Össztársadalmi fellépést szorgalmaz a szlovákiai kisiskolák megmentéséért a Magyar Közösség Pártja, amely a cél érdekében közös érdekérvényesítő tanácskozásra hívta meg a Most–Híd magyar–szlovák vegyes pártot, valamint az érintett szakmai és civil szervezetek képviselőit.
A találkozót a szlovák oktatásügyi tárca azon tervei tették indokolttá, amelyek szerint a minisztérium takarékossági megfontolásokra hivatkozva a kisiskolák jelentős részének bezárását irányozza elő. A kezdeményezés elsődleges célja egy közös tárgyalási platform kialakítása, amely alapján az érintett szervezetek közösen léphetnek fel egy, a szaktárcával folytatandó érdekérvényesítő tárgyaláson. A jelenleg tárcaközi egyeztetés folyamatában levő közoktatási törvény tervezete olyan minimális osztálylétszámokat vezetne be, amelyek a gyakorlatban az alacsony diáklétszámú vidéki általános iskolák egy részének megszüntetéséhez vezetnének. A tervezet jelenlegi változatában A. Szabó László, az MKP oktatásért felelős alelnöke szerint legalább kétszer olyan mértékben sújtaná a magyar iskolákat, mint a szlovákokat. Hangsúlyozta: a magyar települések esetében azonban ez érzelmi kérdés is, hiszen egy-egy iskola a helyi magyarság megmaradásának a feltétele is a kisebb településeken.