Nem költő barátomat akarom plagizálni a címmel; ismerős a zenei szakszó tanult-tanító lányom szájából is, mint zeneiskolai tantárgy. Ez alkalommal inkább áttételes értelmezésére gondolok, arra, hogy két világnap esett október elsejére.
Igaz, hogy a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében megtartott esti zenevilágnapi emlékezést a zenét és zenei hangot kedvelő közönségnek szervezték, de a közös éneklést szerető és gyakorló műkedvelők egymásnak is bemutathatták – immáron sokadszor – jó hangjuk-hallásuk szinkronjának kellemes hangzását a kitűnő akusztikájú, nemhiába a nagy magyar zeneszerzőről elnevezett teremben. Életem egyik legszebb, legkellemesebb estjét adták emlékbe a meghívott kórusok – a Magyar Férfidalárda, a bodoki református kamarakórus (csupa tehetséges fiatal!), a Cantus Firmus Vegyeskar – és a zongoratehetségét megvillantó kislány, Komis Kinda.
Kodály Zoltán szállóigévé vált mondata, miszerint a zene legyen mindenkié, ím beteljesedett. Mert az enyém is lett, magam is birtokolhattam édes anyanyelvemen szülőföldem kedves-kedvenc zenéjét. Az „összhangzattanból” jelesre vizsgázó rendezőknek köszönhetően egy estén, a zene és az idősek világnapjának ünnepén élvezhettem az egyetemes és magyar zeneirodalom legtehetségesebb alkotói kórusműveinek darabjait. A hátsó padsorban figyelve, a kórustagok arcára összpontosítva kis időre az ötvenes évek filmkockái is előtérbe tolultak, amikor szakiskolai tanoncként Székely János, iskolaigazgatónk és kórusvezetőnk külön meghallgatáson dalárdistának előléptetett... Itt van több mint hat évtized után Sepsiszentgyörgyön az összhang, a két világnapé. Szívből-lélekből tapsoltam a több évtizede ismert és elismert dalos barátaimat, a Botos fivéreket, Erőss Péteréket és társaikat kitartásuk, szorgalmuk elismeréseként!
Utoljára hagyom köszönetem a szintén idősödő, de lélekben és tenni akarásban mindig ifjú, mindig fiatalosan vezénylő, éneklő tanárnak, karnagynak és zeneszerzőnek, László Attilának, aki a hivatalos műsor lejárta után is kezébe vette jó hangulatkeltő varázspálcáját: ismert és kedvelt magyar népdalainkat, operabetétjeinket vezérénekesi kellemes hangjával is tanítva, szórakoztatva, együtt énekelve fiatal lányokkal-fiúkkal, ünneplő és ünnepelt nyugdíjasainkkal.
