literre esik. Jelenleg országos szinten 26 kereskedelmi egység foglalkozik ásványvíz-palackozással, és ebben a Kovászna megyei töltődék piaci részesedése csupán 8–9 százalék: a Kovászna Gyöngye 6,2 millió literrel, a bodoki Favorit 3,4 millió literrel és az előpataki Wega Invest 0,4 millió literrel. Megyei kimutatás szerint nálunk csak az előpataki palackozó működött nyereséggel, s a cégek többsége – részben a technológiai folyamat korszerűsítése révén – egyre kevesebb munkaerőt foglalkoztat, állandó jellegű ebben az iparágban az aktív munkaerő létszámának csökkenése.
Tizenhat jelentősebb gyógykezelő egység használ országszerte szénsavas ásványvizet, ebből hat természetes szénsavat. A kovásznai Héphaisztosz gyógyszálló ebben az évben 690 ezer liter gyógyvizet és 14 ezer kilogramm szén-dioxidot használ fel, míg a Kovászna Rt. 2,1 millió liter gyógyvizet és 42 ezer kg szén-dioxidot mofettázás cél-jaira.
Sajnos, A borvíz útja program is csak nagy késéssel hajthat esetleg hasznot megyénknek, az új kezelőközpontok beindítása a legnagyobb gond. A beindított egységek (Sugásfürdő, Oltszem) sem teljes kapacitással működnek, a többiek számára megrendelték a szükséges bútorzatot és folyamatban a kezelésre – ivó- és fürdőkúrára – alkalmas gyógyvizek minőségi elemzése, azok használati jóváhagyásainak megszerzése, hiszen az állami monopóliumként kezelt természetes gyógytényezők fölött is országos intézmény rendelkezik.
.jpg)
