Ezerkilencszáztizennyolc végén a Kolozsvárra bevonuló román királyi hadtest parancsnoka ágyútűzzel fenyegetőzött, amennyiben a magyarok Bukarest-ellenes nagygyűlésen tüntetnének. Ennek ellenére negyvenezren adták tudtára a megszálló hadseregnek, és persze a Bukarest-párti politikusoknak: nem fogadják el a román királyi adminisztrációt.
A kilencvenöt esztendÅ‘ utáni végeredmény: saját szülÅ‘földünk, saját anyanyelvünk, saját nemzettudatunk védelmében ötvennégy kilométeren át hallgattunk. Legfeljebb e tájon réges-réginek számÃtó himnusszal Isten áldásáért énekeltünk.
A gyarmatosÃtás nem elvont fogalom, személyekhez – igen: személyekhez – kötÅ‘dik, a személyek anyagi érdekekhez, az anyagi érdekek politikai pártokhoz.
A belügy, a hadsereg, a gazdaság, a pénzügy és a méregdrága propaganda fölött a hatalom kié?
Október 27-én azért voltam része az élÅ‘láncnak, mert nagyszüleim már nem mondhatják el, hogy vállalták volna bárhol Erdélyben ama ágyúhalált. Marosvásárhely elsÅ‘ önkéntes honvédje 1915 tavaszán elvesztette a harctéren a jobb karját. Azt Ãrta a feleségének: Édes, drága Csulikám, meglátod, megérte. Aki Ãrta, a nagyapám. Akinek Ãrta, a nagyanyám. Ma Å‘k is velem hallgattak.
