Ma a törvényeket, közigazgatási közleményeket két nyelven teszik közzé, a ladin településeken  háromnyelvűség van érvényben. Alapelv, hogy az állampolgárt nem lehet a kétnyelvűségből származó többletköltségekkel terhelni, tehát szükség esetén ingyen fordítás jár.
A dél-tiroli polgárok Bozen/Bolzano provincia közigazgatási szerveiben és hivatalai­ban saját anyanyelvüket szabadon használhatják, senki nem kötelezheti őket arra, hogy más nyelven szólaljanak meg vagy kommunikáljanak írásban. Mi több, a közfeladatokat ellátó ún. koncessziós vállalkozásokra (magáncégek) ez ugyanúgy vonatkozik. A hivatalok biztosítják az anyanyelvi ügyintézés lehetőségét a jogi eljárásokban, a föld- és adóhivatalban, a  jegyzőségeken, tanfelügyelőségeken, a telekkönyvi bejegyzéseket is mindkét nyelven vezetik. A hivatal köteles azon a nyelven válaszolni az ügyfélnek, amelyen az hozzá fordul.
A látogató tapasztalhatja, hogy a rendszer aprólékosan kidolgozott, a telefonkönyvekben, a gyógy­szerek csomagolásán, mindenütt betartják. Mi több, a rendszer az említett koncessziós társaságokra, a magánszféra egy részére is kiterjed – ide tartoznak a gyógyszertárak, a közlekedési társaságok, az államilag elismert magániskolák. Rész­leges kétnyelvűség érvényesül a  biztosítótársaságoknál például. A ladinok lakta két völgyben e népesség tulajdonképpen területi alapú kulturális autonómiát élvez.
No de mi történik akkor, ha e nyelvi jogokat megsértik?  A  hivatalos nyelvhasználatban a két fő nyelv ún. elkülönített használata érvényesül, azaz a hivatalnak az indítványozó polgár által választott nyelvet kell használnia, s ha a hivatal ezt az elvet nem tartja tiszteletben, az ügyirat semmisnek számít – azzal a feltétellel, ha a polgár tíz napon belül szóban vagy írásban ellenvetéssel él. Azaz a hivatalban jeleznie kell, hogy jogsértés történt, és akkor az addig lefolytatott eljárás érvényét veszti, s a hivatal köteles az ügyiratot a másik nyelvre átültetni, és újrakezdeni az ügyintézést.
A rendőrség különleges státust élvez e tekintetben, belső ügyintézésében az olasz a kizárólagos nyelv, de a kétnyelvűséget az intézményen belül is támogatják, kétnyelvű tanfolyamokat tartanak az alkalmazottaknak, ezeken a rendőröket felkészítik a kétnyelvű vizsgára. Külső kapcsolataiban azon­ban a rendőrséggel szembeni elvárás egyértelmű: kihallgatáskor és a büntetőeljárásban az állampolgár választja meg az eljárás nyelvét! Ha a rendőrség kezdeményezi az eljárást, például értesítések kiküldésekor a polgár feltételezett anyanyelvét kell használnia. Mi több, az ügyirat kézhezvételétől számított tíz napon belül a polgár kérheti az eljárás nyelvének megváltoztatását! Könnyen beláthatjuk, sok hátrány felszámolását eredményezné egy hasonló rendszer bevezetése nálunk, ahol az emberek sokszor nem is értik egészen, mit íratnak velük alá jegyzőkönyv gyanánt. Különben kétnyelvűek az álláspályázatok, az egyéni személyazonossági iratok stb. Legbo­nyo­lultabb és legkényesebb a  bírósági eljárások szabályozása.

Mi történik a bíróságokon
A bíróságokon belüli méltányos és demokratikus nyelvhasználat kérdése feladta a leckét a két félnek Dél-Tirolban is, de ennek kielégítő megoldására itt történt talán a legnagyobb erőfeszítés. A német és az olasz jogi kultúra – akárcsak nálunk a román és a magyar – elüt egymástól, s ez persze csak bonyolította a helyzetet. A reform bevezetéséig az olasz volt az eljárás kizárólagos nyelve mind a polgári, mind a büntetőperekben, ezen a merev rendszeren 1960 után lazítottak csupán, de – miként nálunk ma is – az akták rögzítése, az ítélethirdetés és a jegyzőkönyvek vezetése továbbra is olaszul történt egészen 1972-ig, amikor a német használatának körét jócskán kiszélesítették.
Arra törekszenek, hogy a polgári peres eljárások lehetőség szerint egy nyelven folyjanak, mivel ki kívánják küszöbölni a kétnyelvű eljárásból fakadó, a fordításokból származó hibákat. Nálunk e konfliktusokra rámentek az itthoni próbálkozások a kétnyelvűség bevezetésére, ügyvédek mesélik, hogy az ellenfelek képesek voltak a peres vitában feláldozni a kétnyelvűséget, mert az kiszolgáltatta őket a másik fél értelmezési kérdéseket firtató támadásának. Dél-Tirol­ban az igazságszolgáltatásnak is kötelessége az állampolgár anyanyelvét használni, egyenjogúságról nem is lehet addig beszélni, míg a jogi eljárásban a polgár nem használhatja anyanyelvét. A nyelvet tehát ő választja meg, s ezt megteheti minden további nélkül, ha az ellenfél is német vagy olasz. Az eljárás egynyelvű, ha a feljelentés, a kereset és a válaszirat is egyazon nyelven íródik. Ellenkező esetben a per két nyelven folyik, és ilyenkor a dokumentumok fordítása a hatóságra hárul, a bíróság költségén történik, és a jegyzőkönyvet is két nyelven veszik fel. Ingyenes tolmácsszolgálatot tartanak fenn. Ítéletet is két nyelven hirdetnek. Mindez első és másodfokon van így, harmadfokú fellebbvitel esetén természetesen már mindent olaszra kell fordítani.
Előnyei mellett a kétnyelvű eljárásnak számba veendő hátránya, hogy meghosszabbítja a pert, ami a peres felek érdekével nemegyszer ütközik. De a felperes és az alperes továbbra is szabadon választhat nyelvet. A polgári eljárásban különben, ha az egynyelvű, a bevont szakértőnek is azt a nyelvet kell használnia, amelyen a per folyik.
A büntetőperekben is az egynyelvű eljárás a kívánatos, a nyelvet különben – micsoda különbség a hazai gyakorlattal szemben! – a vádlott választja meg. Itt az esélyegyenlőség biztosítása odáig megy el, hogy az aktákat semmisnek lehet nyilvánítani, ha nem a vádlott által kért nyelven íródnak. Az első bírói meghallgatáson dől el, milyen nyelven folyik le a per. Különben nem kell egybeesnie a vádlott anyanyelvével, de ha ragaszkodik hozzá, az nem tagadható meg tőle. További joga a vádlottnak, hogy fellebbviteli fokonként egyszer kérheti a nyelv megváltoztatását, ilyenkor a per az új nyelvre vált át, az addig készült iratokat nem fordítják le. A tanúvallomásokat a beidézettek anyanyelvükön tehetik meg, a kérdéseket és a válaszokat az eljárás nyelvére fordítva jegyzőkönyvezik.
Érdekes, hogy az ügyvédek per­be­szédeiket elmondhatják az eljárás nyelvén is, de használhatják a másik nyelvet, a jegyzőkönyvezés azonban akkor is az eljárás nyelvén folyik. Nemigen valószínű tehát, hogy olyan helyzet álljon elő, mint nálunk nemegyszer, amikor két azonos anyanyelvű magyar ügyvéd magyar ügyfeleit románul védi az esetleg szintén magyar bíró előtt. A kirendelt ügyvédeknek viszont alkalmazkodniuk kell az eljárás nyelvéhez minden esetben.
Kétnyelvű akkor lesz az eljárás, ha más-más nyelvcsoporthoz tartoznak a peres felek, ilyenkor a vádiratot és az ítéletet nemkülönben mindkét nyelven megfogalmazzák és kihirdetik. Megfi­gyelhető az érthető törekvés, hogy az eljárás egy nyelven folyjék, ha lehetőség van rá.
Kétnyelvű per esetén ugyanis sok a nehézség, ezeknek elejét veendő terminológiai bizottságot hoztak létre 1991-ben, melyben szakjogászok meghatározzák a terminusok pontos megfelelőjét és használatát. Kidolgoztak egy specifikus dél-tiroli német jogi terminológiát is ennek érdekében. Ebben a bozeni Európai Akadémia kutatói is segítségükre vannak. A feladat tehát az, hogy a provincia sajátos státusából adódóan precíz német kifejezéseket találjanak az olasz jogrend maradéktalan tükrözésére. Szép feladat várna nálunk is a Sapientia kolozsvári jogi karára e tekintetben, s még szerencse, hogy e kar már létezik, és maholnap első végzőseit is szárnyukra bocsátja.

A garancia az autonómia
Dél-Tirol messze sugárzó példája lehet az Európai Unión belüli népcsoporti, kisebbségi jogegyenlőség egy lehetséges formájának nyelvi vonatkozásban is: nem csupán az oktatásban és a közéletben, hanem a szocializáció átfogóbb folyamataiban is biztosítja a nyelvi méltányosságot. Példája szerepet játszott abban, hogy az EU a kisebbségi nyelvek chartáját 1988-ban megalkotta. Bírálat is érte ugyan az EU részéről az itteni gyakorlatot, mivel az autonómia­statútum bizonyos előjogokat biztosít a dél-tiroliaknak a helyi munkaerőpiacon, e pozitív diszkriminációt Brüsszel nem helyesli. De nem tagadhatják ott sem, hogy az eredmény viszonylag békés együttélés a három nyelvcsoport tagjai között, s számunkra, erdélyi székelyek számára ettől csak vonzóbbnak tűnik e nagylelkű és részletesen szabályozott megoldás.
Számunkra még egy fontos tanulsággal szolgál a dél-tiroli példa. Kiviláglik a fentiekből, hogy valódi nyelvi jogokat elérni csak akkor lehet, ha azt a háttérből maga az önrendelkezés, az autonómia intézményrendszere, azaz a minden rendű és rangú jogok átfogó rendezése szavatolja, különben azok papíron maradnak, és gyakorlatilag alkalmazhatatlanok, illetve annyi esetlegességnek és hátránynak vannak kiszolgáltatva, hogy maguk az érdekeltek is könnyen lemondhatnak róluk.