Nem lehet nem felfigyelni arra, hogy a bukaresti kisfiú, Ionuţ esete óta a fel-felerősödő kutyaügy országos és csillapíthatatlan visszhangot kapott. E kérdésben is mindannyian „szakértőknek” bizonyultunk, akárcsak a futballban vagy a politikában. Eközben megszületett a parlamenti jóváhagyás a két hét utáni elaltatásra (hogy mi milyen tapintatosan tudjuk kifejezni a gyilkosságot...), amennyiben a befogott kutyát senki nem fogadja örökbe.
Választottjaink tehát újra szunyókálhatnak a parlamentben, komoly feladatnak tettek eleget, bebizonyítva rátermettségüket. (A nehezebbje azonban még hátravan: mi lesz az arannyal?) Nos, látszólag egyik legfontosabb országos ügyünk ekként megoldódott. Vagyis, dehogy oldódott meg. Nagy barátunk, európai parlamenti képviselőnk – miközben a kutyabarát harcát immár európai szinten folytatja – ezerszám vállalt gyámságot a bukaresti kutyák felett, bizonyítva, hogy „állatian” megérdemelte alig létező pártjának bizalmát.
Közben a jól tájékozottak tudni vélik – és ez elhangzik minden fórumon –, hogy a négyéves Ionuţot nem is a kutyák marcangolták halálra, mert nem ott találták meg, ahol a sok vér tanúskodik a helyszínről. Vagyis álságos a kutyák iránti gyűlölet. Vissza az egészet! És tüntetnek a kutyabarátok és az ebek ellenségei, miközben a tapasztalatlan ad-hoc sintérek a kutyák helyett egymásba gabalyodnak. A könyörületesebb szívűek ezt látva „óvóhelyekre” csalogatják az elfogás veszélyének kitett sovány, éhes ebeket. Aztán újra kieresztik, ki az utcára.
Gyermekkori emlékeimben élnek a kolozsvári, számukban elenyésző kóbor kutyák. A Petőfi utcában laktunk a két világháború között, amikor a medvetáncoltató jelentette az ablakból lenézve az igazi élményt (a temetéseken kívül, mivel a Házsongárddal szemben laktunk). Úgy hetente megjelentek a mi utcánkban is a sintérek a csukott kis teherautójukkal és a hurkos botjukkal. Két-három csellengő kutyát nagy szakértelemmel fogtak el. Arra nem emlékszem, hogy a harmincas évek Kolozsvárjában lettek volna falkába verődött ebek. Nem volt számunkra, magyarok számára az sem jó világ, de rend, az volt.
Én egyetlen tanulságát jegyzem az országossá gyűrűző kutyakomédiának: az eltelt 23 év legsikertelenebb, legtehetetlenebb, távlat nélküli, tehetségtelen kormányát és többségükben saját érdekeiket képviselő képviselőket, szenátorokat láthatjuk, akik az ország ide-oda billegő hajóját kormányzó nélküli önjáróvá hagyták. Mi lesz ebből?
