Rég rájöhettünk arra, hogy mi, magyarok mindig megbízhatatlannak számítottunk Romániában. Miért éppen most csodálkoznánk azon, hogy Szatmár megyében olyan hirdetést adott fel egy cégvezető, miszerint ékszerüzletébe alkalmazottat keres, és egyik legfontosabb elvárása, hogy az illető ne legyen magyar nemzetiségű?
Az nem olyan nagy baj, ha munkatársa némi aranyat ellop üzletéből, de ha ne adj’ isten! magyart alkalmazna, ezzel valóban nagy kárt okozhatna. Előfordulhat ugyanis, hogy egy magyar vásárlóval magyarul elegyedik szóba. És ugyebár a magyar nyelv nem hivatalos, de főleg nem kívánatos Romániában. A verespataki aranybányászat körüli harc is mutatja, hogy milyen fontos az arany az ország számára. Az ezzel való kereskedést hogyan bízhatnák kiszámíthatatlan magyarokra? Szó sem lehet róla!
Tavaly a szociáldemokrata színekben frissiben megválasztott Lia Olguţa Vasilescu craiovai polgármesternő is megmondta: nem normális, hogy Craiován magyar beszédet hallani. Ki is adta az ordungot, nyolcvan százalékban oltyán bennszülötteket kell alkalmazni.
A nagy demokrácia és egyenlőségesdi oda vezetett, hogy mára Romániában rengeteg a magyar polgármester és más választott tisztségviselő. Azt is kezdeményezhetnék, hogy a választásokon ne indulhasson magyar nemzetiségű jelölt. Bogdan Diaconu, aki fel akarta jelenteni a székely menetelőket, javasolhatna egy ilyen törvénykezdeményezést. De még jobb lenne, ha bevezetnék a numerus clausust (zárt szám, ami megszabná, hogy például hány magyar végezhet főiskolát), és kiterjeszthetnék az élet minden területére. Sőt, azt is megszabhatnák, hány magyar gyerek járhat magyar iskolába. A két világháború között jól működő, úgynevezett kultúrzóna-megoldással – amikor is a többségében magyarok lakta vidékre telepített román tanítóknak 50 százalékos fizetésemelést és egyéb, igen jelentős juttatásokat adtak – nagyot lendíthetnének ezen vidékek nemzetiségi arányának megváltoztatásán. Csak éppen azzal kellene kibővíteni az akkori rendelkezéseket, hogy minden ideköltözőnek állást és lakást adnak. (Ilyesmi volt már a Ceauşescu-érában is!) Valamiféle numerus clausust, gondolom, már eddig is gyakoroltak amolyan suba alatti intézkedésekkel, mert másképp hogyan lehet megmagyarázni, hogy Romániában nemigen hallottunk magyar nemzetiségű diplomatáról, vagy magas rangú hivatásos katonatisztről.
A magyarázat egyszerű: nem lehet ilyen fontos, bizalmi állásokba megbízhatatlan magyarokat alkalmazni. Már a népi demokráciában is alig lehetett találni vezető beosztású magyarokat. Mennyi baj volt azzal a fránya Fazakas Jánossal vagy Király Károllyal is... Képesek lettek volna a helyi munkaerő foglalkoztatására, és akkor hogy költöztették volna ide a fél Moldvát vagy Olténiát? Az akkori vezetők, akárcsak Lia Olguţa Vasilescu, nem nagyon szerettek magyar beszédet hallani, csak ők nem mondták ki, mint Olgácska. Szerencsére a mai politikusok szemünkbe mondják.
