Miközben a tévé képernyőjén követtem a székelyek nagy menetelését, meghatódva figyeltem fel Szabó József sepsiszentgyörgyi lakos egyszemélyes menetelésére. A betegek helyett és a betegekért Berecktől Kökösig 54 kilométert gyalogolt azon a szombaton, éjjel is, a ragyogóan sziporkázó csillagos ég alatt, abban a hűvös csendben, amelyet csak néha-néha szakított meg kutyaugatás, egy-egy ritkán elszáguldó autó zaja.
Túracipő és hátizsák helyett székely csizmában, vállán székely tarisznyával, kezében székely zászlóval bandukolt. A jó Isten áldja meg érte! Köszönet minden, a nagyszerű eseményről betegsége miatt lemaradt sorstársam nevében, akik szobánk fogságában szívdobogva, olykor egy-egy könnycseppet is elmorzsolva, imádkozva lélekben azonosultunk az ott levőkkel. Székely népünk autonómiaharcának lebilincselő, látványos, békés, láthatóan eredményt szülő élőláncának megalkotását figyelve újra meggyőződtem arról, hogy igazán nagyszerűt, figyelemfelkeltőt csak úgy lehet alkotni, ha pártállástól függetlenül összefogunk, és kéz a kézben hozzuk létre egységünk – higgyük és reméljük – szétszakíthatatlan láncát. Ezáltal is megmutathatjuk a bennünk rejlő hatalmas erőt, szabadságvágyat, a békés egymás mellett élés lehetőségét román honfitársainknak.
Az alkalmat megragadva köszöntöm a Székely Nemzeti Tanácsot megalakulásának tizedik évfordulóján: kívánom, hogy minden nemzetvédő álmunkat valóra válthassa. Büszke vagyok, hogy legelső ülésén, 2003-ban a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron Teremben én is részt vehettem, első jegyzőkönyvét én írhattam, és kivehettem részem a munkából, amíg egészségem engedte.
Bíró Miklósné Tompa Enikő, Sepsiszentgyörgy
