Utóbbiban a híres vár, a tiszti pavilonban műkö­dő Selye János Egyetem, a Klapka György-szobor, a Jókai-szobor, az aradi vértanúk emlékoszlopa, Lehár Ferenc szobra, a kitelepítettek em­lékműve, Szent István lovasszobra, melynek avatójára nem engedték át a határon Sólyom László akkori magyar köztársasági elnököt, az Euró­pa-udvar erdélyi tornyával, melyen székely zászló is ékeskedik, s egyéb is hirdeti a magyar múltat és jelent. A városban jócskán hallani magyar szót. Meglehet, Duna­szerdahelyen annál többet, de nagyon keresni kell valami látnivalót. Néhány Makovecz-épületen kívül egy óvodai névtáblán akadt meg szemünk: Eleka Benedeka. Sze­rencsére, külön táblán magyarul is felírták, miről van szó. Meglepő, mennyire elszlovákosítanak min­dent, még a neveket is. Mi lenne, ha Benedek Elek neve nálunk Alexa Benedic óvodaként vagy utcai névtáblán jelenne meg?!
A híres bányavárosok felé tartva sztrádamatricát akartunk vá­sárolni. Nem magyar többségű település közelében egy benzin­kútnál nem sikerült szót értenünk sem magyarul, sem angolul a ki­szolgálókkal, akik végül előke­rítettek egy magyar kollégát, aki ránk förmedt: miért kellene neki magyarul beszélnie velünk?! Ma­gyarországon tudnak-e szlo­vákul? Felvilágosítottuk, hogy Erdélyből jöttünk, de tovább duzzogott. Szór­ványban, ha nem is titkolni, de leplezni kívánta ma­gyarságát az illető.
Kibicként nem kívánunk bírálni senkit, sem tanácsokat osztogatni, de igencsak meglepett a Most–Híd szlovák–magyar párt minap köz­zétett nemzetstratégiája, melyben a Felvidék meghatározást Dél-Szlovákiára cseréli, azaz nem a Ma­gyarországhoz való helyzetet jelölné már, hanem a Szlovákián belü­lit. Olyasmi, mint­ha itthon nem Székelyföldről beszélnénk, hanem Délkelet-Er­dély­ként határoznánk meg régiónkat...