Nem történhetett ez másként akkor sem, amikor Ko­vászna Megye Tanácsa és egyéb illetékes hatóságok asztalára került a Holzindustrie Schweighofer cégcsoport építkezési kérelme. Gondolom, kifogyhattak a karácsonyi üdvözletekből, viszont mivel már több mint fél éve le­velezgettek, és valószínűleg néhányan össze is barátkoztak a cég képviselőivel, szerették volna őket megajándékozni. Nem is akármilyen meglepetést szerezhettek az ajándékkal: zöld utat adtak a beruházáshoz. Zöld út az erdő és környezetünk pusztításához...
Január 15-én tiltakozás is volt a döntés ellen. No de mit ér az, ha még a petíciókat sem vették figyelembe? Nem is értem, mire ez a nagy felháborodás. Hiszen 650 munka­helyre tettek ígéretet, ami valószínűleg csak ígéret marad, de az is megeshet, hogy épp nem a helyiek fogják azokat betölteni. Olvasom, Réty polgármestere is elégedett, mivel elmondása szerint fellendülést hozhat a beruházás a község számára. Továbbá a cég önzetlenül hozzájárul a szociális problémák megoldásához, máris naponta 50 gyermek része­sül ingyenes délutáni oktatásban, amit ők finanszíroznak. Februárban pedig 50 ezer lej ösztöndíjat osztanak ki – nagylelkűség a köbön. 150 millió eurós beruházás mellett igazi teljesítmény ez a hatalmas adomány. Nekünk meg nem kell mást tennünk, csak néznünk a kátyús országúton kivándorló erdeinket, amelyek hamarabb itt álltak, mint azok, akik eladták őket.
Ezúton is szeretnék gratulálni mindenkinek, aki hozzájárult környe­zetünk elcsúfításához és megrontásához. Re­mé­lem, boldogságban és egészségben élvezik majd döntésük minden előnyét. Továbbá kívánom, hogy ne eméssze őket a bűntudat azért, mert önkényesen eladták a környék egyik gyöngyszemét. Azt szeretném, ha többé hasonló még eszükbe sem jutna – igaz, már nem maradt túl sok minden, ami eladható.
Erről eszembe jutott az Ismerős Arcok egy közismert dala:
Ahogy az erdeinket pusztítják,
Úgy pusztul vele a népünk,
S mikor az utolsó fát kidöntik,
Akkor lesz nekünk is végünk.

KONDOR ÁDÁM