TusványosBaleset érte az Orbán Viktort kísérő konvojt

2013. július 27., szombat, Közélet

Baleset érte a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre menet az Orbán Viktor miniszterelnököt kísérő konvoj egyik autóját tegnap délután Kelementelke és Erdőszentgyörgy között, a magyar kormányfőt szállító kocsi nem volt érintett a balesetben – erősítette meg a magyar sajtóértesüléseket a helyszínről a miniszterelnök sajtófőnöke tegnap.

Havasi Bertalan közölte: a konvoj román rendőri felvezetéssel haladt Tusnádfürdő felé, amikor a baleset történt. Az érintett autóban a csíkszeredai főkonzul és helyettese, valamint a miniszterelnökség három munkatársa utazott, őket kórházba vitték.
A román rendőrség tegnap délután közleményében arról tájékoztatott, a közúti balesetben egy ember életét vesztette, ugyanakkor a balesetben érintett két autó egyike sem volt része a miniszterelnöki konvojnak. A Citynews.ro hírportál tegnap azt írta, hogy az a sofőr vesztette életét, aki autójával belehajtott a magyar miniszterelnöki konvojjal együtt haladó járműbe. A portál szerint az elhunyt gépkocsivezető járműve átsodródott az ellenkező sávba. Cristian Boeriu, a román rohammentő-szolgálat irányítója elmondta, összesen hat ember került kórházba, de egyikük sem szenvedett súlyos sérülést.
Arra reagálva, hogy a román rendőrség szerint a balesetben érintett egyik autó sem volt a miniszterelnöki konvoj része, Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke azt mondta, fenntartja korábbi nyilatkozatát, miszerint a baleset a miniszterelnöki konvoj egyik autóját érintette.
Marian Bobei, a Maros megyei rendőrség szóvivője tegnap elmondta, szabályosan közlekedett a magyar főkonzulátus Maros megyében  balesetet szenvedett járműve.  Bobei úgy nyilatkozott, a balesetet a szembejövő sávból áthajtó gépkocsi okozta, amelynek vezetője szabálytalanul akart előzni.
Orbán Viktor magyar kormányfő tegnap 17 óra 50 perckor érkezett meg Tusnádfürdőre, ahol Semjén Zsolt magyar kormányfőhelyettes és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök fogadta. Hiva­talos konvojában öt személygépkocsi és egy kisbusz volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 647
szavazógép
2013-07-27: Közélet - Farkas Réka:

Tusványos: Székelyföld jelene, jövője (Otthonteremtés a hazában)

Tusványos pénteki napján is kísértett a csütörtöki RMDSZ–EMNP pengeváltás, s mivel Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke az előző évek hagyományához híven mégis megtisztelte jelenlétével a tábort (nem hiányzott egyébként a 24 éve rendszeresen visszatérő Eckstein-Kovács Péter sem), felélénkült a magyarázkodás, és időnként, igaz, csak elszórtan, hangot kapott a szemrehányás is.
2013-07-27: Közélet - Fekete Réka:

Erdély, Magyarország és a katolikus egyház együtt tehet a csángókért (Tusványos)

A moldvai csángókat segíteni kell abban, hogy megmaradjanak, és érezzék, hozzánk tartoznak. Ehhez ellenben egységes stratégiára lenne szükség Erdélyben és Magyarországon, hogy ne minden kormányváltáskor változzék az ilyen irányú politika – állapította meg Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke Tusványoson A moldvai magyar oktatás helyzete és jövője című kerekasztal-beszélgetésen.