elme, tüdő és máj, megannyi próbára tett szerv, mi az elmúlt négy nap megélésének próbáján átesett. Belefáradt láb és kéz és fej, az ágon a falevél, lábosban a tej, s az újságírónak megárt a jóból a sok, mert rímbe szedi a mondanivalót.
Ezzel a fűzfapoétás indítással, azt hiszem, az kívánkozott ki belőlem, hogy verset és verselőt láttam-hallottam jó néhányat, és az kedvemre volt. Pedig nem csak az irodalmi rendezvényeket vagy az azokkal valamiféle viszonyban levőket élveztem, valójában nem akadt programja a pulzArtnak (már amire egyetlen személyben szétszaggattathattam), miben kifogásolnivalót találnék így utólag, talán csak sodrása nem volt elég egyenletes, a kezdeti, valódi lüktetés után a hétvége két napjára kicsit „leült” a rendezvénysorozat. De hát a szombat-vasárnapi gyérítésben is van ráció, ilyen szép időben az ember még elvágyódik a várost messziről és kívülről nézni (és ha esne és fújna, otthonról ki nem mozdulna). Szóval, felmentés ide vagy oda, jó volt találkozni e négy nap alatt is ugyanazokkal az arcokkal, kikkel máskor is könyvbemutatón, kiállításmegnyitón, és még jobb volt látni a hozzájuk társult tizen-huszonévesek nagy táborát. Értük most már érdemes kimondani: jöhet a következő.
