Nem lenne becsületes szó nélkül hagyni Kiss Imre iskolaigazgatónak a július 26-ai Háromszékben megjelent írását (Népszerűtlen iskola vagy népszerűtlen szakmák?), a szerkesztőség vitára szólító felhívását válasz nélkül hagyni.
A Kós Károly Szaklíceum igazgatója még azon kevesek közé tartozik, akik felismerik a szakoktatás fontosságát, de ugyanakkor azt is, hogy szélmalomharcot vív mindaddig, amíg a megyei illetékesek – a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség és a tanfelügyelőség – mindent megtesznek, hogy csírájában elfojtsanak minden olyan próbálkozást, amely a kétkezi szakmák elsajátítására, ezek népszerűsítésére, a százával felajánlott üres munkahelyek elfoglalására irányul. Indokolják mindezt a népszerűtlenséggel. Ha népszerűtlen az iskola vagy a szakma, nem kellene azon elgondolkozni, hogy ki és miért tette azzá?
Tény, hogy a megye ruhagyárai kétségbeesetten próbálnak munkaerőhöz jutni, ez viszont egyre lehetetlenebbé válik. Az egyik fő oka ennek az, hogy teljesen hiányzik, vagy elenyésző a szakmai oktatás, holott évekkel ezelőtt kitűnő együttműködés létezett a ruhagyárak és a Kós Károly Szaklíceum között. A gyárak gépekkel, anyagokkal segítettek, lehetőségeket biztosítottak a diákoknak a gyakorlatozásra, a végzősöket pedig tárt karokkal fogadták. Ezt a bevált gyakorlatot kellene felkarolni, ami szakosztályok létrehozásával és az üres munkahelyek elfoglalásával járna – ahelyett, hogy a kétkezi szakmák iránti érdeklődés hiányát hajtogatnák, és ezzel takarózva majdnem kizárólag a munkáltatók szempontjából érdektelen szakokat hirdetnének meg és támogatnának, miáltal a végzősök jelentős része munkanélküliségre kényszerül.
A másik ok a törvénytelen, az állami költségvetést súlyosan megkárosító kampány, amelyet a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség folytat minden kétkezi munkahely ellen és a munkanélküliek számának felduzzasztására. Most már nem lehet belenézni egy újságba vagy internetes oldalra anélkül, hogy ne találkozzunk különböző lejárató nyilatkozattal a ruhagyárakról. Mivel bizalmas és meghamisított adatok is napvilágra kerültek, a munkaügyi minisztériumnál teszünk panaszt.
A harmadik ok: a munkavállalókkal sikerült elhitetni, hogy a legjobb állás jelenleg a munkanélküliség. Talán ez a legkárosabb, amíg emberek százai becsületes munkával próbálják egzisztenciájukat biztosítani. Varrónőnek lenni tényleg nem „amerikai álom”, de biztos munkahelyet, megélhetést, társadalombiztosítást jelent, miközben a munkaképes személyek jelentős hányada otthonról várja, hogy az egyre kevesebb dolgozó eltartsa.
Tisztelt Kiss Imre igazgató úr, mindezektől függetlenül ön tegye tovább a dolgát, és harcoljon a szakmai oktatás fejlesztéséért. A valamelyest is gondolkodó ember számára világos, hogy arra kell képezni a munkaerőt, amire kereslet is mutatkozik, akkor is, ha ez esetleg személyi érdekekbe ütközik. S bár jelenleg szívesebben képeznek ki – számos pénzügyi forrást elherdálva – munkaerőpiacon egyáltalán nem keresett szakembereket, főleg, ha nem idegenek e tanfolyamok a szervezőktől sem, vállalkozóként továbbra is csak támogatni tudok minden olyan lépést, amely a szakmunkaerő kiképzését szolgálja.
De még nincs minden veszve. Bizonyíték erre, hogy cégünk a nyári vakációra a Kós Károly Szaklíceum három diákját alkalmazta, és nagyon elégedettek vagyunk velük, amikor végeznek, nálunk biztos munkahelyet találnak. Az iskola más diákjait is bármikor készek vagyunk segíteni a szakma elsajátításában, utána pedig az elhelyezkedésben. Egyébként minden lejárató kampány ellenére emberek százai vállalják a becsületes munkát, és ezzel párhuzamosan sokan tovább képzik magukat, ha már ez nem is divat. De becsületesen helytállnak a társadalomban, ahogy azt cégünk közel 250 alkalmazottja is teszi.
Állásfoglalásommal támogatni szeretném Kiss Imre igazgatónak a szakoktatást népszerűsíteni óhajtó tevékenységét, mert igenis, szükség van szakmai oktatásra, szükség van szakmunkásokra. Ez az egyetlen módja annak, hogy megállítsuk az ipar további masszív kiáramlását az országból. Tisztelni és támogatni kell azt a szakmunkást, aki vállalja, hogy a munkanélküliség vagy a kivándorlás helyett itthon becsületes munkával a társadalom hasznos tagja marad.
Sajnos, hogy az emberek adójából fizetett köztisztviselők nem tudják elfogadni Kiss Imre és jómagam álláspontját: már évek óta a barikád másik oldalán harcolunk. A szakminisztériumok feladata lenne ennek megváltoztatása, de a helyi önkormányzatokat sem kellene hidegen hagyja a kérdés. Eddig számos írott javaslatot tettünk le helyi szinten, de semmi nem történt.
A közhivatalnokok tovább népszerűsítik a munkanélküliséget, támadják a ruhagyárakat és a szakiskolákat, rombolják az oktatást és az ipart, felelőtlenül költik a közpénzeket – de mi addig is tesszük a dolgunkat, munkára oktatjuk az embereket, és előteremtjük a busás állami fizetésekre való pénzeket...
Addig is mindenkinek ajánlom figyelmébe, hogy sokkal jobb egy keresett szakmát megtanulni egy szaklíceumban, és utána egy biztos munkaadó megbecsült munkatársának lenni, mint a munkanélküliség és a senkinek sem szükséges tanfolyamok meg a társadalmi segélyek között lavírozni. Várunk tehát mindenkit a szakiskolákba és a szabadon álló munkahelyekre.
KERESZTES ZOLTÁN,
az LRO ruhagyár tulajdonosa
(A szakoktatás helyzetéről, kilátásairól lapunk továbbra is várja az érintettek hozzászólásait a szerkesztőség e-mail címére: hpress@3szek.ro.)
.jpg)
