Itt, kérem, vagy a tányér nem egyenes, vagy a leves görbe! Egyrészt azért nyürrögünk, hogy nincsenek munkahelyek, másrészt, mikor nálunk állásbörzét szerveznek, nincsenek jelentkezők. Valahogy úgy kellene rendezni a képzéseket, hogy a kereslet találkozzék a kínálattal.
Gyanítom, hogy ezek a cégek, amelyeknek nem sikerül alkalmazni sem szakképzett, sem szakképzetlen munkaerőt, olyan fizetéseket ajánlanak fel az erőtől duzzadó, tettvággyal tele munkanélkülieknek, amelyek egyáltalán nem csábítják el a leendő munkatársakat.
Így, tanévkezdéskor ismét fő téma az oktatás. Végül is meg lehetünk elégedve, mert az iskolák és egyetemek ragyogóan működnek, és csak úgy ontják magukból a jól kiképzett munkanélkülieket. Nálunk semmi mást nem kellene oktatni a diákoknak, csak idegen nyelveket, mert aki valamire akarja vinni, az külföldön keres munkát.
Akadnak közöttük sokan olyanok is, akik idehaza egyetemi diplomákat szereznek, és le is doktorálnak, ezért külföldön kérhetnek nagyobb fizetést... úgysem kapnak. Fontos lenne ugyanakkor mindenkinek közgazdaságtant is tanítani, hadd tanulják meg, hogyan lehet élni idehaza annyi jövedelemből, amennyiből nem lehet kijönni. Mindig is művészet volt kétszer annyit költeni, mint amennyit keres az ember.
A közvélemény-kutatók szerint nem lehet eldönteni, hogy a jövedelmek túl alacsonyak-e, vagy az élet túl drága? Mindkét kérdésre Románia lakosságának 43 százaléka igenlő választ adott. Most már melyik az igaz? Egyértelmű, hogy az élet túl drága. És napról napra drágább lesz. (Hát nem az élet-e, amit mindenki drágán ad, ha muszáj?)
Az a helyzet, hogy sokat dolgozunk. És rosszul. Ezért a fizetések pontosan olyan nagyok, mint a munkatermelékenység: alacsonyak. A külföldi beruházó munkaadók és megrendelők azzal biztatnak, hogy ha nem tetszik, akkor keletebbre mennek. Ők ugyanis az itteni alacsony munkabérek miatt jöttek erre a fertályra. És ha többet kérünk, akkor úgy elhúznak, mint ősszel a vándormadarak. Így aztán a megkérdezettek mindössze 14 százaléka állította azt, hogy belefér a fizetésébe. De van 2,7 százalék, aki azt mondja, hogy bármit megengedhet magának, nem kell semmiről lemondania. (Ezeknek kellene oktatniuk bennünket módszereikre!)
Örvendetes, hogy az elmúlt években csökkent a munkanélküliek száma. Voltak, akik nyugdíjba mentek, és szépen nőtt a köztisztviselők száma is. Ma már sokkal több a nyugdíjas, mint a dolgozó, a dolgozók nagy része meg köztisztviselő. Így az államháztartás is legalább olyan jól néz ki, mint a romániai háztartások fele. Nincs annyi bevétele, mint kiadása. De a kormány viszont okos, és talált megoldást a hiány pótlására. Mégpedig úgy, hogy naponta 6,3 millió euró kölcsönpénzből biztosítja a köztisztviselők fizetését. A nyugdíjak kifizetésére is költ havonta – kölcsönből – hárommillió eurót. A kölcsönt viszont nem az adja vissza, aki kérte vagy aki kapta, hanem a kölcsönkérőkön kívül mindenki más.
Hát nem jó megoldás?
