A II. Magyar Királyi Hadsereg ellen 1943. január 12-én indított tragikus kimenetelű doni orosz támadás 71. évfordulóján, vasárnap a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjében, a Vitézi Rend erdélyi főkapitánysága emlékművénél tartott megemlékezésről szóló, tegnap közzétett beszámolónkban írtuk, hogy Incze Sándor nyugalmazott református esperes a Zsoltárok könyvéből vett idézettel indította a hősi halottak emlékére mondott imát, miszerint: „Nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk.” Szép gondolat, ellenben, sajnos, nem fedi teljes egészében a valóságot.
Ez említett helyszínen is azonnal kiderült, mihelyt a bensőséges hangulatú kegyeleti főhajtás véget ért, és a jelenlévők a nemrég restaurált és október utolsó napjaiban a városvezetés által minden ceremónia nélkül átvételezett I. világháborús emlékmű hamisítástörténetét kezdték latolgatni. Vajon ki tervezte a felújítást, és ki hagyta jóvá ezt a gyalázatot, amelyen a magyar katonák nevét magyartalanították, az egyik oldalon „A város hősi halottai – Eroii oraşului 1914–1918” felirat alatt több a román, ukrán, orosz, szláv eredetű név, mint a magyar, a nevek fölül eltűntek a katonai fokozatok? Miért nem került vissza az emlékmű 1930-as évekbeli felállításakor feltüntetett „A hazáért” felirat, az 1943-ban Puskás István helyi kőfaragó által kőbe vésett magyar címer és a fölötte álló, „Vitéz nagybányai Horthy István Magyarország kormányzóhelyettese” emlékfelirat? Ki és milyen hatalom előtt hátrált meg, miáltal jelenlegi állapotában az emlékmű azt a történelmi üzenetet hordozza, hogy száz esztendővel ezelőtt Sepsiszentgyörgyöt főként nem magyar nemzetiségűek lakták? Ha pedig a feltüntetett nevek nagy hányada az 1916-os román betörés áldozataira, a helyi hadikórházban elhunyt, nem sepsiszentgyörgyi, idegen nemzetiségűekre utal, akkor miért akarják elhitetni az utókorral, hogy ők a város hősi halottai? Mi ez, ha nem történelemhamisítás?
A restaurálásnak nem mondható, szakszerűtlen átalakításnak, felelőtlen (netán tudatos) beavatkozásnak ellenben annál inkább nevezhető emlékmű-felújítás olyan súlyos bűn, ami nem hagyható szó nélkül. Ki kell deríteni, kik a felelősek ezért, és követelnünk kell az emlékmű helyreállítását az eredeti állapotában. Ha ezt nem tesszük, beteljesedik rajtunk a Zsoltárok könyvében megfogalmazott gondolat: elvész, aki meghátrál.