Kivehető, hogy a Schweighofer maga erdőt jelenleg nem készül sem vásárolni, sem kitermelni, hanem csak feldolgozót épít, és ehhez a szabad piacon felvásárolni annyi fát, amennyi meghozza a beruházás méret-gazdaságosságát. A faárakat fel fogja nyomni a kereslet megnövelésével, ameddig a gyenge kistermelők versenyképtelen része kiszorul a versenyből. Azután majd bizonyára lenyomja az árakat kialakuló piacuralma révén. Ko­vászna megyében az erdők nagy része falvak közbirtokossági tulajdonában van, de vannak kisebb-nagyobb magánterületek, és állami tulajdonban maradtak is. Mindezek jelentős hányada az állami erdőgazdaságok kezelésében; ellenben a közbirtokosságok többsége már magán-társulásokban, amelyek az elmúlt tíz évben alakultak. Működésüket szigorú jogszabályok írják elő. Vágási és újratelepítési terveket kell betartaniuk. Némelyek ugyan most is lopják és értékesítik a fát, de ennek kockázata komoly, mert a hatóságok igye­keznek ellenőrzést gyakorolni. Korrupció ezen a téren is csak úgy működik, mint minden egyéb területen. A kitermelési árverése­ken eddig is igen jelentős rész jutott nem helyi, hanem belső-romániai vállalkozóknak, és onnan hozott munkásaiknak. A veszteségből mennyi lesz a részük, nehezen becsülhető.
Fentiek szerint az ügy fő károsultjai várhatólag a helyi kis egzisztenciák lesznek. Legközvetlenebbül a fűrészüzemek tulajdonosai és alkalmazottjai. A Schweighofer – mint a cikkekből kiderül – Romániában nem most és nem itt kezdi működését. Négy gyára működik már az országban, ez lesz az ötödik. Érkezésére tehát lehetett (volna) számítani. Egyelőre fenyőfát készül feldolgozni, így a helyi bútoripart komolyan még nem veszélyezteti. Megjelenése azonban az ágazat egészét az integráció és moder­nizáció irányába tereli. Amit a helyi ter­melők eddig elmulasztottak fejlesztésben és együttműködésben, az most a nyakukra csavarodik. Aki életben akar maradni, annak sürgősen pótolnia kell a lemaradást. Bukni pedig az fog, aki erre képtelen.
E kegyetlen figyelmeztetés nem csupán a fafeldolgozóknak szól, hanem a föld min­denfajta művelőinek, mert a nemzetközi nagytőke érdeklődése mindezek iránt a világválsággal felerősödött. Schweighofer ér­kezése ennek még kezdeti – bár nem egyet­len és nem is legkíméletlenebb – megnyilvánulása. Jelentkezett már a külföldi nagy­tőke eddig a gabona, a burgonya, az ipari növények és a disznótenyésztés és tejter­melés és -feldolgozás területén, és szűkíti egyre jobban a hagyományos paraszti meg­élhetést. Vállalkozók, gazdálkodók és helyi szervezeteik nem siránkozással, sem meddő vádaskodással, hanem együttműködésük, szervezettségük gyors megerősítésével kellene hogy reagáljanak erre, mert a versenyfeltételek gyorsuló tempóban súlyosbodnak tovább. Az óriásvállalat működése a természeti környezetre és élővilágra semmi olyan új romboló hatással nem lesz, ami ellen volna jogalap és értelem tiltakozni – hiszen csak ugyanolyan megterheléseket hoz, mint bármilyen más ipari nagyüzem. Az üzemméretek növekedése pedig feltartóztat­hatatlan világtendencia. Ezzel szembeszállni egyenesen öngyilkosság.
Amiben a tiltakozók érvelésének van igazsága: a foglalkoztatásban válhatnak elviselhetetlenné a következmények – ha nem is éppen úgy, ahogyan gondolták. A Schweighofer üzem ugyanis a hírekből ki­vehetően magasabb szintig készül feldolgozni a fát, mint ami most a megyében folyik, s így foglalkoztathat annyi munkást, amennyit ígér. Ámde nem ugyanazokat, akik a megszű­nő kisvállalatokkal együtt kiszorulnak a fog­lalkoztatásból, mert azok erre a modern nagy­üzemi munkára sem műveltségükben, sem mentalitásukban nincsenek felkészülve. A megye legjobb és legképzettebb munkásait fogja elszívni jelenlegi munkahelyeikről – mivel magas termelékenysége és minimalizált költségei képessé teszik magasabb bérek fizetésére. Ahonnan átjönnek a Schweighoferhez, ott pótlásuk nem lesz zavartalan, mert a megye nem bővelkedik képzett és kellően szocializált munkaerőben. Ez a hiány ilyen mé­retekben majd idézhet elő fennakadásokat a helybeli ipar egészen más ágazataiban is. Mennyire készül erre a megye szakképzési apparátusa? Valamint, ha igyekeznék is, mennyire rendelkezik ennek alapfeltételeivel?
A tiltakozók a folyamatot nem látják át mélységében, de érzik, hogy nagy baj van. Ria­dalmukhoz keresnek magyarázatot és érveket – ott, ahová tekintetük elér, vagy személyes érintettségük jelez. Sajnos, olyan szak­mai fóruma nincs a térségnek, amely elfogulatlanul és a népesség minden rétegéhez egyenlő hűséggel vizsgálná és mutatná be a folyamatot. A megye valamennyi különböző (fa)ipari és agrárszervezete, elsősorban az Asimcov, de Székelyföld összes gazdasági és gazdaságpolitikai szerve és intézménye ébredjen fel végre, és fogják fel, hogy az a naiv kistulajdonosi szemlélet, amivel a helyi ipar ügyeit  kezelik, halálra van ítélve a világgazdaság gigantikus folyamataiban – méghozzá közeli és fájdalmas halálra. Akik és amik fenn szeretnének maradni, menthetetlenül nagyobb és szorosabb működési egységekbe kell tömörülniük, különben képtelenek lesznek megtartani piaci pozícióikat, rövidesen felmorzsolódnak. Ami nem is volna még szörnyű baj, ha a benyomuló nagytőke mindazoknak, akiket korábbi helyükből kiszorít, foglalkozást és megélhetést tudna nyújtani. De nem tud, csak a legképzettebbeknek. A többiek megélhetése csakis gazdálkodásuk régi kereteinek egybeszervezésével és korszerűsítésével lenne fenntartható. A gazdaságpolitikának pedig – helyinek és központinak – ezt az egyesülési folyamatot minden eszközével kezdeményeznie és támogatnia kellene. Máskülönben Székelyföld elszegényedése és népességének sorvadása tovább fokozódik. Eléri azokat is, akik veszélyeztetettsége eddig még nem vált nyilvánvalóvá.
Tiltakozás helyett inkább az együtt­működést kellene megtalálni a Schweigho­ferrel. Hátha lehetne tőlük támogatást kapni ahhoz, hogy azok a természetvédelmi óhajok, amiknek nevében most távol tartani igyekeznének őket, segítségükkel teljesüljenek. Esetleg faipari szakemberek képzésében és foglalkoztatásában; az infrastruktúra fejlesztésében; náluk esedékes bedolgozói és beszállítói feladatok ellátásában lehetne velük megegyezni.
Csanády András
gazdaságszociológus